Art.Pagony

Megértük szép okosan, művészetekkel táplálkozva a 2020-as évet: ez jó hír! S most közeledik is már évi rendes Nyílt Napunk, kezdhetjük a készülődést… Ma még meghallgattuk Kláránk érdekfeszítő előadását négy bibliai témából; jövő pénteken pedig Forrai Erzsikénk svédországi beszámolóját hallgatjuk-nézzük --, de utána sorban következnek az ismétlés-előkészítés szokott munkálatai! Minden előadónkat meghallgatjuk még egyszer a Nyílt előtt: hogy tanuljunk az ismétlésből; hogy gyakoroljunk a rendezvényre.

Klára előadásából is válogattunk témát a Nyíltra. Talán a Jézus és a házasságtörő asszony című festmény lesz szempontunkból a legizgalmasabb. Egy olyan képtípus válik így bemutathatóvá, mely gyakorta feltűnik Rembrandt munkái közt: drámai, feszült lélektanú jelenet, de nem közvetlen közelből ábrázolva, hanem nagy távlatú, ékszerként homályló-felcsillanó óriási, főként mély és magas belső térben…

Gyűjtjük és várjuk Tagtársainktól a Rembrandt-arcképek kiválasztott darabjait is, pár soros ajánlóval!

KisKarácsony-NagyKarácsony volt ma a Pagonyban, immár 10. alkalommal a 15 évből. Jubileum ez is, amiként a 15. esztendő még inkább.

Antóniánk évről évre mind gyönyörűbb terülj-terülj-asztalkája a mondhatatlan finomságokkal; Máriánk pontos-gondos szervezése, műsor-beállítása; két felejthetetlen, s évről évre más szárnyakkal elénk libbenő Angyalkánk; két ünnepeltünk: Zsuzsink és Gézánk, jeles kitüntetettjeink; az izgalmas tombola, melyen csak nyerni lehet (pl. díszdobozos házisütit!) – és sorolhatnánk még az örömöket, a sok pompás sütemény mellett a BARACKOS KÖLYÖKPEZSGŐt, a Kör vezetője Adventjének megszépítőjét (még ha ez-idén, önhibájából, fogmosópohárból itta is)!

De főként a még ilyenkor, vidám „Szaturnáliakor” is komoly, igényes, tartalmas, fontos közléselemekkel teli apró bemutatók, melyek az olcsó, banális vidulástól, giccses hangulattól mindig messze állnak; s a szép, tartalmas felolvasások, szavalatok… A változatos zene-bejátszásokról, sok-sok képről nem is beszélve!

Jövő héten minden kulturális intézmény zárva lesz, így kénytelenek vagyunk heti másfél közös óránkat a Fekete Sas kávézójában tölteni, forró csoki és jegeskávé mellett.

Hajrá, Karácsony, szedd a lábad! A vásárhelyi Pagony hívogató szóval csalogat és csalogató szóval hívogat…

Aranyfényű káprázatban, illúziókeltő misztériumban telt a mai vetítés a Pagonnyal: Bagi Marikánk ismét Rembrandt-képeket sorolt nekünk, épp a fenti hangulatokra, színekre, árnyalatokra fókuszálva. A festmények jelentős részét mindannyian ismertük már, hiszen oly régen, s, igen, oly alaposan foglalkoztunk már Rembrandttal. Épp ideje volt rátérni februári Nyíltunk programtervére is: annyi sok kiváló előadásból, témából melyek választódjanak ki bemutatásra.

Az Aranyfényű misztérium prezentáció a Szent István megkövezésétől a Tékozló fiú parabolájáig tekintette át a speciálisan Rembrandtot jellemző fény-árnyék technikát, mely, ha, mint mondják, őriz is Caravaggio-hatást – mégis egészen egyedi utakon jár.

Arra is felhívta figyelmünket az előadás, hogy anyaga, festékrétegei, színkeverései, technikája nélkül, csupán tartalmai révén vizsgálni egy festményt – felemás, hiányos dolog. Elragadtatva néztük Rembrandt kifejezhetetlen, finom chiaroscuróját, az óriás belső tereket, a viszonylag kicsiny helyre zsúfolódó, fényjátéktól teljes főcselekményt. Igen, talán valóban Ő, Rembrandt, a molnár fia a világ legnagyobb festője!

Jövő héten azonban a Karácsony ünneplése egy alkalomra elszakít bennünket a Mestertől…

Tegnapi felejthetetlen kirándulásunk témáit, látnivalóit ismételtük át a mai órán. Szükség is volt rá (bár a Rembrandt-grafikák újranézésével még adósok vagyunk), mivel „ismétlés a Tudás anyja” – vallottuk mindig is, és mi igyekszünk jó, szorgalmas tanulók lenni!

A főváros hóba burkolózott előttünk, jég, kása, hópor borította a Városligetet s a Műcsarnok környékét, furcsa volt látni még mindig délies alföldi vidékünkhöz képest… Ezen éghajlati viszonyok közt tekintettük meg mindazokat a monumentumokat, melyekről előző foglalkozásainkon prezentációkat láttunk. Mint lenni szokott: a valóságban kissé minden más volt – még szebb talán: a Városliget magánpalotái (pl. László Fülöp festőművészé), a nagy erőfeszítésekkel felépített Millennium Háza, a klimatizált termek szépséges Rembrandtjai és az óriás-Rubensek számossága. Nem utolsó sorban: a finom színezettségű, hihetetlenül tartalmas Román Csarnok!

Nos, ma e műtárgyakat, helyszíneket néztük vissza, s tettük hozzá az azóta összegyűlt ötleteket, párhuzamokat, összefüggéseket. Nagy öröm volna a 2020-as szép kerek év tavaszi kirándulását ugyancsak Budapestre tervezni…

Már megint Rembrandt. Még mindig Rembrandt! A pesti múzeumlátogatásra készülünk: Rembrandt grafikáit, Rubenst, Van Dyckot fogjuk nézni, s ehhez gyűjtött anyagot Németh Katink és Piroskánk, hogy jóelőre tájékozódhassunk, még mielőtt nagyítót ragadva szegődnénk a parányi grafikák nyomába, s majd az óriásképekének is, puszta szemmel, nagy távlatot felvéve… Újra és újra lenyűgöznek bennünket a németalföldi képek. De a Kör vezetőjét lenyűgözi az az érdeklődés is, amely foglalkozásainkat nem múló erővel kíséri, ill. az a szakértelem, amellyel Csoporttársaink a kép-kereséshez látnak, amiként a prezentációkat készítik, ahogy a számítógéppel s a keresőrendszerekkel bánnak!

Rég voltunk együtt Budapesten, s nagyon várjuk, magunknak szerzett ajándékként, ezt a Karácsony előtti utat!

Ismét egy rendhagyó időpont, s ismét a Csoport példamutató alkalmazkodása… Írországról, egy csodás kirándulásról esett ma szó vagy 50 kép segítségével a Pagony egyik oszlopos, de a mai napon indiszponált, és – okkal – para állapotban lévő tagjától, aki így e csodás ország természeti szépségeit, kimondhatatlan tengereit, égboltjait, szikláit épp csak hogy érzékeltetni tudta, de szakszerűen feltárni nem. De egy érzet talán mégis maradt e parányi ország ember-nem-járta, orkok, törpök és tündék lakta, tőzeglápos, vad helyeiről, megalitjairól és dolmeneiről, menhirjeiről s a zúgni sosem szűnő hullámzásról és szélről. No meg, e madárcsicsergésre és bájoló imádságra egyaránt emlékeztető gael nyelvről, mely -- mi’ furcsa -- szerkezetében némileg a mi szeretett anyanyelvünkre emlékeztet…

Hamarosan Pestre rándul a Pagony, hogy ott folytassa Rembrandt- és Rubens-feltárásait! Készüljetek, erős gerontológiai lábak!

E heti második foglalkozásunkat tartottuk, méghozzá az Őszi Tárlat megtekintésével egybekötve (jobb későn, mint soha!).

Nem csalódtunk most sem Kláránkban, s az igen rossz, esős idő ellenére igen sokan megjelentünk a foglalkozáson, hogy hallgassuk előadónkat a hajókról a művészetben, s kiváltképp Rembrandt korában. Nagy felkészüléssel, elmélyülten előkészítve hallhattunk-láthattunk a hajózás történetéből számos epizódot, réginél régibb s újabb képzőművészeti alkotások segítségével. Legmegragadóbb tán az Odüsszeusz és a Szirének-téma volt (3 verzióban is láthattuk), majd a Szamothrakei Niké gigászi szobra nyűgözte le figyelmünket… Aztán lassan áteveztünk a holland vizekre, s láttuk is már a fénnyel és párákkal, gomolygó, változatos fellegekkel telt óriás-égboltokat odafent Rembrandt világának tengerei felett; s láttuk a hajókat is: hánykolódva a baljós vizeken, avagy békésen ringatózva a csendes, széltől kímélt apróhullámokon…

És láttunk végül egy egészen kicsiny, de annál otthonosabb, ismerősebb papírcsónakot is halványkék-halványzöld háttér előtt ama hátulsó sor tanórai, meditációs termékeként R.P.-től keltezve, aki nélkül egyszerűen NEM létezik prezentáció…  

Kedd, első bepótló óra a héten: végre ismét találkozott a Csoport – nehéz még egyetlen hét kihagyást is kibírni a megszokott-megszeretett óra nélkül!!

S méghozzá milyen előadással ismerkedhettünk! Új Erzsikénk, Forrai Erzsike Rembrandt Éjjeli őrjáratát elemezte, kiváló nyelvi szinten, s minden elérhető hazai forrást felvonultatva… A kép egésze is lenyűgöző; a kép hányatott, vészekkel terhes története is --, de méghozzá a titokzatos részletek: a fegyverét elsütő katona; a torkolattűz a csoport közepén; a parányi, groteszken kedves, épp-csak-látszó, krumpliorrú önarckép; a világító Tündérke, légyen Ő már bármi módon is „üdvöskéje” a Lővészegyletnek; a vaksötét háttér, mely valaha napsugaras hajnalt mutatott; a tölgyfalevél a kalpagon s a parányi, díszbe öltözött „alvezér”, hímzett, festői-arany kabátkájában, körbekötött deréksálában…

S mindez nem volt elég Erzsikének: táncoló lipicai méneket is mutatott kecses idomáruk és Lajkó Félix társaságában! Pénteken pedig Kláránk hajóiért megyünk a Könyvtárba reggel, utána meg irány az Őszi tárlat, futurisztikus kép-arzenáljával, első terem kizárva... CSAK nagykorúaknak!

Gyönyörű késő-ősz, szinte még nyár, minden bizonnyal ez ebben az esztendőben az utolsó … Ilyen klímában beszélgettünk kedves, mindig népes Csoportunk körében, kapcsolódva még a Zsuzsink által bemutatott Rembrandt-koldusportrék témájához Piroskánk kiváló prezentációjával Jacques Callot koldus-sorozatát vetítve korábbi képi tapasztalatainkra. Annak igyekeztünk nyomára jutni, hogy vajon megkülönböztethető egy érdeklődő, némileg már képzett tekintet által az, hogy a művész valós modell valós fájdalmát, sorsát, szenvedését éli-e át s viszi fel a rajzra, avagy típus-képet készít, mesteri módon használva fel kiváló rajzkészségét, élettapasztalatát, rutinját --, ámde a grafika mögött nincs egyéni sors, egyéni karakter… A kérdés alig-alig tűnt számunkra eldönthetőnek, hiszen két rendkívüli szerzővel próbálkoztunk (miközben még Irénkénk Thronie-ábrázolásait is bevontuk korábbról). Éreztük: minden kimondott szóval, minden megszerzett információval szó által tájékozódunk, s nem a kép által.

Végül Rembrandt mégis győzött. A Zsuzsi által mutatott csodaportréknak (és további grafikáknak) Piroskánk olyan apró, felejthetetlen, utánozhatatlan részleteit nagyította fel, melyek a maguk változatosságában és mélylélektanában a holland mester elkötelezett, részvevő világismerete s az ezt tükrözni képes rajzművészete felé billentette vitánk mérlegét.

A mai alkalommal Zsuzsink befejezte három „menetből” álló grafikai áttekintését Rembrandt munkásságán belül. Minden órát, mint eddig, most is ismétléssel kezdtünk: ez immár elengedhetetlen számunkra. Az ismétlés teszi lehetővé az újragondolást, a képek rögzítését a memóriában, az együtt-gondolkodás lehetőségét.

Ma az eddigieknél is jobban megérthettük, megérezhettük Rembrandt modernségét, végtelen kísérletező kedvét. Zsuzsánk, aki maga grafikusművész és tanár egyszemélyben, bevezetett bennünket a grafikai eljárások igen összetett birodalmába, s megértettük azt is, hogy Rembrandt e technikák virtuóza volt. Maurer Dóra figyelmes, érzékeny képelemzéseit követve képet kaptunk egy energikus, szenvedélyes, kíváncsi és indulatos ember technikai és kép-elrendezési kísérleteiről: szinte láttuk, ahogy egymást váltva több eszközzel, módszerrel nyúl a képekhez, szabadon, rendhagyóan vegyítve azokat. És láttuk, megtöbbszörözve szemléltük a Keresztrefeszítés zuhogó, fehér fényeit, alakjainak más- és más halmozódását.

A következő alkalommal most már valóban Callot és a Thronie következik, néhány bevezető képpel felvezetve: valós és elképzelt modell megfestésének különbségeit vallatjuk majd, Rembrandt grafikáihoz kapcsolódva.

Bizonyos okokból, csak sebtében….

Az elmúlt alkalom csúcsteljesítménye ma kiegészült Máriánk előadásának folytatásával: ha lehet valami még jobb, ez az volt. Nem a túldicsérés szándéka vezeti a tollforgatót, hanem annak örömteli belátása, hogy a Csoport tagjai közül nem egyen képesek kiemelkedően igényes, szakmailag kifogástalan előadást összeállítani és tartani; 2. hogy a Csoport többi tagja, kiváló, valamivel csendesebb barátaink és munkatársaink képesek ezeket az előadásokat mély figyelemmel, érdeklődéssel és meg-értéssel követni!

A mai napon mindez Rubens és Rembrandt festői tálentumának, inspirációinak, életrajzuk összevetésének tükrében történt, rengeteg, meggyőző, a kérdéseket problematizáló festmény segítségével.

Jövő héten Zsuzsink következik, a harmadik Rembrandt-grafikai órával…

Csak kedves Csoportomnak, s nem önhittségből írom (s ama ritka pillanatok ezek, amikor E/1-ben). A legutóbbi órák előadásai (Ormos Zsuzsink Rembrandt grafikus művei, rézkarcai-hidegtűi-metszetei és ma Máriánk Rubens contra Rembrandt nagyívű, párhuzamos előadása: áttekintése, összevetése, beágyazva a térség földrajzába, történelmébe és vallástörténetébe, sok-sok igen komoly olvasmányt felvonultatva) --, nos, mindezen előrehaladások azt mondatják velem: nem biztos, hogy jelenleg van Magyarországon másik ilyen, bár „amatőr”, nem szakmai kezdeményezésű, nem szakmabéliek közül szerveződő, de az idők során a szakmai komolyságot és igényességet ennyire magáévá tévő másik művészet-közvetítő, művészeti korokat s műtárgyakat áttekintő, műelemző kör – sem fiatalokból, sem időskorúakból.

Nagy öröm nekünk, hogy az eltelt közel 15 év alatt ide jutottunk: megküzdöttünk a szakmai igényességért, a lektűr, a felületes vélekedések elutasításáért, s az előadói kvalitások javításáért, a képkeresés és kiválasztás, prezentáció magas szintjéért.

Élvezet és komoly tanulság volt a mai alkalom: együtt láttuk a két utolérhetetlen, egy időintervallumban, egy térségben élt, s egymástól mégis radikálisan különböző művészóriást.
Köszönjük előadónknak; előadóinknak!

Talán eddigi előadásaink közül egyik legtartalmasabb, legnehezebb és -izgalmasabb hangzott el máma délelőtt, mégpedig Zsuzsink tolmácsolásában: Rembrandt grafikus munkáiról, rézkarcairól, metszeteiről, hidegtűiről; s mindezek mellé a pontos, megértető technikai magyarázatok, szemléltetések! Ez volt e tárgyban a második óra (elröppent, mint a szélvész!), következő alkalom Máriánké, változatosságképpen Rubenset is bevonva a vizsgálódásba, s aztán ismét egy – lezáró – grafikai fejezet!

Ezt követően viszont kakukktojás iktatódik a Pagony munkásságába, mivel egy Madách-téma nyomán a „szöveg köldökéről” („az álom köldöke” Sigmund Freud metaforája) lesz szó másfél órán át, nem nélkülözve a képzőművészeti példákat sem… S ha Csoportunk igényli, egy újabb foglalkozás Hérakleitost, az „Epheszoszi Homályost”, a „Síró Filozófust” is érintheti, ki oly sokat, s oly megrendítően szólt a Logosról és a Tűzről… Meg ama bizonyos Patakról!

Régóta várjuk már epekedve, hogy Ormos Zsuzsink megszólaljon végre Rembrandt grafikáiról: rajzairól, rézkarcairól, krétáiról, metszeteiről… S ahogy gondoltuk és reméltük, mondandójának negyedére ha elég volt e mai alkalom, így jövő héten folytathatjuk az ismerkedést e kimeríthetetlen realizmusú, beszédet és írást helyettesítő világgal, ahol a Mester elképesztő rajztudásához kerülhettünk még közelebb. S olyan kalauztól hallhattuk mindezt, ki maga is művész, grafikus, ismeri az emlegetett eszközök használatát!

De sőt, a Csoport még eszközbemutatót is kapott, kézbe vehetett fémlapokat, keménytűket, rajzolhatott és kapirgálhatott kedvére.

Sosem felejtjük e mai órát, s várjuk a folytatást: Rembrandt képi világa kimeríthetetlen, s ma megláthattuk a Tékozló fiú kezdő-rajzait, finom, célba találó felvázolásait is.

Antóniánk ma ismét kitett magáért, és az egyik örök-nagy témán, a Tékozló fiú bibliai történetén keresztül tudott újat, új nézőpontot mutatni a mindig-figyelmes, mindig-jelenlévő Pagonynak.

Legutóbb Ábrahám és Izsák történetét hallgattuk, és mindkét nagy példázat esetén úgy éreztük, méltán, hogy rólunk van szó: bizonyos értelemben és bizonyos mértékig „tékozló fiúk” vagyunk valamennyien. De a megtért gyermeket fogadó apák is, sőt az értetlen, sértődött, a szeretet útját kereső bátyák is mi vagyunk olykor.

Mindezt Rembrandt két, egymástól egészen elkülönböződő képben mutatja meg: az egyik egy grafikai lap, a másik a híres, túlszárnyalhatatlan erejű festmény. Antónia vezetésével e műveket (s más kezektől származó társaikat) analizáltuk, ha tetszik, lélektanilag is, a mai órán,

hogy mindemellett a költészetnek is helyt adjunk: Gézánk Juhász Gyulától olvasott fel töprengésre késztő költeményt,

de óra végén meghallgattuk a magyar irodalom egyik legnagyobb súlyú költeményét is: Pilinszky János Apokrifjét, ahol a Végítélet hajnalán indul a magányos Virrasztó, hogy még utoljára, egyszer hazatérjen a szülői házba, s ott, a pusztulás küszöbén, megtegye utolsó kísérletét az egy életen át vágyott párbeszédre Istennel. Akár Ady Sion-hegye alatt – a kísérlet itt is, most is meghiúsul. Másért, és másként, de jóvátehetetlen véglegességgel…

Ismét Rembrandt, méghozzá több ószövetségi témával és – Editkénk szokott nagyszerű, gondolatébresztő előadásában. Sőt: a tárgyat problematizáló, vitára, beszélgetésre sarkalló, véleményeket szembesítő elővezetésben… Ábrahám áldozata, Bélsazár lakomája, Mózes és a kőtáblák összetöretése, Bálám szamara… Minden témát, háttérben (előtérben) a Rembrandt-képekkel – hosszan hallgattunk volna még, a meghökkentő (értetlenségünkben-éretlenségünkben megmosolyogtató) rabbinikus magyarázatokkal együtt. A Csoport mind figyelmesebb, árnyaltabb befogadó! És alkalmazkodóbb is: mától péntekenként mindig délelőttönként fogunk találkozni, így megmarad előttünk a hosszú nap, s a ránk esteledő őszi szürkületet, a kátyú- és árok-kerülgető homályt is elkerüljük.

Rembrandt kimeríthetetlen: legközelebb Antóniánkat hallgatjuk a Tékozló fiú ezer arcából, utána pedig a Mester grafikai munkássága következik Ormos Zsuzsink tolmácsolásában, reméljük, jó pár foglalkozáson keresztül…

És ez volt ma az utolsó nyárhavi óra… Mostantól mindig délelőtt lesz a foglalkozásunk; mostantól még sokáig lesz Rembrandt a témánk; mostantól is változatlanul egységet alkot a Csoport, és mit sem veszített érdeklődéséből: a csoda folytatódik…

Ma vegyes prezentációban ismét a leideni-amszterdami mester állt a középpontban, általa és révén pedig most a könyv, az Ő híres könyves képei a sok prófétával és prófétanővel, illetve Hanna-, ill. Anna prófétanőként megjelenített csodálatos édesanyjával. Szerepelt azért Van Gogh is mint olyan, akinél a könyvcsendélet belső tájjá válik és önarcképpé. És szerepelt volna El Greco, Cézanne, Kohán György és sokan mások is, ha az előadó, szokásához híven, nem tervezte volna bemutatóját kb. három-négyszer olyan hosszúra, mint amennyi idő rendelkezésre állt. És akkor még Borges Bábeli Könyvtárába, Danilo Kis A holtak enciklopédiájába, Németh Gábor Akragaszába, sőt Vörösmartynk Gondolatok a könyvtárban-jába is belelapoztunk volna… Így „csak” Thomka Beáta labirintikus szövege kerülhetett mint extra szóba, benne a Ninivei Könyvtárra tett utalás és Anselm Kiefer óriás könyv-installációi a berlini Hamburger Bahnhof kortársművészeti múzeumban… Innen folytatjuk jövő héten, illetve Editként Jób-témájától, Eszter-témájától…

Lassan végéhez közelít a nyár, s mi mindegyre Rembrandtot csodáljuk. Ma például hites társainak, Saskiának és Hendrickjének változatos portréit szemléltük Ancikánk prezentációját és magyarázatait követve, de döbbenetes képeket láttunk Corneliáról, az agg édesanyáról is (kinek neve aztán három leányunokába is átörökítődik, s kinek alakmása később Hanna prófétanőként jelenik meg a festményeken), illetve a gyönyörű, ifjú Titusról is, akinek tehetsége tán felért volna édesapjáéval, ha megéri, hogy felnőtt művészként próbálja ki magát… Ez ifjúi halálok, melyek az utolérhetetlen Rembrandt sorsát kísérik! Mára ez szinte felfoghatatlan, elborzaszt: miként lehetett ilyen fokú bizonytalanság, ekkora korai halál-faktor mellett létezni, élni, szeretni – alkotni?!

Különös megállapításokat tettünk ma a Rembrandt-feleségek arcképeinek szemlélése-, az asszonyok vonásainak azonosíthatósága kapcsán. Kiúsznak, kicsúsznak kezeink közül e gondviselő, jóságos, hűséges és tán alkatilag vidám, életre termett Hölgyek: sem arcvonásaik, sem személyiségük nem rögzíthető. Változékony, mozgékony minden, amiként az egész óriási festői életmű is az!

Folytatjuk a kutatást, a búvárkodást – a nyár utolsó alkalmán Rembrandt könyv-ábrázolásaival.

A mai augusztusi reggelen ismét Juditunkat hallgattuk, aki Rembrandt prófétáiról beszélt nekünk, vetítés kíséretében. Rembrandt, tudjuk, igen közel állott a Bibliához, kivált annak ószövetségi könyveihez. Maga, vallásos elkötelezettségére nézve, talán mennonita volt, de zsidókkal vette körül magát, őket festette, élete jelentős részeiben zsidó negyedben lakott. Az ószövetségi próféták, nazírok, bírák, királyok, vezérek, hősök, pátriárkák élete, sorsa, tettei kivált érdekelték. Ebből néztünk meg egy erős válogatást, ahol Jutkánk jóvoltából mind festményt, mind rézkarcot nem egyet láttunk, melyeket korábban sosem.

Az óra utolsó harmadában a Bírák Könyvébe pillantottunk bele, keresve a zsidó nép ősidejének első vezetőit, hogy majd továbbléphessünk a Királyok és Próféták kora felé.

Rendhagyó, igazi nyári óra volt a mai is: városi séta, tárlatnézés vezetéssel, videó és teljes bemutató Ihász Katikánk múlt órai személyes fotó-galériája után szakszerűen, kedves akcentussal, hivatalosan – erről az óriásvárosról, Szentpétervárról, másfél órában!

Roppant gazdagság, elmondhatatlanul tág, széles horizontú történelmi múlt, hatalmas méretek, kitáruló terek, arany, márvány, kupolák, vízesések, szobrok, múzeumok, szökőkutak, barokk és klasszicizmus egyvelege, kincsek a világ minden tájáról, pompa, lenyűgöző szépség a Néva torkolatánál, a nyílt tenger kapujában… „Ablakot nyitni Európába!” – amiként Nagy Péter cár mondta volt, mikor városépítő terveit fogalmazta. E terv kivitelezéséért semmi sem volt neki drága: a cári kincstár --, s az emberélet sem!

Aki pedig valaha „oroszos” volt csoportunkban – ámulva, meghatottan idézte régmúlt, mélyre süllyedt, történelem-elfedte emlékeit e valaha politikailag (sajnos) oly közeli, különös óriás-birodalomról, II. Katalin cárnő erőteljes (kultúr)politikájáról.

Következő órán visszatérünk Rembrandthoz, közelebbről: próféta-ábrázolásaihoz!

A Pagony Naplójának szorgos és figyelmes készítője, vezetője, a mindig a legelső sorban ülő, onnan figyelő, sosem hiányzó Ihászné Katikánk kért ma szót a foglalkozáson: pár hete lezajlott szentpétervári útjáról számolt be saját fényképeivel illusztrálva mondandóját. A bemutatót különösen személyessé és meghatóvá tette, hogy Katikát e nagy útra Családja, Gyermekei hívták meg, születésnapi ajándékként…

Bennünk, a prezentáció nézőiben emlékek csapongtak e távoli, tengerparti, nagy múltú, széles irodalmú óriásvárosról: többen jártak is ott évtizedekkel ezelőtt, sokan beszámolókra emlékeztünk barátaink, a közelmúlt turistái révén.

Ami mindenekelőtt megérinti a nézőt, az a város óriási mérete, távlata, sugárútjainak, tereinek, csatornáinak széle-hossza, grandiózus, pompázatos építményeinek roppant volta, távolságai. S ott vannak hozzá a „fehér éjszakák”, a nyári időszakban soha-le-nem nyugvó, kísérteties fénnyel világló Nap. S ott van a barokk – utóbbi éveink hű kísérője, mely most a nemes klasszicizmussal társul s a műtárgyak páratlan világával. Emlékezünk arra is, mit jelentettek El Kazovszkij festőművésznek az Ermitázs görög-római szobrai; s mindaz a kép, szobor, melyeket mi magunk láttunk már reprodukcióban e múzeumból.

Katikánk beszámolója lélekmelegítő és informatív volt. Jövő alkalommal egy másfél órás ismeretterjesztő film követi majd; egy távolabbi időpontban pedig, reményeink szerint, Szalma Jutkánk „orosz barokk” prezentációja…

Szilágyi Kláránk ma igazi nyári extrával örvendeztetett meg bennünket: hírek a műkincs-piacról, hihetetlenül, értelmezhetetlenül magas, elképzelhetetlen árak, melyek, legalábbis benyomásaink szerint, nem szükségszerűen esnek egybe a műtárgy minőségével… Megdöbbentő, hiszen mi, a Pagony, a nagy súlyú, esztétikailag is lenyűgöző műalkotások, gyönyörű festmények miatt járunk e Körbe péntekenként, s e szépségeknek nem érezzük soha számszerűsíthetőségét…

Ámde Klára előadása mindnyájunkat megragadott, leginkább talán a két szélsőség: az oly sokáig ismeretlen, azonosítatlan Leonardo-festmény, illetve Hirst „cukiságai” (hasonlóra pettyezett számolatlan „festménye”), s a hozzájuk fűzött frappáns kommentár!

Jövő héten Szentpétervárral folytatódunk Ihász Katikánk útibeszámolója révén.

Bizony, a mai alkalommal a Pagony szilvástortát fogyasztott, bepótlandó és jóváteendő azt a szilvásváradi málnás tortát, melyet az élet kifürkészhetetlen csapdái miatt a Csoport vezetőjének a tetthelyen megenni nem volt módja…

Tortaevés közben pedig más, intellektuális élvezetek is várták ma  (ismét, mint minden alkalommal) a Pagonyt: Rozgonyi Piroskánk pompás prezentációja tájékoztatott és avatott be bennünket a nagy Rembrandt körül megjelenő többiek munkásságába: elődökbe, festő-társakba, tanítványokba, későbbi utódokba s életművükbe. Sok – számunkra többségében ismeretlen, vagy csak névről ismert holland festő, kortárs, előd és utód, akikre most erős fény esett, s örömteli meglepetéssel láttuk, micsoda izgalmas, nagy művek születtek az ő kezük alatt is. Nemcsak a Himalája csúcsai vannak, érzékeltük már többedszer munkálkodásunk során – jó látni, hogy a második- és harmadik vonal-bélieknek, az ún. „kismestereknek” is mekkora becsületük kell legyen!

S az óra során, észrevétlenül, már jövő évi nyílt foglalkozásunk anyaga is formálódni kezdett…

A kirándulások miatt rendhagyó napon, de épp a szilvásváradi kirándulás programját részletezendő gyűltünk ma össze. Bagi Marika, Forrai Erzsike (most debütált új tagunk), Szalma Jutka és a Kör vezetőjének bemutatóiban felvillant, követhetővé vált, amit szép utunkon látni fogunk: a karsztvidék, a Szalajka völgye, a Fátyol-vízesés, a Lipicai ménes és környék kastélyai, múzeumai, templomai, természeti kincsei.

Magyarország „vadonjában”, azaz legnagyobb kiterjedésű erdőségeiben fogunk kószálni, karsztforrások és barlangok, víznyelők közt és lópata-érlelő kövecses talajon -- egy vidéken, ahol a természet bőven hintette javait, s az ősi ember is szívesen telepedett meg rajta.

Néhány nap múlva mindezzel személyesen is szembesülünk, s ha szerencsénk van, meghallhatjuk egy hajnalon a „barokk lovak” pazar futását odafentről, a téli szállásokról…