A mostani foglalkozás bizony rövidre sikerült, önhibánkon kívül: kitört a nyár, s véle a könyvtár 16 órai zárása! Mostantól alapvetően délelőtt fogunk járni a hőség miatt, mely csillapíthatatlan emberi erőnket és művészeti affinitásunkat keresztbemetszi kissé.
Másfelől így ma Zsuzsink „beugrásos”, de annál pompásabb Vasariját fél órával (és egy kiborult üdítős üveggel, továbbá két kis szeretett Lény többszörös tisztelettevésével) meg kellett rövidítenünk. Ám így is érzékeltük, amit gondoltunk is, hogy a kritika és a visszatérő vád méltatlanul éri Giorgio Vasarit: lehet, túl sokat- és túl sok alakot fest; lehet, túl keresett, túl virtuóz és túl „manierista” – ám nékünk okulásul szolgál ez irányzat megértéséhez, mint építész és mint szakíró pedig: megkerülhetetlen. Bár akadna ma művész-művészettörténész, aki e tevékenységek tört részét volna képes ily eréllyel, tehetséggel szakadatlanul képviselni az utókor s a fogalomtisztázás javára!
Jövő alkalommal, s még azután is: „nyári extrák” – kirándulásainkra készülünk Picassóval, Kleisttel, Modiglianival és a ferencesekkel…
