Volt mára többféle tervünk, és Jung Katink készült is Bosch kettős-többes lényeiből, ám az óra mégis háromnapos kirándulásunké lett. Időközben ugyanis megjártuk a Pilist és a Visegrádi hegységet, fenn voltunk a Dobogókőn (a „Dobcsin”, ahogyan arrafelé becézik), azaz teljesítettük a tavaly kezdeményezett és megkezdett Kék Túrát. Ahol aztán néhányszor kalandba, sőt bajba is sodródtunk, s máig aggódunk és szeretettel gondolunk Nagy Sérültünkre, Rozgonyi Pirókára az esztergomi kórházban…
Végigfutottuk a mai órán a Szabina által készített 300 (sic!) képet, felidézve a legszebb, legizgalmasabb pillanatokat, s köszöntük Máriánknak, hogy elvitt bennünket ebben az évben is, és ígérjük, legközelebb szófogadóbbak leszünk, s ha azt írja az útikönyv, hogy a túraút gyermekeknek szól ugyan, de csak szülői kísérettel – nos, oda mi már nem merészkedünk föl, nem vállalkozunk…
Köszönjük költőnknek, Haranghy Gézának a születésnapi verset, s a pilisszentkereszti cuki asztalán feltűnő „mogyoróslednek”-mesetortát az egész csoportnak!
Legszebb tán a távoli Duna-kanyar volt minden látvány közül, a lemenő nap fényében, a Szentendrei-sziget csücskével, a párába vesző Salamon-toronnyal s a félelmes hírű, de titkait rejtő Rám-sziklával!
Jövőre vajon merre visz majd az út?
Hamarosan folytatjuk a munkát, Bosch-hoz visszatérve…
