Ismét Bruegel, s most a Magvetőpéldázata, egyike azon jellegzetes képeknek, melyeken a főcselekmény szinte láthatatlanul, mintegy elrejtve szerepel a sok apró jel, gazdag természeti háttér közegében. A képhez hozzáolvastuk Márk evangéliumát, mellé a Bibliai kislexikon kommentárjait, különösen érdekesnek találtuk a Genezáreti tó vagy tenger, s a rajta átfolyó Jordán jelenlétét a csaknem misztikusan szép, opálosan világló háttérben: a vihar lecsendesítésének jézusi jelenete olvasandó mellé. Elöl, oldalt a terméketlen barnaságban Millet-Van Gogh magvetője szórja kötényéből az apró magvakat (itt aligha csírázhat ki bármi…); eggyel hátrébb, a kép középrészén Jézus maga sejlik fel tanítványai közt, amint a példázatot magyarázza tanítványainak, s még hátrébb, távolba nyúlón a Tibériás tava. Bruegel letörpíti a nagynak vélt/tudott dolgokat, s átadja őket a hétköznapok mellérendelésének…
Beszéltünk még, múlt óránkat kiegészítendő, a Lajta-oltárképhez kapcsolódóan a művészettörténet nagy Emmaus-képeiről Tizianótól Tintorettón át Rembrandtig, Caravaggióig: ahány festő, ahány kép – annyi értelmezés, s mi egy „német módszer” szerint igyekeztünk „Látni tanulni” (Rilke: Malte Laurids Brigge).
Sajnos, Anna Margit fiktív önéletrajzának felolvasása elmaradt, így, úgymond, készületlenül megyünk csütörtökön a REÖK kiállítására. De hátha mégsem, hisz nemrég láttuk együtt az Ámos-Chagallt!
