Ez alkalommal korábban kezdtünk, ugyanis a Tornyai János Múzeumban indítottunk KOGART-tal, aki már annyi örömet okozott, annyi ismeretet szerzett nekünk korábbi látogatásai, kép-bemutatói nyomán. Rekogníció, ez történt ma is, hiszen a kiállított képek többségét láttuk volt már Orosházán, Pesten, de idehaza, Vásárhelyen is – s mily sokat mond immár számunkra a „Nyilasy-zöld” s a „Ferenczy-zöld” megkülönböztetés! Vissza kell még mennünk e tárlatra, mert nem lehet ilyen rövid idő alatt befogadni, befogni szépségeit!
A Könyvtárban aztán manierizmusunk felé fordultunk ismét: Mérainé Katitól egy elbűvölő Rimayt hallgattunk, humorral, bölcsességgel, találgatással, iróniával fűszerezve, főként azonban versismerettel az előadó részéről, elemzési készséggel s azzal a kedvesen naiv, de határozott képviselettel, hogy az, amiről az előadó értekezik, 1500-as évek ide-oda, igenis érthető, értelmezhető – és fontos.
Németh Katink Rimay János miatt hosszan várakozott, de majd sor került rá is, hogy tolmácsolásában meghallgathassunk egy másik Villont, egy másig Caravaggiót – olyan embert tehát, aki a világ mély bugyraiból jön fel, aki öl és börtönben végzi, haragos és csal is – ámde megkérdőjelezhetetlen művész, s a mitológiát, kedvünkre -- vagy kedvünk ellenére – só- és borstartóvá változtatja.
