A kör honlapja

Art.Pagony

Kedves Olvasóink, akik megtisztel- nek bennünket, hogy mostantól már nem csupán honlapunk, de blogunk olvasói, nyomkövetői is lesznek!

Szeretettel köszöntjük s vitára, be- szélgetésre várjuk Önöket, hiszen a blog, ha jól sejtjük, interaktív műfaj, hogy e "modernségében" immár nem kevéssé elcsépelt, jelentésvál- ságban szenvedő kifejezéssel éljek. Mi, ahogy ezt, kedves Olvasónk, láthatja honlapunk tartalmait kö- vetve, a szakmai-tudományos kö- zelítések, tájékozódások és be- szédmódok hívei vagyunk: ez tartja össze, ez a törekvés, önképzőkö- rünket immár hetedik esztendeje.

Terveink szerint tehát beszélgetni, beszélni, kérdés-feleletben gon- dolkodni fogunk e lapokon, s tesz- szük ezt nyilvánosan, az Önök hoz- zászólásait is várva -- ugyanakkor csakis tárgyszerűen: heti temati- kánkhoz, választott szakterülete- inkhez kapcsolódva, órai anyaga- inkat mind szélesebb körben bőví- tendő.

Erre a kalandos útra hívnánk Önt is, kedves Olvasó -- s most már: Írótárs, hétről hétre!


Cserjés Katalin, a Kör vezetője
SZTE BTK Modern Magyar Irodalom Tanszék oktatója

Címkék

2011. szeptember 2. péntek

2011.09.04. 15:02 muvtkorhmv

Ma délután, az őszi időszámításhoz visszatérve, azaz 4 órakor Ormos Zsuzsi végre elmondhatta érdekfeszítő s a reveláció erejével ható díszítőelem-előadását és bemutatóját. Mint eddig mindig, most is világos, áttekinthető, megjegyezhető módon állította elénk az egyes művészettörténeti korokat s díszítő motívumaik korábbról örökölt, de módosított rendszerét. Az ősember edényei pontozott, göbös mintázatukkal, aszimmetriájukkal leginkább a kortárs művészet esetlegességére, szabálytalan nyerseségére emlékeztettek, de a rákövetkező korszakok már a rend, rendszerezettség, átgondolt, tiszta tervek alapján szerveződtek az ornamensek tekintetében. Minden a valóságból indul ki, és nincsen új a nap alatt, a kultúr-antropológiában sem – szűrtük le a konklúziót Zsuzsi előadásából. Legizgalmasabb, legösszetettebb ismét csak a reneszánsz mintázatok világa volt. Talán, hisz itt nagy a csoport elfogultsága, mert szép volt, gyönyörű és összetett a gótikus rózsaablak is! De az egyiptomi mintakincs is érdekfeszítően idézte fel hajdani tanulmányainkat.

Következőleg Imolyáné Erzsike beszámolóját hallgattuk magyar reneszánsz síremlékeiről és sírköveiről, sír-díszítményeiről. Kivételes, eddigi tanulmányaink közt alig szereplő téma! Végezetül, külön örömünkre, Oláh Miklós püspök neve, pályája és síremléke is szóba került, fontosságának megfelelő terjedelemben: oly sokat és sokfélét hallgattunk már jeles főpapunk tollából a hazai reneszánsz csodáiról!

Utoljára honlapunkat tekintettük végig, melynek jeles internetes munkája, rendbe tétele, cizellálása, fejlesztése Bagi Máriánkat dicséri, s reményeink szerint: jó hírünket viszi tova.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://muvtkorhmv.blog.hu/api/trackback/id/tr893202012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bms 2011.09.04. 16:16:04

Oláh Miklós esztergomi érsek írásai nélkül nem tudhatnánk milyen volt Mátyás király híres visegrádi palotája. Ő volt az első kertészeti leíróink egyike, akiknek köszönjük, hogy a magyar világi díszkertészet első virágkorát megismerhetjük.

Oláh Miklós a 16. század közepi Magyarországnak egyik meghatározó egyénisége volt. II. Lajos özvegyét Mohács után elkísérte Németalföldre, majd több év múlva hazájába visszatérve előbb zágrábi püspök, majd esztergomi érsek és királyi helytartó lett. Tudós humanista volt (Rotterdami Erasmus jó barátja); önálló - latin nyelvű - műveket írt Attiláról és Magyarországról. Portréja (Hans Sebold Lautensack metszete 1558-ból) igazi humanistaként, kezében könyvvel ábrázolja. Ő volt az, aki az Esztergomból elmenekült káptalant és érsekséget Nagyszombatban telepítette le, s elhelyezte ott az esztergomi kincstárat is. Bécsben, Pozsonyban és Nagyszombatban is palotát tartott fenn; pazar berendezésükből - köztük különösen sok kárpitról - az érsek végrendeletéből tudunk. Kedvelte a kerteket; bécsi kertje, a Nicoletum különösen híres volt. Műpártolása fontos része a magyarországi művészet történetének. 1548-ban, I. Ferdinánd királytól kapott armálisát fényűző miniatúradísszel látta el - teljesen egyedül áll ezzel a hazai emlékek között -, amelyen saját portréja mellett rokonait és az uralkodók portréit is megörökíttette, ezzel is kifejezve szoros kötődését a Habsburg-házhoz. Híres könyvtára volt, amelyet részben még Németalföldön gyűjtött össze, benne egy 11. századi Evangelistarummal. Gondot fordított a könyvek díszítésére is: nyomtatott pontifikáléját díszes kötéssel látta el, a fametszeteket kiszíneztette és címerét is belefestette. A híres késő középkori kódex, az ún. Bakócz Graduále befejezetlen miniatúráit folytatni kívánta (1557).
Síremléke - kiemelkedően kvalitásos munka - vörösmárványból, bronz feliratos táblákkal a nagyszombati Szent Miklós-templomban áll.

Munkásságáról többet a következő helyen tudhatunk meg:
mek.oszk.hu/02200/02228/html/01/180.html

Cserjés 2011.09.04. 21:48:28

Néhány kommentár a legutóbbi foglalkozáson elhangzottakhoz:

1. A díszítőminták története igen sok elméleti vonatkozást is hordoz, töprengésre, következtetés-levonásra, hipotézisalkotásra ad okot és módot. Miért díszített az őskori ember? Mitől kezdve díszített? Netán a legelső perctől kezdve? Aligha. Vele született a) „esztétikai érzéke” okán, b) praktikus okokból vagy c) mágikus, szakrális célzattal? Bizonyára súlyos érvek állanak rendelkezésre mindhárom magyarázat mellett.

2. A síremlékekről szóló előadás elkápráztatott a leletek baljós szépségével: művészet a halál szolgálatában; vagy épp a halál ellenében? Vörösmartyt kell idéznem, a Csongor és Tünde Éj monológját hallgatjuk:

Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tűkrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámúl földet és eget;
De ifjusága gyorsan elmulik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.
Kiirthatatlan vággyal, amig él,
Túr és tünődik, tudni, tenni tör;
Halandó kézzel halhatatlanúl
Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,
Még a hiúság műve van porán,
Még kőhegyek ragyognak sírjain,
Ezer jelekkel tarkán s fényesen
Az ész az erőnek rakván oszlopot.
De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok,
Ha nem lesz föld, s a tenger eltünik.
Fáradtan ösvényikből a napok
Egymásba hullva, összeomlanak;
A Mind enyész, és végső romjain
A szép világ borongva hamvad el;
És hol kezdve volt, ott vége lesz:
süti beállítások módosítása