Elkezdtük végre a Németalfölddel való, hosszú időintervallumra tervezett foglalkozást, s tettük ezt némi előzetes áttekintéssel, amit Lenkei Editkénk tudós előadása fog folytatni, elmélyíteni földrajzi-történelmi, művelődéstörténeti bemutatóval. Majd figyelmesen átnéztünk egy párhuzam-prezentációt, mely a németalföldi és itáliai reneszánsz, egyáltalán: a két terület festészete közti különbségek számbavételét volt hivatott szolgálni. Átismételtünk néhány nagy régi ismerőst Olaszhonból, s néztük ámulva a szikár, félelmes, baljós, másfelől mégis életközeli, realista újakat, akikkel mostantól hosszú hónapokat fogunk együtt tölteni.
Szépen szaporodnak a vállalkozások is a felkínált témákban: Editke után Németh Katit hallgatjuk majd a Limbourg-fivérek Hóráskönyvéről, hamarosan Balázsné Mártánkat a Genti oltárról, Mihályné Erzsikét pedig Jan van Eyck Arnolfini házaspárjáról.
Némi tréfára, jó kedélyre most is akadt okunk-módunk. Egy németalföldi kiejtési szótárt hallgattunk meg a neten, közösen ámulva, próbálgatva a sok hühó-t és torokhangot, diftongust és félfrancia zengést, nem a mi hangképző szerveinknek valót… de most legalább tudjuk már, hogy a „v” az „f”-nek, a „g” pedig „h”-nak ejtendő. Kérdés, tudjuk-e majd ebbéli tudásunkat a mindennapokban érvényesíteni?!
A júliusi Kék túra bizonyosan könnyebben fog menni szíves csoportunknak, élen Bagi Doktornővel, aki megígérte s fogadta a Kör vezetője színe előtt, hogy sziklamászásra bizton’ nem kerül majd sor…
