Bizony, késve, s mindjárt jön az előrehozott következő alkalom is… Bizony, ilyen ez a nyár (a tavalyi is ilyen volt): kiszámíthatatlan, forró, veszélyes.
Maulbetsch művészete, mellyel telefestette fél Magyarországot, osztrák létére – ellenben biztos, magabiztos, mindig tökéletes és fejlődőképes. Akadémikusnak mondják, és státusza szerint minden bizonnyal az is volt, de festményei frissek, levegősek és kísérletezők – túllépnek a barokkon, s nemcsak a klasszicizmus, de sőt! a romantika felé is. Olykor a néző megkockáztatja: impresszionista elő-jegyeket, fényjátékokat lát felvillanni színjátszó, éles vonalú, másfelől selymes-puha képein… Miközben ismert portréjáról egy óriási homlokú, szigorú, de pufók törpe-gyermek néz ránk vicces parókát fejébe csapottan…
Maulbertsch, a mi Maulbertschünk… Négy évtizedig festette templomi freskóit Magyarföldön. Az Ő képeit vizsgálva (Bagi Marikánk példás tolmácsolásában) eszünkbe jutott Rubens és Rembrandt, legtöbbet mégis Tiepolót emlegettük.
S hogy kerülte a szimmetriát, és hogy az „északi népek transzcendenciája” jellemezte – csak még vonzóbbá teszi Őt nézői (esetünkben: az Art.Pagony) számára.
