Ormos Zsuzsink ma folytatta csoda-oszlopainak ismertetését, s még tágabbra nyílt egyre növekvő-kiegészülő Csoportunk előtt a barokk palettája (képzavar; a paletta nem nyílik… csak a virtuális és hypothetikus paletta). Donner és Krauss, de még a groteszk Messerschmidt is, aki félig rokokó, de tán épp annyira klasszicista is… Igen, lassan meghaladjuk az időben elfogadott és (meg)szeretett barokkunkat, de vásárhelyi barokk sétánk még hátravan! Feledhetetlenek e szobrok, stallumok, oszlopok és frigyládák – nem lehetetlen, hogy épp most értjük meg igazán a barokk szenvedélyes, izzó, anyagszerűtlen, túlzó, szárnyaló, borzongató lényegét, s véle a rekatolizáció áhítatát…
A győri Frigyláda-szobor ma mindent fölülmúlt, de nem feledjük a – valóságban is nemrég látott – váci Diadalívet sem, a szószékeket, hangvetőket, epitáfiumokat és stallumokat.
Ki a magyar? – kérdezzük (Illyés Gyulával), mert Krauss biztosan nem az. Biztosan nem-e? Hisz végső hazájaként Jászóban telepedett volt le…
