Valóságos kultúra-bombát vettünk magunkhoz a mai alkalommal, mert nemcsak az önképzőköri foglalkozást teljesítettük, hanem két múzeumban, három kiállításon is jártunk ezen felül. A Tornyai János Múzeumban a kerámia-szimpóziumok összefoglalóját csodálhattuk, s valóban csodálatra méltó, változatos, darabjaiban már ismert, most mégis a reveláció erejével ható bemutató került elénk. Ugyanitt láttuk a hajdani szikáncsi aranylelet szobácskáját is, szép kiállítás, és Tavasz-tv-s időutazás ifjúságunk ’60-as éveibe televízió, híradó, újságok által. Az Alföldi Galériában Sonkodi Rita szegedi művésznő gyűjteményes, 140 képből álló lírai tárlatát nézhettük a festőnő vezetésével: szép asszonyok, szép leányok a hajdanból, a Nyugat első nemzedékének poétikus tárgyai, órák, szobabelsők barnában és ezüstben tartva, költemények mentén; csendéletek és virágok a szebbnek képzelt múltból, köszönjük!
Magán a foglalkozáson Bécs került a középpontba, s ez sem csúnya város, úgy tűnik. Egyesek a csoportból már úgy kiismerik magukat benne, mintha szeretett porfészkünkben motoszkálnának. Szalma Jutkánk Bernardo Belotto vedutái nyomán ismertette Bécs utcaképeit, fő látnivalóit, és szó volt történelemről, kultúrtörténetről és leomlani képtelen betontuskókról, sőt ledőlni ugyancsak képtelen Savoyai Jenő-szobrokról Bécsben és – Budapesten. Végül az Epheszosz-múzeum áttekintése, a kőtár márványainak elfogadó, megérteni vágyó átlapozása került sorra Rozgonyi Pirókánk vetítményében, és igen: a márvány: kemény, s mégis puha, lágy, emberszabású és -léptékű, fényes-árnyas márvány, s a szépséges görög ifjak halhatatlan jelenléte, mely töredékes voltában is kathartikus élményt kell adjon a szemlélőnek.
