Bruegel, az alkimista? Ez foglalkoztat most bennünket, egyelőre alig hiszünk benne, bármennyire is ezt olvassuk-halljuk több helyütt. Hiszen az ellenkezője is igaz: Bruegel készítette a gúnyrajzot is a családját nyomorba döntő aranycsinálóról…
Németh Kati ma az Ikarosz-mítosz verzióit ismertette a csoporttal Ovidius és Apollodorosz nyomán, hogy jobban megérthessük az Ikarosz bukása című, Tolnay Károly részéről is rejtelmesnek tartott képet. A hős szárnyaszegetten beléhull a tengerbe, s „odafent semmi sem rándul össze, hogy legközelebbi jövőjét hírül adja… marad minden a maga értelmetlen, kideríthetetlen helyén” – mondanánk Franz Kafkával, mert aligha tudjuk másként magyarázni a németalföldi festő mítosz-megközelítését. Heroikus bukás helyett jeltelen letűnés: a paraszt, a pásztor, a halász, a holttest s a lenyugvó nap --- mind-mind a helyükön maradnak. Pont, amiképpen a festményen kívüli valóságban is.
Gyönyörű, acélködös, festői kép. A nagy hajót vitorlái a haldokló Ikarosszal ellenkező irányba hajszolják, s a „fogoly” némán figyel az ágon, a lapos sziklán kard és erszény – szimbolikus jelek a rezzenéstelenül, némán működő világban. Talán valóban alkimista kép, Bruegel pedig korántsem „paraszt” mester, sőt éppen hogy vájtfülű meghallója az ezotérikus hangoknak.
Legközelebb folytatjuk a kép boncolgatását az attribuálás érveivel, a térsíkokkal és repoussoir-építménnyel, de tovább is lépünk a Cézanne-párhuzam felé.
