Dorogije moi Druzja, bolsoje szpaszibo za szevodnyascseje pozdravlényije, ot Vasz i ot mojevo Inszpektora…
édes kedves Csoport, nincsen nekem orosz billentyűm, de autentikusan szerettem volna megköszönni a sztyeppék s a Léna üzenetét hozó dél-uráli köszöntést, belga csoki felerészt megéve…,
de a jövő áprilisi kirándulásterveket, melyekből jelenleg a Léda-féle Nussbaum-ház, illetve a Bihari-hegység zúgó szorosába történő barlangos bepillantás izgat legjobban, azt is köszönjük!
és hát: készülünk, teljes (egyelőre csak gondolati) erőből a Nyíltra, ez azonban nem publikus, így erről hallgat ma a fáma…
Annyi bizonyos, hogy jövő utáni héten találkozunk legközelebb a jövő heti ünnepnapok miatt, de akkor aztán két ízben is: szerdán az Őszi tárlatot, illetve a Tornyai Múzeum kiállításait nézzük meg, pénteken pedig, közeledvén lassan szeretett Bruegelünk végéhez, a Babelről beszélgetünk, illetve tán, Németh Katink révén, egy kevéssé ismert londoni képről. Utána még az Ikarosz jön újra, ikonográfiailag, ha Máriánk az alkímia mellett erre is képesnek s késznek mutatkozik, de azután átadjuk magunkat a februári jubileumra való előkészületeknek!
Eszterkénk ejtett ma még néhány fontos szót Saulusról, Mészöly kisregénye ürügyén, de Tandori Dezső Damaszkuszi útja is szóba került, s felhangzott a Mészöly-műből Jézus vallatásának döbbenetes epizódja.
Idézem A damaszkuszi utat:
„Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
Legfőbb ideje, hogy”
