Tudjuk jól, hogy az „ismétlés a tudás anyja” (vagy apja), és mi ma, akaratlanul és tervezetlenül – efféle munkára vállalkoztunk, melyben ismét csak a mi Zsuzsink volt vezércsillagunk. Eleinte csupán arról volt szó, hogy az elmúlt órán alaposan, ám nem végig megnézett diákat végigkattogtatjuk/felidézzük, s úgy lépünk át a megnézetlenek felé. De aztán, szokás szerint, oly izgalmasak, még oly sok érdekességet tartogatók voltak a képsorok (stukkók, kagylók, fülek, gyümölcskoszorúk, atlaszok, hermák, kartusok és társaik), hogy hosszabban elidőztünk ismét e képeknél, immár anamnézisben, mintegy értő mód’ újraidézve az elmúlt alkalommal látottakat, egy mélyebb megértés érdekében.
S utána következhettek az új diák, hogy immár el-elmélkedhessünk, akár épp a különböző művészettörténeti korokból származó akantusz-mintázotokon ámulva --, hogy miként, milyen összetett, le nem egyszerűsíthető, nem sztereotipizálható módon alakulnak az egymásra következő stíluskorszakok… Hogy, talán valóban, minden nagy művészettörténeti korszaknak megvan a maga „barokkja” például…?
