Még mindig az előzetesek… Jóval korábban, manierista reményekkel kiadott kiselőadásaink még mindig nem értek véget, pontosabban: éppen ma értek véget Máriánk Hans Baldung Green-jével (mert Máriánk, láthatólag, nemcsak a magyar (Nyilasy Sándor), hanem a németföldi „zöldek”-hez is vonzódik). Tanulmányaink során többször, több helyütt érintett művészhez tértünk ma vissza ezzel az előadással: egy értelmet és érzékeket megzavaró, borzongató festőhöz, kinél Ádám inkább Luciferhez hasonlít, míg Éva Venusz és a férfifejekkel játszó Judith vagy Salome közt osztja meg rokonságát. Miközben a még neve révén is boszorkányosságot sejtető festő képeit néztük, azon gondolkodtunk, hogyan lesz majd megfogalmazható az a különbség, az a specialitás, mely a német festészetet a németalfölditől elválasztja. Ennek megállapítása még várat magára. Nem csoda, hiszen most kezdjük a témát, most osztottuk ki az első feladatokat! Következzék a Dunai Iskola, következzenek Altdorfer végtelen német rengetegei… Következzenek Cranach „protestáns” szárnyasoltárai!
