A számítógépek hűtlensége és irántunk újabban tanúsított rosszindulata ellenére – igen jól sikerült a péntek délelőtti foglalkozás: mert bár a nagy Szépművészeti-s eligazítót valahogy sehogy sem leltem fel, ám a Cézanne és elődei-utódai prezentáció, mellyel pesti tárlatnézésünket szerettem volna előkészíteni – komoly megbeszélésbe, eszmecserébe, gondolat-ébresztésbe torkollott, és, azt lehet remélni, közelebb vitte a Csoportot e konok, komor művész céljainak, intencióinak megértéséhez. Barnában-sárgában, kékbe játszó zöldben fogant keményen lágy világához.
Gyakrabban kell ilyen megbeszélés- és vita alapú, kitekintő, problematizáló órákat tartanunk, azt gondolom! Hisz „látni tanulunk!”, hangsúlyoztam már annyiszor, s e beszélgetős órák komoly hozadékkal járhatnak…
Volt azonban másik nagy örömünk e pénteken: Kláránk és Imolyáné Erzsikénk végre ismét közöttünk volt, együtt dolgozhattunk, szót válthattunk!
Jövő héten főpróba, majd a szokatlan időben, veszélyek közt hajózó Nagy Nyíltunk következik…
