Második nekifutás, napokkal később (ilyen még nem fordult elő; az első, péntek késő éji verziót „elfújta a szél”, nyoma sem maradt, a memória pedig, lehet, már torzít kicsit múlt péntek távolában…).
Először is: másfél órát az Őszi tárlatban sétált a Csoport: láttuk a sokféleséget, változatosságot, érzékeltük, milyen nehéz lehet az ennyiféleséget szerkeszteni, termekre bontani (néhol igen jól látszott a kurátori szándék, másutt nehezebb volt tetten érni). Átütő erővel nem hatott a tárlat, de elgondolkodva álltunk meg néhány mű előtt (például az Incze Mózes vásznai előtt, vagy Váli Dezsőnél, Papageorgiu Andrea finom rajzosságánál, Erdős Péter mágikus rózsaszínjeinél).
Szeretnénk még egy értő vezetésen részt venni, beavatott kalauzra volna szükségünk mindenképpen.
3 órára aztán visszaértünk a Könyvtárba, s először szeretett Szőke Mártánkról emlékeztünk meg egy Pilinszky-költemény (Introitusz; a vers a Greco-képre /Az ötödik pecsét feltörése/ is reflektált) és gyertyagyújtás, szomorú csend, töprengés erejéig.
A továbbiakban: Prága, 2. felvonás Zsuzsinkkal, Kláránkkal – hihetetlen város: egy világ, egy múlt- és múzeum-körzet Európa szívében, legszebb talán a Moldva, s a folyó sokszerű kapcsolata a várossal. Ormos Zsuzsink könyvbemutató kiselőadásának kivonata is helyt kapott az órán: a szecesszióról láthattunk-hallhattunk ismét… „Felfedező utak - Szecessziós épületornamentika a vidéki Magyarországon”
Beszerezzük a könyvet! – fogadtuk meg.
Jövő héten Greco Laokoonjával lépünk tovább, hogy lassacskán elhagyjuk a manierizmus már-már megszeretett téreit.
