Egyfelől ismét Barangolóink útját követtük, de immár nemcsak szóban, hanem Rozgonyi Piroskánk képeivel kísérve – s így még érdekesebb, meggyőzőbb volt, sok festmény-asszociációt is keltettek a látottak. Minél több az ismeret, annál több az asszociáció is.
Ezt követően Németh Katink Tóbiás-vetítését élvezhettük. Az elmúlt órán látott Pozzo-kép ihlette az új prezentációt: Kati nekilátott, és feltárta ezt az izgalmas, szövevényes, kisregényre emlékeztető ószövetségi történetet, melyet oly sok festő vászonra vitt (e képeket is megnéztük, sőt Rembrandt válaszát is láthattuk a témára). Eközben eltöprengtünk azon is, hogy bárhová nyúljunk megismerési vágyunkat követve – a bevégzettség érzése aligha lesz osztályrészünk: mind tovább s tovább lehet és kell kutatni. Itt most a Tóbiás-történet bibliai helyét, sorsát értve; illetve a zsidó történelem asszír és babiloni alávetettségének útvesztőit. Végtelen feladat. Végtelen történet. Hogy a hal motívumáról már szót se ejtsünk…
Később Piroskánk keze munkája ismételten szóhoz jutott (képzavar!): a múltkor elkezdett vegyes-barokk prezentációt az óra végén Pozzónál kívántuk folytatni, de nehezen leltük meg a hosszú bemutatóban a megfelelő helyet. Ámde találtunk mást: izgalmasat, változatosat, s mindegyre a barokk tárgykörében. Nekünk való-e a barokk? Még csak most fog kiderülni, talán éppen a Loyola Ignác-referátumban vagy Rubens robusztus meztelenségei szemlélése közben… s Rembrandt még messze van!
