Rubensről beszéltünk, tőle vetítettünk a mai, első őszi napon is, méghozzá ismét mitológiát, Paris ítéletét, két változatban. S mivel e képeken a szép hölgyek (istennők) modelljei a művész hitvesei voltak -- mint előadónk, Ormos Zsuzsi mondta tanulmányai alapján –, e festmények teljes mértékben Rubens saját munkái, a híres Műhely egyetlen vonást sem tett bennük. Hosszan időztünk a görög mitológiánál, mindig is szerette a Csoport az e tájakon történő búvárkodást, s szó esett a ragyogó kék mediterrán ég alatt a Végzet megkérdőjelezhetetlen, kijátszhatatlan hatalmáról és arról, hogy aki mitológiával kíván foglalkozni, tanuljon meg eltekinteni a lineáris és esztendőkben, életkorokban mérhető időtől, mert itt egyetlen képen lehet jelen Paris, ki majdan, mint véle körülbelül egyidőst öli meg azt az Akhilleuszt, aki az alma odaítélésekor még meg sem fogant…
Kláránk előadásában aztán (nagy valószínűséggel, és Gombrich intencióját követve) a Sienai Szent Katalin eljegyzéséről szőtt ízig-vérig barokk képet (erős vázlatot) hallottuk elemezni: átlós kompozíció, festőiség, csillapíthatatlan mozgás, mindent uraló testek és drapériák, mozgalmasság, alakok nagy száma és – ismét csak – „időben” teljesen képtelen együtt-jelenléte, szenvedélyek és misztikum, hihetetlen mesterségbeli tudás öltözetében: igen, ez ő, a festő-fejedelem, Rubens. A Tizianók, Goethék fajtájából. Hogy vizsgálódásunkat megnyissuk az irodalom térei felé is. Legközelebb amúgy is Zrínyi Miklós barokk eposzával fogunk megismerkedni!
