Nagypéntek helyett szerda, pontosabban. Magyarországon, jelentjük, a tél áttolódott február-márciusra, keserves aranyesőink is ezt sóhajtozzák a kertben. A Pagonyt azonban se félteni, se sajnálni nem kell: töretlenül jár mindenki minden órára – nem bízzuk el magunkat, de elégedettek vagyunk magunkkal, az önkritika mezsgyéit soha nem feledve. És rengeteg dolgot ad még nekünk a barokk, a Nyílt Nap után is. Éppen ma vetítettünk egy sokdiás kínálatot arról, mi mindent-, ki mindenkit nézhetünk még e csodálatos tartományon belül, melyet barokknak neveznek. Először Marikánk beszél majd nekünk Caravaggio tanítványairól, utána pedig, a ma levetítetteket jól megfontolva, megtesszük vállalásainkat Alonso Cano, a két Herrera, Zurbarán és Ribera, Poussin és Jordaens, Georges de La Tour – és sorolhatnánk még! – ki mindenki áll a mamut-mailen kisvártatva továbbküldendő prezentáció képei közt. És ott a dél-amerikai, minden mértéket meghaladó díszítettségű, aranyban tomboló barokk templom; ott van végre a szobrászat, mindenekelőtt Berninivel, s valahol a távolban hívogató, komoly szemmel int a felülmúlhatatlan Rembrandt. Piroskánk pedig készíti hamarosan a magyar barokkot hadrendbe hívó prezentációt….
Jövő héten azonban tárlatot nézünk foglalkozásunk időpontjában: Zsuzsink kalauzol bennünket Endre Béla művészetében, s ehhez már egy heveny, fiatalkori képeket tartalmazó előkészítő-vetítést magunkhoz vettünk ma, ugyancsak Zsuzsink irányításával!
