Tárlatot néztünk máma az önképzőköri foglalkozás időpontjában: a Tornyai Múzeumban tekintettük meg, Ormos Zsuzsink nagyszerű vezetése mellett, a Nagy Imre Múzeumigazgató kezdeményezte Endre Béla-gyűjteményes tárlatot. Sokunk látta korábban is, külön-külön a kiállítást, de így, e több mint másfél órás beszélgetés, feltárás, bemutatás és elemzés valóban nagy élmény volt mindnyájunknak. Meg kellett értenünk, hogy ez a szerény és csendes Úr, ez a szegedi születésű polgár, ez a művelt és finom ember, halk szavú jóbarát (egy másik Juhász Gyula!); hogy tehát ő, Endre Béla lett tán a leghűségesebb, legkitartóbban helyben maradó, tanyához-Alföldhöz vonzódó szelíd festője e városnak és vidékének – mindenki segítője, a megújulás motorja… Láttuk hatalmas, magas, opál-felhős egeit, parányi fehér tanyáit, szelíd, nosztalgikus szobabelsőit és virágcsendéleteit, de megtudtuk szerepét a helyi majolika-gyártás történetében is, megható és meghitt viszonyát Mártélyhoz és a vén Tiszához.
Eszterke felolvasását is végighallgattuk, és megkapó volt László Gyula, de legfőként Móricz Zsigmond jellemzése e kiváló, mind ez ideig elég figyelmet talán nem is kapott művészről…
Jövő pénteken, reményeink szerint, Hézső Ferenc festőművész-barátunk vezet majd bennünket saját tárlatán.
