Zsuzsink ma ért végére az egy-nyári építészeti oktatásnak: a tét ez alkalommal a klasszicizmus építészete volt, továbbá az irányzat kapcsolata a neoklasszicizmussal, akadémizmussal, az előtte járó barokkal s az utána következő romantikával. (Szóba került a rokokó, a biedermeier, a mór építészeti hatás és, természetesen, a szecesszió is.) Nem biztos, hogy a klasszicizmus lesz a Csoport legkedvesebb irányzata, ámde mint építészeti probléma, mint görög- és római-ismétlés, mint erőfitogtató, lenyűgöző, masszív nagyság és idézet – feledhetetlen és letaglózó… S utána következtek az építészet századvégi gyermekei, kevert nevű, kevert stílű rokonsága. A historizmus, eklektika, a neo-stílusok, a romantikus építészet hajtásaira, csoda-építményeire gondolok, melyek a nagy magyar városok, mindenekelőtt Budapest utcaképét is meghatározzák.
Nemsoká „terepen” ismétlünk és gyakorlunk: Zsuzsink vezetésével városi sétákra készülünk – stílusjegy-felismerési gyakorlatra! Tesztet azonban nem kell írnunk, ígérte előadónk.
