A vég kezdete, s ím, megújulás… Sajátosan alakult a mai főpróba: csaknem senki sem mondta el még egyszer, utoljára szerepét. Aki pedig mégis elmondta: pompásan, kiemelkedően, magát felülmúlva teljesített – kedves Olvasóink bocsássák meg nekem a szuperlatívuszokat, de nem túlzok. Önmagunk határain belül teljesítünk, természetesen, de ott, igyekezeteink szerint: maximálisan. Tudjuk a helyünk, s azon belöl munkálkodunk.
Kiemelném Bagi Mária teljesítményét (nem írom le részletesen, bár pedagógiailag, ön-nevelés szempontjából is példaértékű), Ancikánkat, aki 30 percből faragott 8-at, mely teljesítmény, ki ilyent már próbált, tudja, hogy csaknem lehetetlen. Kiemelném ugyancsak Mihályné Erzsikét a mind jobban megértett Eörsi-alapcikkel megbirkózva, Annánk dantei Kristályegét, Ormos Zsuzsi eligazító erejű rövidítményét a Genti oltárról… nem sorolom tovább, a gimnáziumba lépés biztosított, annyi bizonyos! Érdekes volt Szőke Márta földrajzi-nyelvi fejtegetése is hosszú ideje meglévő Németalföld-Flandria-flamand fogalomértelmező dilemmánkról, de belenéztünk Németh Kati „Hétszentségeibe” is, sárga angyalostul.
Végül Spissák Lajos tükreivel zártunk, mindnyájunk okulására, örömére…
