Ma aztán, e rendhagyó időpontú (szeretett Oktatónk tetemes elfoglaltságai miatt egyre több a rendhagyó időpont) és rendhagyó hőfokú (nyarat illetően), de rendhagyó intenzitásúvá is varázsolt Bosch-óra, Pesti Katánk és Fraengerünk révén – ismét lenyűgözött mindenkit, pro és contra. Magával ragadta az ellenkezőket, az afrodiziákumokban és tudatmódosító szerekben bizakodókat, az idegenkedőket, az ördögi ügyességtől borzadozókat és a klasszikus szépség megszállottjait, mert nagy művész Bosch, kimeríthetetlen fantáziájú; és nagy tudós Fraenger, congeniális választott festőjével. Kata még mindig Szent Antalról beszélt nekünk, Ancika pedig mellé-kereste a középtábla obeliszkjének Brueg(h)el Bábel tornyát. Láttunk fekete misét és állat-növény-ember szimbiózisok sorát, kegyetlen és groteszk társulásokat, miközben a kép-egész álomszép maradt. És igen, olyan ez az egész, mint az álom vagy a gonosztündér meséje: elvarázsol, örvénybe csal. Fraenger pedig következetes, roppant tudású kalauz, akinek jobb hinni, mint kételkedni benne, hiszen látni, észrevenni tanít, s a nyomán támadó ekphrasziszok alapjaiig mi magunk is eljutunk, némi figyelemmel, „lassú olvasással”. Várjuk most már Kláránktól az adamitákat, Szalma Jutkánktól a háttereket, tájakat, városokat: a Bosch-univerzum díszleteit.
