A mai alkalom azzal kezdődött, hogy megnéztünk néhány fényképet kedves lábadozó Pirókánkról az esztergomi kórházban, s meggyőződhettünk felőle, hogy betegszobája ablakából igenis látja, láthatja egy kivágat erejéig rég-nem-látott Esztergomját. Reméljük, hamarosan hazatérhet, s ismét körünkben üdvözölhetjük, másik Piroskánkkal együtt!
A továbbiakban kissé belenéztünk még a Gertrudis-történetbe Katona József Bánk bánhoz fűzött Jegyzései alapján, illetve Toldy Ferenc kortárs kritikáját olvastuk nagy nemzeti drámánkról, belátva, hogy az interpretációk, megítélések koronként változnak, nincsen örökérvényű kánon, kőbe vésett szabály, esztétikai ítélet.
Boschunkhoz sem maradtunk azonban hűtlenek: egy hosszabb prezentáció segítségével kíséreltük meg művészetét a szürreális, valóság-tapasztalatokat meghaladó festészet mindenkori alkotásaival összevetni, hogy lássuk (vagy ne lássuk) a rokonságot, a közös gyökereket. Megállapítottuk, hogy a felidézett modernek közül talán még Henri Rousseau naiv Paradicsom-víziója és Max Ernst kimódolt, kétlaki lények szimbiózisából összegyúrt fantáziavilága emlékeztet legjobban a nagy németalföldire, de a párhuzamállítás nagyon is kétséges: paralel világok vannak, nem azonosságok. Hátra van még megtekintésre GEERTGEN TOT SINT JANS művészete, melyről sok szakíró állítja a rokonságot, hatást – mindez azonban egy későbbi órára marad,
de hisz van időnk, s a Bosch-téma még sok izgalmat kínál…
