Karácsony együtt, mint annyi éve már, annyiszor…. 24-en voltunk, s amellett, hogy Antóniánk fehérben-zöldben tartotta az asztalt szaloncukorral, almával, szalvétákkal; s megint amellett, hogy erre a gyönyörűen felékesített karácsonyi asztalra aztán oly sok minden pakolódott a finomságokból – hamarosan ismét tanulni kezdtünk, enélkül mi már nem tudunk meglenni. A téma mára, az Óév-búcsúztatóra egy gazdag prezentáció volt, melynek irányt a Háromkirályok imádása, azaz az Epifánia első és fő eleme szabott: a sok kép és zene valamennyi ehhez a keresztény témához rendeltetett: e rejtélyes királyokhoz, akik gyakorta mágusok vagy bölcsek, s Napkeletről jönnek, a csillag nyomában. Láttunk Rubens és Patinir, Giorgione és Brueghel-képet: valamennyi más-másként ragadta meg a jézusi történet megható epizódját.
Eközben falatoztunk eleget, tombola is volt meg forralt bor, de valamennyien szerepeltünk, épp eleget! Visszatértek tavalyi standard angyalkáink Ihász Katika és Rozgonyi Piróka személyében, hímzett ajándékot osztva mindenkinek, s elhitetni akarván vélünk, hogy ők ama Bosch-i bukott angyalok feketében-fehérben. Gézánk, Szabinánk verselt, Jung Kati egy doboznyi bagolymanóval örvendeztetett meg minket, fotósaink (Ancika, Mihályné Erzsike) kattogtattak és rögzítettek – mindenkit külön-külön kéne műsorával felemlegetni.
Egy igazságtalanság azonban történt, s ezt nem lehet szó nélkül hagyni. A tombolában 1-es számot húzó tagtársunk nemcsak hogy a kölyökpezsgős zacskót nyerte meg, de valahogy bebuherálódott őhozzá a szuperszép főnyeremény is: egy csodadoboz, benne dióval, minden földi jóval… Úgy ment haza ez az 1-es számút húzott tagtárs, mint valóságos karácsonyfa, rakva édességgel, kedvességgel, köszönet érte.
