Rendkívüli helyszínen tartottuk ma a foglalkozást: a Felszabadulás 3/b Fsz. 1. szám alatt, tagtársunk, Mérayné Bodrogi Katalin lakásán, kedves meghívásra, egy hirtelen kicsinnyé és mássá vált régi-új lakásban, köszönjük.
Az emlékidézésen kívül azért az együtt-gondolkodást is folytattuk, ha ma nem is éppen Bruegel ürügyén. Őt bibliai témástul a következő péntekre hagytuk: következzék a Bábel tornya, majd Saul, az Ószövetség tragikus melankolikusa…
Ma a 17-e keddi könyvheti előadáshoz tértünk vissza, hogy megállapítsuk novella és esszé műfajának különbségeit, miközben a téma, a hely s az idő egyazon: a közelmúlt Romániája, Erdélye, a történelem tere és ideje, „szerelmes földrajza”: egy világ, nagyon is közel hozzánk, mégis ismeretlen, szép és riasztó egyszerre – töprengésre készt. Váradi B. László Sátorosok című önéletrajzi esszé-etűdjét olvastuk együtt Bodor Ádám Egy csöndes látogató című novellájával, nehéz volna különbséget tenni a kettő között, értékeiket illetően…
Még kipillantottunk az erkély korlátján át Faragó néni házára, a hajdanvolt óriás cseresznyefa helyére, a falra, mely mögött a muraközi szódáslovak vártak a fuvarra, s a félhomályos kisszobában a valaha-volt perzsaszőnyeg és ébenfa, karmos lábú asztal helyére.
Hol van a már nem létező (múlt) és a még nem létező (jövő)? Nyilvánvalóan az animus aktusaiban (emlékezet, álom, déja vu, asszociáció stb.); s mindez egy sajátos, csak az egyénre jellemző időtudatot eredményez. Az idő megalkotása az ön-teremtéssel kerül kapcsolatba. Az én-tudat szaggatottá válik, növekvő számú emlékezettudat jön létre, s e rétegek paravánokként helyeződnek egymás elé. A tartam nem ok-okozati jellegű összefüggéseket tartalmaz; nem előzmények és következmények kapcsolatára utal, hanem szabad teremtés, kaland a tudat labirintusában, korlátlan válogatás és ugrás. Egyfajta diszkontinuáltság jön így létre: „az önmagát mint egymásra rakódó s egymással bonyolult, de semmiképpen nem oksági kapcsolatban álló tudatok halmazát megtapasztaló én.”
Maga a narráció is felvállalhatja az önmegőrzés, az önátmentés funkcióit: szembeszegül az idő törlő, elveszejtő energiáival. Az elbeszélés nem egyéb, mint jelenlévővé tétel.
