A Katalin-napot (szinte mindenki Katalin a csoportban; és Erzsébet…) Bruegel-kvízekkel ünnepeltük ma délután, hideg, esős novemberben, hiánytalanul. Előbb Németh Katink fejtörőjét néztük meg: ismert festmények különleges hátterei, varázslatos részletei tűntek fel előttünk, mintha sosem láttuk volna őket, s bizony, ez elgondolkodtatott egy műalkotás megismerhetőségét illetően. Majd írásbeli kérdések és csoportmunka következett, s gimnazista tagtársaink kiválóan vették az akadályokat. Csak az a Popper Leó, csak az a Cézanne nem akart menni… Hatalmas művész ez a Bruegel, méltán foglalkoztunk vele egy esztendőn át (hajdan, 10 esztendeje, az őskorra pár hét elég volt); csak találgatni tudom, mennyi időt vesz majd igénybe a világ egyik legjelentősebb festője és grafikusa, Dürer!
A csomagolópapír és a fürtábra is előkerült, mint a kisdiákok tanulási módszere, munkaformája, de csoportunk itt is decensen, finom eleganciával írt, felelt, jegyzetelt Bruegel képszerkezeteiről, állatvilágáról, politikához fűző viszonyáról, fő témáiról. Sajnos, a szóláncra már nem jutott idő, a vetített kvízt pedig a csoport vezetője egyszerűen elfelejtette, holott ezzel valóban sokat dolgozott odahaza…
Holnap mindenesetre Budapest és a Carmen, jövő héten pedig az egyiptomi halottkultusz végre csatasorba álló Zsuzsink interpretálásában, a szegedi kiállításokat előkészítendő. Utána aztán jöhet Hermész Triszmegisztosz és a Corpus Hermeticum Hamvas Tanárúr bemutatásában. Talán már ki is nőttük a gimnáziumot?
