A mai nap első részét a múlt heti kirándulás átismétlésének szenteltük: Haranghyné Ancika érzékeny, finom, mindent észrevételező fotói segítségével utunk (Pécs-Orfű-Abaliget) minden titkába bepillanthattunk. A „pannon dombokon” s szelíd, derűs dunántúli hegyekben, a Mecsek lejtőin s ormain járva Csoportunk a kevéske három nap alatt igen sok mindent látott: malom- és kemence-múzeum, madárijesztő-kiállítás és denevér-múzeum, cseppkőbarlang és az öt mesterséges tó, ahol belépődíj nélkül, szabadon lehet fürödni, üldögélni, kacsát etetni, jégkrémet nyalogatni, darvadozni (ha értik, mire gondolok!)… A képeknek egy különös vonása keltette még fel a figyelmünket: Ancika és más fotósaink érzéke a parányi részletek, a festői mellékszereplők, a kontextusukból kiragadott etűdök ön-értéke, szépsége iránt: egy harkály-család kivájta üreges fatörzs közvetlen közelből; egy gombák borította kéreg-darab; egy arc éle a kép szélén, mely tág, zöld pagonyra nyílik… Igen, ebből kell majd kiállítást csinálnunk: ezekből a képekből!
Emlékidézés után visszatértünk németjeinkhez, és Szalma Jutkánk megszokottan pontos, értő tolmácsolásában megkezdtük a Heidelbergi Várkastély feltárását, s már annyit látunk is, hogy hihetetlenül érdekes monumentumról – részben romról – van szó, melynek reneszánsz jellege nagy mértékben különbözik az Itáliában megszokottól, zordabb, magasabb, változatosabb is talán, akár egy középkori város képlete. Kíváncsian várjuk Jutka előadásának folytatását!
