Rendhagyó nap, kedd, hisz e hét péntek – piros betűs Ünnep!
Martin Schongauerről hallgattunk ma előadást Magyarné Annától, sok érdekes képpel, sok fontos összefüggés feltárásával. A német grafikus metszetei nélkül tán el sem lehetne képzelni immár az európai festészet hatástörténetét az 1400-as éveket követően: ikonográfiai típusai, ékes rajzossága számtalan nagy festmény ihletője német- és olaszföldön egyaránt. Láttunk aztán okos és balga szüzeket is, sőt, egy belga leány is odatévedt, mindnyájunk örömére.
Később Ormos Zsuzsink vezetésével visszatértünk a képrombolás múlt órai baljós témájához, s felidéztük a haragvó Mózes alakját Michelangelótól: Mózes fáradtan roskad le a nehéz küldetés után, de meghallja a bálványozók hangjait, s a súlyos kőtáblákat tartva, felugrani készül indulatában. Még néhány kiegészítés hangzott el a szentképek pusztításának, meggyalázásának változatos eseteiről, de beszéltünk a nagy reneszánsz festők tudós felkészültségéről, s a tanulmányok lábjegyzeteiben (is) megmutatkozó végtelen tárgyi tudásról, az Idő allegóriájáról és Arnolfiniékről ismét és ismét, de az egyik „balga szűz” furcsa kéztartásáról csakúgy, mint a másik furcsa cipellőjéről s az elszabaduló, önálló életre kelő drapériákról.
Ígérjük: hamarosan elkezdjük a Dürerrel való foglalkozást, ki, szerénység nélkül állítjuk, ugyancsak magyar volt. Egy kicsit bizonyosan…
Következő alkalommal, úgy reméljük, pótolhatatlan kirándulás-szervezőnk is velünk lesz ismét.
