Április 1. nem tréfa, egy hét múlva: Pisában…
Nagy erőkkel folytattuk a mai foglalkozáson a felkészülést hatalmas utunkra, mely egy héten belöl immár be is következik, oh, jaj, a gélek és folyadékok, szappanok, kölnik és lekvárok – megannyi vészterhes holmi, melyek áttetsző nylonzacskókban keringenek majd, nélkülünk, az éterben!
A tréfát félretéve: a Santa Maria Novella (ahová Boccaccio menekült cimboráival a pestis elől, halhatatlan meséivel), a Palazzo Vecchio, a Pitti Palota, minden kincsével, a Chiesa Ognisanti – négy-öt pompás, zsúfolt, tele-tartalmú előadás és vetítés: valóban ezt látjuk majd Itáliában? Hazatérünk épségben? Nem kell vasrácsos béklyó ama lágy és kotyogó fejeinkre, hogy megennyi tudomány és művészet beléférjen? Ilyen súlyokkal miként vesznek fel bennünket visszafelé a fapadosra? Még a szegedi buszra sem, nemhogy a pisai repülőre…
Pedig ott fogunk állni: a „paraszt-Krisztus” előtt, La Gravida szemléletébe merülve, a gobelinek termében vagy valamelyik Utolsó Ítéleten borongva, a Ponte Vecchión, a Strozzi kápolnában avagy Ghirlandaio egyik freskója előtt, feltöltekezünk a sok szépséggel, s hazahozunk mindent az itthonmaradottaknak, a Pagonyba.
