Az al-főpróba előtti utolsó próba, rész-próba, ismétlő-próba, próba-próba napja – jól sikerült, bizalom és elégedettség eluralkodó érzete. Jó lesz, és ma is jó volt, mert tanultunk, ismételtünk, láttuk társaink példa értékű fejlődését, fejlődtünk magunk is, TÍZszeresen kiérdemelve a dicséretet…
Hallgattuk Antóniát, Bodrát, Annát és Máriát, és mindnyájan újdonságukkal leptek meg; s hallgattuk Szőke Márti rögtönzött szavaló felolvasását, ugyan kinek a versét olvashatta? Hisz több költőnk is vagyon… És hallgattuk a Követek titkának tovább-boncolását Jutkánktól, ki alapos és sokoldalú volt, mint mindig.
Továbbá volt édes és sós, és narancs és mandarin, mert Zsuzsánna napot is ültünk.
Sajnos, a meglepetés okán több a fentieknél nem kerülhet a blogba, pedig volna mit írni az óra konkrét tartalmairól is, kezdve a „Pörgetővel” (Angyali Csendesünk munkája; folytatva Miskin herceggel és Veit Stoss „kezeivel” s az „ördögi” Baldung Griennel).
Metszeteket pedig mindenki válasszon, ne feledjék! S aki az összekötő szövegért felelős, az se feledje, hogy a rögtönzéshez sem árt előtte alaposan megfigyelni s jegyzetelni,mit mondanak a Társak!