Mai foglalkozásunkon végre eljutottunk „a világ legmélyebb depressziójába” – Ancikánk vezetésével Herkulesként birkóztunk Dürer Melancolia-metszetével. Beleszólt ebbe a tusába Aby Warburg, Erwin Panofsky, Földényi F. László és Marsiglio Ficino is a legváltozatosabb sorrendben és súllyal – mert igen, a düreri metszet az alkotóerővé változtatott melancholia vigaszlapja, s hisszük, hogy még a jupiteri bűvös számnégyzet segélye nélkül is átváltoztatható a terméketlen, passzivitásra korlátozó mélabú tevékeny, alkotó életté, teremtéssé. Dürer szellemi önarcképe ez a kép, e magasztos, töprengő, szárnyas kreatúra, hiszen ismerte ő is az alkotó művész, a gondolkodó ember minden kínját, kételyét, felemelő boldogságát.
Szerdán Szalma Jutkánk mutatja be nekünk a négy apostolt Dürer kezétől, hogy aztán végtére megkezdjük régóta várakozó manierizmusunkat is, visszatekintéssel: a kései Michelangelo, Tiziano, Tintoretto – és társaik, egészen a megállapodásig El Greco, „a Görög” művészeténél.
