s megint a kedd (péntekhez a szilveszteri mulatságok túl közel esnek…), kevéskén voltunk ma, ami érthető az Ünnepek miatt, ámde annál lelkesebbek (mint mindig). Tervekről folyt a szó először: mit is csináljunk a Nyíltra készülés megkezdése előtti szabad három hetünkkel… A kérdés gyorsan és attraktívan, változatosra formálva oldódott meg, ámde ez itt most nem árultatik el, hadd’ legyen meglepetés a mai hiányzóknak!
Németh Katink lejátszotta nekünk öt perces összeállítását a manierista szobrászat jeles alkotásaiból, szép zene kíséretében: hát, az a Cellini-Perseus! -- „csak azt tudnám feledni…!” Vérfolyam szépséges hajfürtökké, gyöngyöző hullámmá, megfaragott kemény anyag-csigákká stilizálva, győztesen – ebből az egy diadalmas, könnyed és végzetes szoborból meg lehetne érteni az egész manierizmust!
Elmélkedtünk valamicskét a Góngora-sírvers első, csaknem érthetetlen versszakán, melyet Marikánk most spanyolul is prezentált nekünk, Zsuzsi pedig, úgy tűnik, rájött a Rónay-fordítás mondattanára.
Végül kép-családokat néztünk, azonos témájú újszövetségi jelenetek generálta reneszánsz-, manierista- és barokk festményeket, s figyelmes szemeink elámultak, meghökkentek, látván a szentség és alázat lassú kihúnytát a szent témák európai ábrázolásában. Ámde Rembrandt mindent elsöprő Levétel a keresztről-jéig még nem sikerült ma eljutnunk!
