De hisz nemcsak barokk gyerekek voltak! Sőt, majdnem voltak ősember-gyerekek is, csak azokat még nem ábrázolták, mert kicsinyek voltak a vadászathoz… Mihályné Erzsike a Tőle megszokott lassú alapossággal, hit és kétely vegyülékével, magatartása révén mindenkitől megkívánva s elfogadtatva a nyugodt, módszeres figyelmet – így vizsgáltatta velünk a gyermekábrázolás történetét a művészetben, korról korra haladva, vázlatosan. Rákóczi Fejedelmünk meggyötört menhelyi öregasszonyra emlékeztető arcképét szívesen feledném (holott ez is igen tanulságos volt); Murillo valóban kicsit édeskésre vette a nagyvárosi nyomort, akár később nem egyszer Dickens, de Velázquez bodegon-jai a maguk barokk realizmusával – lenyűgöztek mindnyájunkat. Ugyanígy korábbról az ikonok Krisztus-gyermekei, majd a reneszánsz bájos bambinói. De mindennél jobban a járni tanuló kis fehérkés gyermek Krisztus Bruegeltől, praktikus kis járókeretével!
Pedagógiát, pszichológiát és türelmet is tanultunk ma Erzsikénktől, s legközelebb a Rejtőzködő Nélkülözhetetlent és a Kacagó Gerlét hallgatjuk, mindkettejüket valaminő extrával, a Csoport kedvére. Bodránkban pedig csak halkan reménykedünk…
