Három teljes foglalkozást szenteltünk a spanyol barokk talán legnagyobb mestere, Velázquez királyi festő életművének, s ezt folytatja még majd a Nyílt foglalkozás Szövőnők-előadása, de valószínűleg kell majd azt követően is Velázquez-órákat tartani, hiszen sem a Breda átadásáról, sem a Medici villa tájképeiről, sem a pápa-portréról nem esett szó… Új és új elődök, ősök, kortársak és utódok bukkannak elő a Csoport számára a spanyol múltból, s míg az elmúlt alkalommal Riberára, a „nápolyi spanyolra” ámultunk rá, addig ma Zurbarán, ama ártatlan, megkötözött, sötétből elővilágló bárány festője nyűgözött le bennünket az óra elején. A déli nagyváros, Sevilla művészi hagyományáról és a bodegón-festészet kiemelkedő alkotásairól, motívumairól folyt a szó, s látnunk kellett e népszerű műfaj kettős lényegét: a naturalista, hűséges valóságfestést, illetve, amire a tanulmányírók felhívták a figyelmet, hogy e paraszti tárgyú, hétköznapi evés-ivás jeleneteknek van mindazonáltal egy spirituális, szimbolikus jelentése, iránya is. Ettől kezdve ezt kerestük a képeken, s úgy véljük: több helyütt meg is találtuk!
Legizgalmasabbnak azok az ábrázolások tűntek, melyeken az a bizonyos hátsó, kerettel leválasztott rejtelmes, példázatállító belső festmény vagy jelenet volt megtalálható, s bizony, e képtípusból nem kevés darabra leltünk mind Velázquez-, mind kortársai kezétől! (Jézus Márta és Mária házában; Jézus és a házasságtörő asszony)
Az órát, épp csak felvillantva a kép soha-fel-nem-fejthető rejtélyeit, a hajdan több ízben is megbeszélt Las Menínas (teologia della pittura) zárta „óriásképeivel a félhomályban”…
