A mai alkalommal – élve mindegyre a nyár adta „extra” szabadságával – ismét Zsuzsinkat hallgattuk építészettörténetileg, immár harmadik órában, ma a reneszánsz épületek formai jellegzetességeiről. Azt éreztük valamennyien, hogy bizonytalanul bár és kétségek közt, de kezdjük érteni, kezdjük látni a formák fejlődését, a motívumok vándorlását, az egyes művészettörténeti korszakok egymásra következésének, egymásra hatásának s a mindazonáltal mindig meglévő elkülönböződéseknek jelenlétét. Nem állunk már olyan messze a gadameri gondolattól, mely mintegy mottónkká is vált már: Épületek és képek olvasása… Legközelebb a barokk monumentumait vizsgáljuk meg Zsuzsink vezetésével, hogy utoljára is eljussunk a félmúlt (a 19. század-20. század eleje) „romantikus”, eklektikus, „neo” stíluskategóriáihoz, s hogy végül mindezen frissen szerzett tudományunkat előbb a vásárhelyi, majd a szegedi középületek látványain tegyük próbára.
