A Pagony Naplójának szorgos és figyelmes készítője, vezetője, a mindig a legelső sorban ülő, onnan figyelő, sosem hiányzó Ihászné Katikánk kért ma szót a foglalkozáson: pár hete lezajlott szentpétervári útjáról számolt be saját fényképeivel illusztrálva mondandóját. A bemutatót különösen személyessé és meghatóvá tette, hogy Katikát e nagy útra Családja, Gyermekei hívták meg, születésnapi ajándékként…
Bennünk, a prezentáció nézőiben emlékek csapongtak e távoli, tengerparti, nagy múltú, széles irodalmú óriásvárosról: többen jártak is ott évtizedekkel ezelőtt, sokan beszámolókra emlékeztünk barátaink, a közelmúlt turistái révén.
Ami mindenekelőtt megérinti a nézőt, az a város óriási mérete, távlata, sugárútjainak, tereinek, csatornáinak széle-hossza, grandiózus, pompázatos építményeinek roppant volta, távolságai. S ott vannak hozzá a „fehér éjszakák”, a nyári időszakban soha-le-nem nyugvó, kísérteties fénnyel világló Nap. S ott van a barokk – utóbbi éveink hű kísérője, mely most a nemes klasszicizmussal társul s a műtárgyak páratlan világával. Emlékezünk arra is, mit jelentettek El Kazovszkij festőművésznek az Ermitázs görög-római szobrai; s mindaz a kép, szobor, melyeket mi magunk láttunk már reprodukcióban e múzeumból.
Katikánk beszámolója lélekmelegítő és informatív volt. Jövő alkalommal egy másfél órás ismeretterjesztő film követi majd; egy távolabbi időpontban pedig, reményeink szerint, Szalma Jutkánk „orosz barokk” prezentációja…