Dunai iskola, mely nem iskola, nem műhely, de létező összefüggés egy korszak és egy terület művészi világa, választott témái, kifejezőkészlete között. Haranghyné Anci értő, felkészült beszámolóját és vetítését hallgattuk-láttuk: sorra vett az előadó mindenkit, aki e poétikus, romantikus tájábrázolás, ember-elrejtés, már-már misztikus germán őserdők, vihar-tépte fenyők, távoli szirtfokok és eldugott, csipkés tornyú kastélyok képét festette valaha Osztrák- és Németföldön. Szó esett Altdorferről (bár róla aztán, Mérayné Katink tolmácsolásában, részletesebb beszámolót is kaptunk, egyelőre bevégezetlenül, hogy maradjon valami jövő alkalomra is), Wolf Huberről és a talányos, ördögi Lucas Cranachról. Továbbra is látjuk, érezzük e német festészet eddigi témáinktól elkülönböződő voltát,
és kívánjuk kedves előadónknak, hogy szeresse meg a Dunai iskola tagjait épp annyira, mint korábban Broederlamot, a Dijoni oltár mesterét, vagy Claus Slutert…
