Most is szerda, jövő héten is az…; hisz hétvégi Karácsony, majd Újév felé halad, poroszkál vagy száguld mutatónk, íme, elérkezett az Esztendő vége, hamarosan fordul a Föld vészes pörgéssel ki, a pusztulást nem ismerő csillagok közé, ki a vaksötétből, a tavasz s a hosszabbodó napok felé…
Ismételtünk, ismét feltöltekeztünk ma Caravaggióval, Zsuzsi előbb átvette velünk elölről a nagy Szent Pál-Szent Péter prezentációt, hogy aztán végül már csak Pálról, Saulusról legyen szó. Láttuk Rubenst, láttuk Michelangelót és Bruegelt, de láttuk korábbról Masacciót is, az általunk kevésbé ismert Guido Renit, láttuk a mi barokk-lélegzetű, Caravaggio-követő Csernus Tiborunkat,
s Zsuzsi tolmácsolásában hallgattuk Rényi András radikális és drámai felfogású, felforgató, a brutálishoz erős affinitással bíró, kérlelhetetlenül pontos és nagyszabású elemzéseit,
beláttuk, mifélék is lehetnek a pátoszformák,
s hogy mi az, amikor megigézi a nézőt a holtpont, melyben feszült egyensúlyban áll meg a mozgás a festmény teremtő, dinamikus pillanata kedvéért…
Vége az évnek, s jövő szerdán kettős búcsúzással élénkítjük magunkat: Ancikánkat hallgatjuk Atlasz Gábor magántanodájáról, továbbá valamely kicsiny – témánkba vágó – verselményt is górcső alá veszünk.
Az Újévet Szalma Jutka Angliájával kezdjük, de aztán nincs kegyelem Barcelonáig s a Nyíltig,
jó munkát, víg Pagony!!
