Szép nap volt ma is – Barcelona álomhete után végre egyesült a Csoport két fele: utazók és itthonmaradottak. Ha szabad itt helyt adni egy személyes, egyszersmind lírai megjegyzésnek – ilyen összetartó, jó szellemű, egymást segítő, egymás örömének örülő, a jóért hálás, a töredelmeket szótlanul, sőt humorral viselő „andragógiai” (de másmilyen is aligha!) közösség tán nincs is a Föld kerekén… Ancikánk frappáns, kifejező képsorral és kommentárral rajzolta fel a katalán fővárosban töltött öt napot, de a részletesebb emlékidézést a Nyílt Foglalkozásunkat követő hetekre hagyjuk, mert most eljött a dologidő: két próba, s itt a barokkcsokor-bemutató, amelyet kedves Meghívottjainknak ígértünk.
Ma tehát próbáltunk, de ezek műhelytitkok, erről nem szólhat a fáma. Ha csak annyit nem, hogy a Kör szakmai vezetője nagyon elégedett volt minden bemutatóval, s úgy érzi, ismét előre léptünk mind szakmaiságban, mind kép-kultúrában, mind nyelvhasználatban, mind bátorságban. Hogy a mikrofonhasználatra is áll-e mindez, dőljön el március 19-én!
Szeretné a Kör vezetője elmondani, hogy nagyon figyeli az ő szeretett Csoportját, s látja rajtuk azt a nem múló érdeklődést, mely mindennél fontosabb, s mely, íme, a 13 együtt töltött év alatt még csak (vagy már egészen) a barokk csoda-korszakáig vezette őket.
Szerdán ismét találkozunk, mindenki teszi a dolgát: kép-szöveg-zene-épület-kiállítás-pörgető és, nem utolsósorban: POGÁCSA, CSOKIS SÜTI és SOK NYUSZITOJÁS --, mert közös rendezvényünkből mindenki kiveszi a részét!
(Majdnem lett ugyan ma egy kis malőr: egy bizonyos, magas finomsági szintű belga csokibonbon és a hozzá tartozó köszönetvirág csaknem illetéktelen kezekbe vándorolt, de aztán jóvá tévődött minden, s megköszöntük Marikánknak e feledhetetlen barcelonai utat…)
