Visszaszámlálás! Egy hónap van a Nyílt Foglalkozásig, s a káosz egyre nő! Nem, nem a káosz nő, hanem az igyekezet a tökéletes felé, az ismétlés, a szakmai munka öröme, s az aggodalom, hogy amit mindannyian szeretnénk, amiért dolgozunk: jól menjen, mindenki örömére.
És éppen ez a garancia csoportunk megmaradására, fejlődésére: ez a szenvedélyes tárgy-szeretet, ahogyan csillapíthatatlan kíváncsisággal hallgatjuk, s hallgatjuk újra társaink beszámolóit.
Ma jelesül először Haranghyné Anci Sluterét, Mózes-kútját, harminc percben (most majd jöhet az emberpróbáló, fegyelemre szoktató rövidítés; de milyen jó, hogy ma még ilyen hosszú volt, hisz oly igen szeretjük Slutert, s új dolgok kerültek elő ismét!). Ancit Németh Kati követte Weydennel, s bár a hang eleinte remegő volt, s az önkritika bénítóan erős és indokolatlan: hallhattunk megint egy nóvumokkal (szivárvánnyal, tarka virággal, színelemzéssel s a Hetekre hozott csuda-példákkal) teli megújított „rodzser/rogír/rohír”-előadást.
Végül, de nem utolsósorban elsőrangú sztárunk, büszkeségünk: Szilágyi Klára lépett pulpitusra Flémalle-i mesterével: egy hibátlan előadás, jól szerkesztett, szabad előadású, könnyed váltásokkal, elegáns megoldásokkal – és rettenetes, bár indokolatlan izgalmakkal, elfúlásokkal: miért? miért is? A tökéletesség vágya, önvizsgálat és önkifejezés – a nyilvános előadás tükör önmagunk előtt is!
Jövő héten Spissák Lajosunk tükreit nézzük, Mihályné Erzsikénket hallgatjuk ismét, rövidített verzióval.
