Egyszóval: nehéz Bruegeltől megválni – érezzük, e mindegyre nagyobb s nagyobb alkotóerejűnek tetsző festőben még mindig lelünk feltáratlan témákra.
Ma például Bagi Máriánk „gimnasztikai gyakorlatában” vehettük magunkhoz a festő vélelmezett alkímiai tájékozódását, szimbólumait, e titkos tannal, az Arkánummal való elkötelezettségét. És hát, Máriánk oly alapos volt megint, hogy nemhogy a végére, de a közepéig sem jutottunk a feltárásnak: a Smaragd-táblánál állapodtunk meg, illetve előkerült egy Petőfi-dolgozat (Hamvas Levente Pétertől), mely a János vitéz (és A hóhér kötele) esetleges alkímiai vonatkozásait tárgyalja, továbbá Odorics Ferenc professzor szép nyelvű, metaforikus dolgozata Hamvas Béláról s a modernizmusról, sőt a posztmodernről. E széles ívű tanulmányok kibontásának sem értünk még a végére, de Szabinánk hozzátételét is várnánk a „Mindegy egy!” filozófiáját és Szőnyi György Endre kutatásait illetően, és Máriánk dolgozatából is elég sok lehet még hátra. Szeretnénk megérteni az Ikarosz bukásának esetleges alkimista vonásait; szeretnénk kitekinteni Szerb Antal és a Pendragon legenda (netán a Száz év magány) felé is. Megérteni, miért mondják annyian, hogy Bruegel nem éppen a parasztság festője, hanem tudós, okkultista gondolati festő is…
