Art.Pagony

Ormos Zsuzsink teljesítette múlt órai ígéretét, és befejezte a Rembrandt-önarcképekről tartott előadás-kettősét, mindnyájunk örömére. Kiváltképp egy kései, Londonban található arcképről esett sok szó, ahol a háttérben két kitöltetlen, épp csak körülrajzolt óriási kör keretezi, ill. közöli a festő mondhatatlan, utánozhatatlan figyelmű arcát. És volna még itt valami, amit lényegében nem látunk, de elhiszünk Rényi professzornak – egy festővászon eleje (csupán sarka által jelezve alig láthatóan), melyen a két kör-rajzolat volna felfestve, Giotto hajdani köre nyomán mint az önarckép háttere… Hát erről a rejtelmes értelmű képről értekezik honlapról letöltött előadásában Rényi András, s ezt hallgattuk meg a mai órán. Képzeletben összevetve a problémát a Las Menínas felénk magát soha meg nem mutató óriásvásznával, illetve Magritte belga szürrealista néhány inspiratív és provokatív képével.

Legközelebb a mese a szilvásváradi kis útról fog szólni, utána pedig Szentpétervár barokkjával és személyes emlékeivel folytatjuk: utóvégre is – nyár van! Jöhetnek az extrák!

Ahogyan vártuk és reméltük is, Ormos Zsuzsink egy frenetikus Rembrandt-önarcképek előadással lepett meg bennünket ma. Az előadó felhasználta a nagy magyar Rembrandt-kutató, Rényi András egyik nyilvános előadását, melyet majd mi is igyekszünk meghallgatni, a Csoporttal együtt.

Egymástól igen eltérő vélekedéseket hallottunk az évszázadok óta világhírű mesterről, ellentétekkel teli életéről, kimondhatatlanul súlyos életművéről. Nem szerette magának a hírverést, egyszerűen élő, a lentet és a fentet egyaránt ismerő ember volt. Ismerte a dicsőséget; ismerte a nyomort. A „festészet fejedelme” állítólag úgy rajzolt-festett, mint előtte soha senki. Vannak, akik hibáit keresik… Mi ámulva csüggünk művészetén!

Önarcmásai pedig hol hirtelen indulatú ifjúnak; hol boldogan mulató fiatal férjnek; hol árnyékban rejtőző kis csavargónak, hol tekintélyes művésznek, vagyontárgyak birtokosának vallja magát képein. Kiismerhetetlen, és roppantul vonzó! Mint minden, ami őutána maradt…

Érettségi elnöki elfoglaltságok miatt a Pagony e héten kedden találkozott, s immár a „nyári időszámítás” szerint, délelőtt.

Szlávikné Irénke folytatta Rembrandt-beszámolóját, s most már a művészpálya második szakaszát fedezte fel a Csoport előtt, beszélve Saskiáról, Hendrikjéről, a megrendelőkről s majd a megrendelők hiányáról,

mindenekelőtt pedig rengeteget vetített, hihetetlenül sok Rembrandt-képet megnéztünk most már…. „Csupán” a rendszerezés a dolgunk, az okok megkeresése, a változások kikutatása: dicsőség, siker és mélybe hullás egy művészóriás életpályájába szőve.

Szinte az egész életmű lepergett már előttünk, s a most következő kisbeszámolóktól igazi mélyelemzéseket várnánk!

Szlávik Irénke alapos, körültekintő előadása és gazdag ppt-je kalauzolt ma bennünket erős részletességgel a Rembrandt-életrajz útvesztőiben. Egy molnár 8. gyermeke! Sosem lépte át Hollandia határait. Ki tudja, milyen mélyvilági vonzalom kötötte oly sok szállal a zsidó, szefárd, marannus népcsoporthoz s az Ószövetséghez? S mi kötötte őt a mennonitákhoz, szociánusokhoz? Már az életrajz első fele felvetette e kérdéseket, de az életműben történő elmélyülés még csak most következik.

Beszéltünk a Doktor Faustus c. rézkarcról és A lengyel lovasról is, hogy jövő alkalommal az életrajzon túl sort kerítsünk például a Péter háromszor megtagadja Jézust című vászon elemzésére.

Talán mégiscsak Rembrandt a világ legnagyobb festője?!

Jövő márciusra minden bizonnyal kiderül…

Valóban lenyűgöző előadást hallhattunk tegnap Amszterdamról Szalma Jutkánk bemutatásában, vetítésével. Eltöpreng az ember, hová messziségbe jutott a 14 esztendő alatt Pagonyunk, hogy efféle bemutatók, részletes keresések, aprólékos, mindenre kiterjedő s választ megkísérlő (vagy a válasz -- egyelőre -- hiányzó voltára pontosan rámutató) prezentációk, előadások, elemzések szülessenek.

Jó néhány óra telt már el Rembrandt tanulmányozásának előkészítésével, képei (drága jó Lajosunk prezentációi révén és Piroskánk széles feltárásaival) jelen vannak minden tagtársunk képzelete ernyőjén. Így most, amikor Szlávikné Irénke hozzálát két órán át az életpálya s a személyiségrajz bemutatásához – bizonyosak lehetünk benne, hogy méltóképpen láthatunk ezt követően a festmények taglalásához.

De ne feledjük: rövid nyári utunkra, Szilvásváradra is készülnünk kell kis bemutatóval…

Gézánknak köszönhetően, ma megleltük Rembrandt magyar alteregóját, s nem a barokk idejéből, hanem a Boldogult Békeidők századfordulójából. Bródy Sándorra kell gondolnunk, akit a nagy festő személyes okokból, vélt vagy valós élethasonlóságok okán foglalkoztatott, s egy novellaciklusban megelevenítette nem evilági, mégis élő alakját, fátyolos asztráltest-alkotó ecsetjét, képzeletét, mint azt látni is volt módunk…

Természetesen, a magyar író átköltötte, a maga képére formálta a nagy holland karakterét, de mi ezért nem haragudtunk rá egy szemernyit sem! Géza több novellát is felolvasott nekünk, s aligha jutott eszébe bárkinek is, hogy kételkedjék abban: Bródy hitelesen ábrázolta-e a rendkívüli flamand mestert, s hogy miként élte meg élete „nagy hinta-játékát”, melynek vége mégis a nyomorúság és halál lett.

Élő, eleven művészetével azonban, lám, nekünk is módunkban áll foglalkozni. Legközelebb Amszterdamot vizsgáljuk végig: Rembrandt élete fő színterét, Szalma Jutkánk képes bemutatója segítségével.

Ha még nem is a Rembrandt-ciklust megíró Bródy Sándorról, de Rembrandtról azért beszélgettünk, beszéltünk, vetítettünk e heti óránkon. Részben Piroskánk Holland Aranykorának képeit szemléltük meg végig, a többszöri ismétlés által egyre jobban elmerülve, elmélyülve Rembrandt világában; de tettünk elmúlt óránkhoz kiegészítéseket is. Így került sok a batávok kilétének érintésére, melyből aztán az hüvelyeződött ki, hogy bárhol érintünk is meg egy témát, szinte befejezhetetlenné, lezáratlanná válik pillanatok alatt: tovagyűrűzik, és újabb keresésre sarkall. De hisz épp ilyen kereső-fajta társaság a mi Pagonyunk!

Kedvcsinálóként belekezdtünk Bródy Sándor munkásságába is, hogy előkészítsük a terepet a Rembrandt-ciklus előtt.

Továbbá Zumthor nagyszerű könyve nyomán képek sorát néztük meg a jellegzetes holland tájról, beszélve vizeiről, időjárásáról, felhőiről, egéről --, hogy jobban átláthassuk, micsodás földön is született meg Rembrandt életműve.

Hősünk életrajzával még adósak vagyunk. Bródy Sándor után ez következik!

Németh Katink ma Rembrandt felé vezetett bennünket. Először alaposabban megtekintettük a Medeia-karcot: Katink láthatóvá tette a parányi műremek több fontos, eleddig homályban bolygó részletét, s így a lap „erős kép”-jellege még csak kidomborodott!

Ezután a festői mikroklíma követése, a rembrandti életmű beágyazása következett, sok-sok képpel, festészeti környezetrajzzal, köztük e furcsa ember, e hányatott sorsú, zseniális művész önarcképeivel. Melyekről, tán nem is oly soká, Ormos Zsuzsink fog beszélni. Saskiáról és Hendrickjéről pedig Ancikánk…

Végül Piroskánk keze által a Holland művészet Aranykora című, 2014-es nagy tárlat képein futottunk -- ha nem is végig, de egy jó darabig; így töltekezve fel immár mind jobban a rembrandti életművel. Hiszen a sok okos beszéd mellett mégiscsak a festmények birtokba vétele, alapos megszemlélése a fő cél!

Várjuk a sillabusz üres témáira a szíves jelentkezőket!

Szeretett Csoportunk egy része máma „barangolt” a vásárhelyi Barangolókkal, Ormos Zsuzsinkkal, de épp elegen maradtunk ahhoz, hogy a Közösségi Héten vendégül láthassunk néhány kedves helybéli érdeklődőt. A „műsor”, melyet számukra Bagi Marikával és Rozgonyi Piroskával összeállítottunk, úgy reméljük, adott egy keresztmetszetet tevékenységünkről, legutóbbi nagy témáinkról, gondolkodásunk irányából. Piroskánk Dionüsszosz-Bacchus-prezentációja áttekintette e szélsőséges, izgalmas témát mind mitológiailag, mind festőileg Leonardótól, Caravaggiótól és Rubenstől egészen Emil Nolde expresszionista válaszáig a bor-mámor-isten kérdésköreire, s volt itt muzsika is, hallgatnivaló! Belenéztünk Rembrandt ürügyén az „erős kép” és pátoszformák témakörébe Rényi András s a parányi Medeia-karc ürügyén.  Végül pedig, ismét csak szép muzsika kíséretében, egy nagy Feltámadás-prezentációt lapoztunk végig, sok-sok már ismert, s néhány sosem látott különleges kép birtokba vételével. Ismétlésnek, kedvcsinálásnak, szinten tartásnak is jó volt e foglalkozás, s örültünk vendégeinknek is.

Jövő héttől megkezdjük a Rembrandt-életrajzzal való ismerkedést, Gerle Katink remélt és hitt kalauzolásával…

E szép május eleji napon visszaemlékeztünk nagyszerű nyugat-magyarországi és ausztriai kirándulásunkra, és megosztottuk emlékeinket itthonmaradott Csoporttársainkkal, mégpedig Szalma Jutkánk friss fotó-galériája és közös (némileg kaotikus, de informatív) mesélés által. Lenyűgöztük Társainkat a magaslatokkal, várakkal és kastélyokkal, melyeket bejártunk, s utána még Marikánk hiánypótló szobor-azonosítóját is megtekinthettük Zalaegerszeg tartományából. A Riegersburgi Kastély és „boszorkány”-úrnője annyira foglalkoztatott bennünket, hogy kértük Zsuzsinkat, a meglévő prezentáció nyomán tekintsük még egyszer végig e rémisztő sasfészek nevezetességeit, történetét, azonosítva a kép-galériával a valóságban látottakat. Gyönyörű és tartalmas út volt – köszönet a szervezőknek!

Most pedig, nincs más hátra, el fogjuk kezdni még a nyár beállta előtt a nagy Rembrandttal történő egyéves ismerkedést…

Szerdai, bepótló nap, Húsvét előtt, nagyszerű, oldott hangulat. Mondhatni: csipogott a Csoport. Ámde nem akármin, hanem a Szalmus-Editke kettősében továbbított, Ormos Zsuzsink és Bodránk közvetítette Riegersburg sasfészkén a messze levegőben, a grazi úton. Na, ide szeretne kis Csoportunk mindenáron felmászni, méghozzá – mint igazi kihívás – gyalogosan! A férjfaló, hitestársait szépen egyformás öltöztető, nagy akaratú várúrnő birodalmába! A kövek és magaslatok közt pompázó, sok-kapus belső várba, melynek ablakaiból már csak a Mennyekbe látni. Gyalog! No, jó, lehet, hogy azt az olcsó kis liftet is kipróbáljuk, de csak, hogy megmutassuk: nem fukar a magyar.

Volt még időnk ezután is, és Dobai Péter munkásságáról szerettünk volna tájékozódni, felkészülendő a májusi három-helyszínes konferenciára Szegeden, de aztán eszünkbe jutott Európa egyik szíve, e borzalmasan megsérült, balul járt Notre Dame katedrális, és akkor, megemlékezé-s és együttérzés okán, kerestünk egy videót Németh Gerle Katink és Ancikánk segítségével, mely videóval is aztán nem is elsősorban a tűzvészről, hanem az eleven, évszázadokon át regnáló, szépséges monumentumról emlékeztünk, gondolkodtunk…

E borúsba forduló április pénteken a kirándulásra készült a Pagony… Graz csodaszép, Mura-parti városáról egy órán át, nagy alapossággal Antóniánk számolt be, plasztikusan elénk tárva e klasszikusan szép, sok régi városrészt, patinás részletet, de meghökkentően sok újat, változatosat is tartalmazó nagyvárost, ahová hamarosan ellátogatunk. Zalaegerszegről és a Festetics-kastélyról az elmúlt alkalommal hallottunk, most pedig Kőszeg volt még hátra. E határváros, oly sokáig Habsburg zálogbirtok, gazdag középkori nyomokkal teljes barokk arculattal. Különösen a Sgraffito-ház és az Ottlik regény-emlékek kötnek majd oda bennünket, no meg a táj szépsége, a sok muflon és fekete gólya ugyancsak. A Jurisics-várról és a Szent Jakab templomról nem is szólva, távolban az Írottkő panorámájával.

Hamarosan utazunk, de előtte még egy órát Rembrandt előkészítése zajlik, Húsvét előestéin…

Hamarosan indul a másik Pagony-csapat a Dunántúlra, a határra, majd Grazba, s mindehhez most, Zsuzsinktól, a keszthelyi Festetics-kastélyról és Zalaegerszegről hallgattunk a szokott módon tartalmas, szívvidító, sok-sok adattal szolgáló kiselőadást. Zsuzsi mindenről mindent tud, és mi ámulva hallgatjuk, derülünk, borulunk információin, jelesül a horvát származású Festetics családról, köztük sorban Tasziló I-ről és Tasziló II-ről…Szép, szelíd dombvidékre megyünk („a pannon dombok dermedten feküsznek”), az ország legnyugatibb részére, egy 60.000 főt számláló, derűs városba (Zalaegerszeg), de majd Kőszegre is, Ottlik Géza városkájába a Katonai Alreállal… Jövő alkalommal Antóniát hallgatjuk Grazról, de az Alreál falán megpillantjuk a Mene, Tekel, Ufarszin feliratot is, illetve Tulp tanár anatómiáját --, hogy Rembrandttól se távolodjunk el túl sok időre. Őutána pedig – ma vált világossá – egy esztendő rokokó és copf következik majd a klasszicizmus előtt!

Hazajöttek a „Hatok” Rómából, s ma az Ő élménybeszámolójukat hallgattuk. Képeik alapján – mindent láttak az Örök Városban, amit látni érdemes, s a legszemélyesebb módon, séták, beszélgetések, üldögélések, sok nevetés közben. Lehet, képeik halványabbak voltak a szokott internetes vetítések Caravaggioinál, de annál megkapóbbak a saját választás, a saját látószög okán. Láttunk sok szép növényt is, utcasarkokat, madárkát és kiskutyát, de legfőként a már általunk is ismert, mert képeken látott helyeket egy újszerű, mesével fűszerezett irányból: személyes élményből fakadóan. Hasonlított ez, persze, mindazon kirándulás-képekhez, melyeken korábban valamennyien részt vettünk (s fogunk is még!), nemsoká ugyanefféléket Zalaegerszeg, Kőszeg és Graz utcáin együtt él majd át a Csoport.

Köszönjük a mai élményt, jövő pénteken pedig már az új kiránduláshoz vetítünk…

Csoportunk bátrabbik, nagykalandú szelete ma éjjel tér meg római útjáról: jövő péntekre várjuk beszámolójukat, fotóikat!

Mi, a szerényebb kapacitásúak idehaza gyülekeztünk szokott helyünkön, szokott időpontunkban, és még mindegyre Rembrandtunk előkészítésén fáradozva, s ismét Spissák Lajos barátunk nyomvonalait felhasználva, a pátoszformákat vettük elő, benne a holland mester parányi rézkarcát Medeiáról, ill. a témához tartozó egyéb illusztrációkat, csatolmányokat. ¾ 4-kor aztán átsétáltunk a Tornyai Múzeumba, ahol kiváló, alapos, jó hangulatú vezetést kaptunk a Makói Művésztelep vezetőjétől a pár hete megnyitott változatos kiállításról. Mindannyiunknak nagyon tetszettek a képek, kivált Balogh Gyula Munkácsy-díjas mester munkái, s élvezettel hallgattuk a vezetést is Karsai Ildikó grafikusművésznőtől.

Szép Nemzeti Ünnepünk okán-jogán a péntek foglalttá vált, így szerdán találkoztunk a Pagonnyal, hogy legalábbis bevezessük, felvezessük jövő esztendei nagy témánkat: Rembrandtot. Aki is király a művészek nagy birodalmában. Király, akár Michelangelo, Leonardo vagy Dürer… (A felsoroltak egyébként büszkeségünknek, Ormos Zsuzsi, kisvártatva Pro Urbe díjas művész-tanár tagtársunknak legközelebbi művész-választottjai is…) A Rembrandt-prezentációkat pedig -- örömmel és szomorúsággal vegyest’ állapítottuk meg – Spissák Lajos hajdani tagtársunk készítette, így őrizve, még elhunyta után is, szakmai hűségünket, szigorunkat.

Arra tettünk, a vetítésben gyönyörködve, kísérletet, hogy szempontokat találjunk a nagy holland mester majdani feldolgozásához: a város, ahol élt; nagy témái; biblikus motívumai; döbbenetes önarckép-sorozata; könyvcsendéletei; fényei s árnyékolása…; lenyűgöző rajztudása és lélekábrázoló képessége. Rembrandt titka, egyszóval.

Mielőtt azonban hozzálátnánk elkövetkező nagy témánkhoz, a Zala-Graz-i kirándulásra kell apróbb prezentációkkal készülnünk. Van tehát tervünk, dolgunk elég, holott épp hogy befejeztük Nyílt Foglalkozásunk révén tavalyi tanévünket…

Szent a béke, és nagy az öröm, büszkeség kis (nagy!) Csoportunkban: a Pagony mehet az egyetemi előkészítő szemináriumra, de legalábbis a nulladik évfolyamra, de a bátor hősöknek járó továbbképzésre és azt követő pihenésre is, mert szépen, méltóképpen abszolválta az ez évi Nyílt Napot. Marathoni hossz volt megint, de hűséges közönségünk kitartott mellettünk, mi pedig csak mondtuk, mondtuk a holland, angol és francia barokk szépséglistáját, ha nem is mindig a mikrofonba, de humorral is fűszerezve. Mert már erre is van figyelmünk, energiánk, vegyértékünk! Úgy gondoljuk, hogy ezen az utolsó áttekintésen még sok új felfedezést is képesek voltunk tenni ismerősnek, tudottnak hitt korunkon belöl.

Ma Piroskánk rég elkészített prezentációját néztük Pieter Jansz Saenredám templombelső-festőről, s ámultunk megint.

Majd valamelyes Rembrandt következett, és nem akárkitől! Ezen az órán kedves jó Lajosunk még a szokottnál is erősebben tartotta rajtunk a szemét!

Jövő szerdán az Ő Rembrandt-prezentációival folytatjuk az ízelítőt, hogy azután a zalai-grazi út képeihez is hozzálássunk!

Csak néhány nap választ el a Nyílttól, és ma bizony megküzdöttünk a főpróbán önmagunkkal s az idővel… De nem volt-e ez mindig is így? Csakhogy mostanra változott, igényesebb, nagyobb tudású, árnyaltabb kifejezésmódú, cizelláltabb gondolkodású lett a Csoport: súlyosabbak az előadások is, nagyobbak a vállalások is. Bízunk szeretett közönségünk érdeklődő türelmében, ahogyan eddig is mindig. Reményeink szerint ismét olyant adhatunk Nekik, mely, legalábbis itt, Vásárhelyen, páratlannak mondható. Még ha hosszú is… Lesz sok zene, sok kép és kalács is, vigaszul, könnyebbségül!

Annyi bizonyos, hogy a Csoport vezetője ma is sokat tanult az ismétlések, téma-újramondások révén, de emberismeretből is. Mindenképp  alapos a munka, melyet elvégeztünk – elvégzünk ezen a különös, mélyföldi, sós tengeri szél járta, dűnék szabdalta, szabadságszerető régi kultúra és festészet terén,

s éppen ez: a tanulás, megismerés és ismeretközlés a dolgunk. erre vállalkozunk esztendők óta, immár „nem középiskolás fokon”…

Még főbb próba volt ma, mint a múlt héten, s még mindig van egy hetünk a legfőbbre – sziporkázni fogunk… Esetleg besülünk mégis, izgatott hangzavar és termékeny rendetlenség, mondanivalócsere uralta a mai órát is – csak semmi állóvíz!! A Pagony évről évre változik: a legutóbbi két évben már megúsztuk próbák nélkül, most viszont szemmel láthatólag bonyolultabbra vettük a formát. Ennek csakis Ruisdael lehet az okozója félelmesen kavargó, opálos, nehéz-szürke, dugó alakú fellegeivel! De, Bagi Marika mai kiselőadását hallgatva, lehet az is az ok, hogy felvettek bennünket az egyetemre, s egyesek egyenesen művészetelmélet speciálkollégiumokba járnak, beszédmódjukat, szóhasználatukat észrevételezve… De hisz éppen azért csinálunk mindent, hogy tanuljunk, megújuljunk, ne ugyanazokat a köröket járjuk végig korszakról korszakra! Reméljük, kedves Közönségünknek is lesz kedve velünk tartani!

Egyet meg kell mégis jegyezni: Gézánk higgadt és finom humorral feltöltött felolvasása foglalkozásunk végén valóságos oázissá változtatta könyvtárbéli kalitkánkat!

A mai nap ismét szépen sikerült (mikor nem sikerülnek szépen a mi péntek délutánjaink?), de megint csak keveset árulhatunk el a dolgok lefolyásáról, hiszen a Nyílt Foglalkozás napja vészesen (örömtelien!) közeledik, s nem szivároghat ki semmilyen titok… Annyit mondhatunk csak, hogy ma kissé belebonyolódtunk az idegen szavak kiejtésébe; továbbá a Csoport vezetője nem készítette el házi feladatát az meghívó-alcímek kitalálását illetően; még továbbá: Lenkei Editkénk gyönyörűen szaval, Németh Gerle Katinkánk pedig olyan zenék kiválasztására képes, melyek  barokk lovakhoz is illeni tudnak. Szeretjük a tájképeket s a fény-árnyékot, de szeretjük a filmes bejátszást és a gyöngyfülbevalókat is.

Haladunk, készülődünk, annyi bizonyos!

És jövő pénteken ugyanezt folytatjuk…

Péntek ugyan, de délelőtt. Oktatót mélyen a hó alá söprő egyéb teendők miatt történt a módosítás. Ámde készülődésünkkel a 2019-es Nyílt Foglalkozásra – szépen haladtunk így is. Beosztottuk az átismétlendő, átdolgozandó kiselőadásokat, s megkezdtük a végighallgatásukat – valamennyiünk okulására. Az évek alatt megtanultuk felismerni és átérezni az át-ismétlés fontosságát, memóriába véső erejét. De nem mechanikusan ismétlünk („szajkózunk”) már elhangzott előadásokat, szövegrészeket, ellenben, afféle „mesterkurzus” résztvevőjeként (mint ma is), a Csoport nem passzív, szó nélkül elfogadó, bólintó közegként van jelen a foglalkozáson, hanem érdeklődő kérdezőként, háttér-információkra kíváncsian, az elsorolt tények mögé látni igyekezve. Ez történt e pénteken is Szalma Jutkánk érdekfeszítő előadása alatt, melyből egy hosszabb s egy rövidebb verziót is meghallgattunk.

Azt azonban, hogy mi volt a referátum tárgya, e ponton mégsem fedi fel a blogbeírás szerzője – maradjon meglepetésnek kedves márciusi Közönségünk számára…

Ismét Zsuzsinkat hallgattuk a mai alkalommal, hiszen legutóbb nem fejeztük be a térképészet és Vermeer festészetének kapcsolatát, ha hosszan hallgattuk is Tagtársunkat A festőművészet hátterében lévő óriás térképről Fogarasy Miklós és Svetlena Alpers eltérő szemléletű munkái alapján. Nagyon közel került Csoportunk a Delft látképe című tájképhez/városképhez: oly igen beszédes kinagyításokban láthattuk a festmény részleteit, hogy – akár hajdan Hieronymus Bosch vagy id. Pieter Bruegel esetén – már-már az az érzésünk támadt, hogy a nagyítás lehetősége végtelen. Nincsenek határok a kép világához történő közelhajolásban. Eközben mind újabb részleteket, stílusárnyalatokat fedeztünk fel a festményen, szinte elindulhattunk volna mi magunk is mind beljebb az „Északi Delphoi” kanyargós utcácskái, csatornái mentén… Azt is megérteni véltük mindeközben, hogy miért sajátítja ki oly sok modernista irányzat magának mint őst, Vermeert és érzékeny stílusmozgású világát.

Végre ismét hallhattuk Ormos Zsuzsink avatott hangját, s nem akármilyen tárgyról, ellenben Vermeer Van Delft ürügyén a holland kartográfiáról: térképészet és festészet/grafika viszonyáról s a Vermeer festményein megjelenő térképekről. Fogarassy Miklós sugárzóan szép, elképzeltető szavait felidézve, ekphrasziszát hallgatva elevenedett meg előttünk a nagy holland mester Delft-látképe – s íródott bele mindörökre most már Csoportunk emlékezetébe.

Zsuzsink következő órán folytatja témáját, a mostani alkalmat azonban az Alföldi Galériában fejeztük be, Pannonhalmi Zsuzsát hallgatva, a Kerámia Szimpózium anyagát bemutatandó. E gazdag anyag közt mindenekelőtt a Művésznő Olvadás. Finn tenger című, három táblából álló sorozatát csodáltuk meg mint leg-„műalkotás-szerűbbet”; benne a különleges anyag hordozta dimenziókon túli valóságtartalmakat, asszociációkat.

Ismét Vermeerrel foglalkoztunk a mai órán, nehéz megválni tőle, hisz annyian tették le voksukat, döntő szavaikat e festőóriás mellett – nem győzzük olvasni; nem győzzük véleményeiket egymással szembesíteni. Kedvenc olvasmányaink most: Tolnay Károly, Fogarassy Miklós, és az újabbak közül Svetlana Alpers, aki egészen meghökkentő, provokatív gondolatokkal áll elő művészünkkel kapcsolatban, jórészt megtagadva tőle az ikonológiai elemzés szükségességét, helyette mély realizmusát, „csendéletei”, valóságábrázolása már-már videokameraszerű bravúrját kiemelve.

A következő órán Zsuzsinkat hallgatjuk, ugyancsak Alpers és Fogarassy nyomán a holland térképekről, kartográfiáról s annak festészethez való viszonyáról.

Ma, az óra végén viszont azon ámulhattunk Marikánk tolmácsolásában, hol is élt pontosan festőnk Delftben, miként modellezhető e különleges kis csatornaparti város a híres Mechelen hűlt helyével s az Új Templommal, s hogy mi mindent lehet megtudni az internetet faggatva arról a városról, mely most is él, fejlődik, emlékhelyekkel telítődik…

Ismét Vermeer volt a tét a mostani alkalmon mint ennek az évadnak fő témája, középpontban A festőművészet című kép (végül, a szakirodalomtól meggyőzetve, e címnél kötöttünk ki a sok forgalomban lévő közül). Fogarassy Miklós irodalomtörténész, könyvtáros, kutató gondolatmeneteit követve, hozzáolvasva Tolnay Károly rövid, de annál töményebb tanulmányát, de belelapozva az igen nehéz, elméleti orientáltságú Svetlana Alpersbe is – mind több nézőpont vetődött fel a kép kapcsán, de sok ponton az értelmezési lehetőségek csak bővültek, meg nem oldódtak. Ilyen például a fiatal modell azonosítása attribútumai nyomán Kleio, avagy Kalliopé Múzsával, s hogy mi köze is lehet e finoman spirituális, éteri, de realizmusban gyökerező festménynek a történettudományhoz, Thuküdidész vaskos kötetéhez és a hírnévhez, dicsőséghez. A kérdések nyomán újabb kérdések fakadnak fel, s mi nyomozóvá és felfedezővé válunk ismét, mi, a Pagony hűséges lakói…