Art.Pagony

Vegyes óra volt a mai, önhibánkon kívül, elháríthatatlan akadályokkal, elhalaszthatatlan tervezgetéssel, program-megbeszélésekkel.

Elterveztük először is legközelebbi teendőinket: vasárnap együtt nézzük az Őszi Tárlatot és a Galéria emeletén a tavalyi Tornyai-plakettes, Kovács Péter grafikus áttekintő kiállítását. 15 órakor találkozunk, mint hajdan mindig, a Galéria előtt. Rákövetkező hét péntekén, a délelőtti órákban csoportunk tárlatvezetésen vesz részt egy egyetemista csoporttal együtt a Tornyai Múzeumban a Csernus Tibor KOGArt életmű-kiállításon, a vezetésben részt vesz csoportunk tagja, egyik szakmai vezetője, Ormos Zsuzsa művésztanár. E tárlatlátogatást előkészítendő szerettük volna a mai foglalkozáson megnézni a Csernus-portréfilmet, internet-kapcsolat híján: sikertelenül. Jobb híján egy hirtelen előkerülő pendrive-ról választottunk festőnktől három képet, majd Petrus Christusszal vigasztalódtunk.

Terveztük továbbá a februári (látszólag még távoli, valójában, a rohanó idő miatt nagyon is gondolkodásra esedékes) nyílt foglalkozás programját, tagtársaink megtették vállalásaikat, a program kibontakozni látszik, de erről nem szólhat a heti napló, hisz meglepetést szeretnénk kínálni szíves közönségünknek. Megbeszéltük a nyílt nap kiállításának tematikáját is, ám egyelőre ez is titok.

Az óra további részét gyönyörű fotók nézegetésével töltöttük: Spissák Lajos tagtársunk szentesi fotókiállítása megnyitójáról számolt be, Imolyáné Erzsike és Ihász Katika segítő részvételével, akik ketten körünket képviselték a megnyitón. Haranghyné Anci mártélyi tanösvény-képei andalították el ezután a csoportot, és ugyanőtőle a Pagony télen-nyáron fénykép-széria, mely választott nevünkhöz immár újabb feledhetetlen képcsoportot kapcsol.

Vége lassan az októbernek is, csak a mi munkálataink folytatódnak végtelenül…

Mai napunkon kiemelkedő várakozással várt kiemelkedő előadást hallhattunk Bagi Máriánktól Hans Memling munkásságáról, festészetéről, oltárairól, Madonnáiról, portréiról és Utolsó Ítéletéről. Felejthetetlen képek, s oly tömény dózis ismét Németalföld legjavából, hogy semmiképp sem volt befejezhető egyetlen foglalkozás alatt: sem időben, sem mélységében.

Úgyhogy a következő alkalmat a Csernus Tibor-kiállítás előkészítésének szenteljük, de utána még egy Memling-órára számítunk Máriánktól, ismétlendő, elmélyítendő, megújítandó ma szerzett ismereteinket. Láttunk néhány olyan képet, melyeknek ikonográfiai párját eleddig nem véltük láthatni, s a kommentárok is izgalmasak, gondolat-ébresztőek voltak!

Talán az Apokalipszis-ábrázolások és a János jelenéseit megidéző festmény volt legnagyobb hatással a csoportra. Egy lágyabb, líraibb, szubjektívebb német-flamand ábrázolásmód tűnt kirajzolódni a Van Eyck-órák után. Szerencsére senki sem kényszerít bennünket választásra, ítélkezésre, de enged gyönyörködni, azonosulni a kétféle irányú művészettel.

A mai napon két problémát szerettünk volna áttekinteni. Régóta és több ízben találkoztunk már itáliai és németalföldi kalandozásaink során a grisaille-technikával, s erről többet megtudni vágyva, ma Ormos Zsuzsit hallgattuk. Az Eyck-fivérek képeit, Mantegnát, Giottót szemlélve, hozzávéve elődként a római festészetet, a templombelsők freskóit, érdekes megállapításokat tettünk erről az idézőjelbe tévő, drámaiságra erősítő, esetenként más- és más értelmű, szobor- és dombormű-érzetet közvetítő technikáról: az illúziókeltés virtuóz mesterségéről.

A továbbiakban egy ”kvízt” szemléltünk meg (idő híján nem írta a csoport a válaszokat, a felismert képek, részletek címei csupán szóban hangzottak el). Célunk e kitalálandó műalkotásokat tartalmazó prezentációval az elmélyítés, ismétlés, játékosan komoly tanulás volt: a németalföldi mesterek még alaposabb elkülöníteni tudása, a részletek, a kicsiségek  (Pilinszky János) fontossága felismerése.

Mai alakalommal csoportunk még a szokottnál is többet csipogott és pöntyögött, fecskérelt és csevegett foglalkozás előtt: nem is csoda – másfél hete nem találkoztunk! Nyolc esztendő alatt nagyon megszoktuk e közös péntek délutánokat!

Megbeszéltük elkövetkező (sűrű) programjainkat, terveinket, kötelező és szabadon választható időpontjainkat: Szeged – Tudáskapu, Mátyás templom; Mártély, tanösvény; Őszi tárlat; Csernus-kiállítás, saját vezetéssel etc.

De nem szenvedtek csorbát szeretett németalföldijeink sem: Németh Kati előadásában ma a magát Antikrisztusként aposztrofáló, a Vörös kolostorba zárkózó Hugo van der Goes baljós, elgondolkodtató, még mindig eléggé középkorias világáról hallhattunk, s mindezt a Weydennél már megszokott figyelemmel, saját elemzési stratégiákkal. Gratuláció e fejlődésért, szakmai és önállóságbeli előrehaladásért Németh Katinak, aki most másodszor dacol a felhasználható anyag kevés voltával és a sok ismeretlen, szokatlan szimbolikájú képpel.

Mához egy hétre Ormos Zsuzsi folytatja a grisaille-technika bemutatásával, őt követi majd Bagi Mária Hans Memling tábláival és vásznaival.

Ma folytattuk – ismét csak konferencia miatt, rendhagyó időpontban – a Genti oltár körüli vizsgálódásainkat. Tolnay Károly tanulmányát (in: Teremtő géniuszok) felhasználva egészítettük ki a múlt órán elmondottakat az oltár helyzetének, szerepének megváltozásával a 12. századtól a Genti oltár időszakáig: hogyan lesz a kicsinyített templom-szimbólumból színes, nyitható-csukható, leolvasható breviárium, s ebbe a folyamatba miként illeszkedik az Eyck-fivérek A bárány imádása oltára. Utána még a mondatszalagok kiolvasásával foglalkoztunk, mikor is megérkezett előadónk, Ormos Zsuzsa, és folytatta Ádámnál és Évánál (ahol múlt héten abbahagytuk) az oltár közös feltárását. Minden apróságot: a realizmus és festőiség csodáit igyekeztünk felfedni és megpillantani a Haranghyné Anci-, Balázsné Márta- és Zsuzsánk-készítette részletes prezentáción, a csoport hozzászólásai közepette. Láttuk az összefüggéseket, hatásokat; látni véltük Hubert és Jan szellemkezét az oltár tábláin. Láttuk a redőzeteket, medalionokat, éneklő angyalokat és vetett árnyékokat, referencia nélküli fény-tükröződést és más csodákat eme mesebeli oltárszekrényen.

Legközelebb a grisaille-technikával folytatjuk, mely a Genti oltár jó néhány alakja esetén is felmerül valóság-, kép- és szobor-lét közti idézőjel formájában.

Nagy és szép témába kezdett ma csoportunk, s bár egyetlen foglalkozásra szóltak a tervek, már látszik: Hubert és Jan van Eyck A bárány imádásának szentelt genti szárnyasoltára sokkalta több időt igényel egy alkalomnál. Még akkor is, vagy annál is inkább, hogy egy jó esztendővel korábban Balázsné Mártánk bemutatásában hallottunk már egy teljes másfél órát e felejthetetlen remekműről. Ma is ott volt körünkben Márta, hozta színesben kinyomtatva az oltár összes gyönyörű képét, s a továbbiakban is várjuk hozzászólásait, kiegészítéseit.

Ma is az ő hajdani prezentációja alapján dolgozott az oltárt bemutató Ormos Zsuzsi, de a képek kiegészítést nyertek Haranghyné Anci anyagával; köszönet érte!

Zsuzsa leírásában és értelmezésében egy mesébe illően gazdag világ bontakozott ki előttünk, a Szent Bavónak szentelt templom szárnyasoltárát nyitogatva, zárva, szemlélve, s megérteni vágyva sajátos ikonográfiai programját.

Az a meggyőződés hatalmasodott el a csoporton, hogy e műalkotás a maga összetettségével, festőiségével csak a legnagyobbakhoz mérhető: olyan katharzist okoz, mint Michelangelo Syxtus-kápolnája vagy a San Rocco Tintoretto-termei…

Várjuk jövő órán a folytatást, a Tolnay Károly tanulmánya nyomán születő kiegészítéseket!

A mai alkalommal először köszönetet szerettünk volna mondani szíves szervezőnknek, Bagi Máriának, nevezetesen most azért, hogy elmúlt esztendőnket egy kiemelkedően esztétikus, több részből álló, informatív, kedvcsináló prezentációba szerkesztette, a kaposvári andragógiai-múzeumpedagógiai konferencia céljaiból. Jó volt együtt átlapozni a szép pillanatokat mind szakmailag, mind a természetben, mind barátságban.

Ezután rátértünk szorosabban vett tananyagunkra, hogy méltóképp tanulmányozzuk, adjunk súlyt Jan van Eyck munkásságának. Most a Mária-képek kerültek átnézésre, ha nem is valamennyi, holott Haranghyné Anci szíves segítségével minden Madonna-kép rendelkezésre állott a csoportnak. Csakhogy célunk nem a sietség és hevenyészés, hanem az alapos megismerés, megszeretés, megértés volt most is,

hiszen évek óta jól tudjuk: ez csak „lassú olvasással”, türelmes, a részletekbe ható kép-nézegetéssel lehetséges.

Így ma abból a „preikonografikus” szempontból tekintettük meg az Eyck-Máriákat, hogy mit érzünk, mit tartunk a magunk számára egyenkénti megkülönböztető jegyüknek. S e szubjektív mondatok és választások vezettek el bennünket egy dialóguson át a képek mélyebb elemzéséhez, a horizont-tágító munkához.

Jövő alkalommal a Polittico di Gand-dal (Genti oltár) folytatjuk, Balázsné Mártánk nyomdokain járva, főszerepben most Ormos Zsuzsival.

Mai alkalommal egy elmaradt kisbeszámolóval kezdtünk: Kovács Szabina tagtársunk vetített szép képeket Nyitráról, ahová két héttel ezelőtt elkísérte a Csoport vezetőjét egy háromévenként esedékes régi magyaros konferenciára („Drámák határhelyzetben”). A konferencia tétje az iskoladráma volt, s a két (három: Ausztria) ország legjelesebb szaktekintélyei adtak elő a négynyelvű megmérettetésen. Maga a város pedig, a Zobor-heggyel, odébb a Csitári-hegyekkel, a kis szelíd Nyitra patakkal: valóságos „régimagyar” szépség! Szabina még a Dunakanyart is fényképezte az elhaladó vonatból, így nosztalgiaképpen ezt is levetítettük a Csoportnak.

Ezután Németh Kati tagtársunk következett nehéz németalföldi témájából: Rogier van der Weyden munkásságából. Weydent a szakirodalom Jan van Eyck nagyságrendű művészként írja le, de életéről, munkásságáról kevés adatot találni magyarul, így előadónk rendkívül értékes és önálló utat választott a festő bemutatására: a műveket, azok képi, szimbolikus világát helyezte középpontba, alapos műelemzéseket adott, melyek kifejezték mély érdeklődését, elkötelezettségét témája iránt. Sok szép, ismeretlen képet láttunk; sok új, sosem hallott területre vetült fény ezen az órán, egy igen gazdag prezentáció nyomán. Haranghyné Ancinak is köszönjük az értő, érdeklődő prezentáció-gyártásokban való teremtő részvételt!

Közel két hét szünet után (konferenciák okán!) végre folytattuk a munkát szeretett témáinkon! Bagi Mária végbe vitte a portrék-, illetve a Jan van Eyck-portrék vetítését, s nagy erejű realista arcképeket mutatott a csoportnak Arnolfiniről és más jeles, vagy immár névtelenné vált brüggei, flandriai férfiakról. Meg kellett értenünk, hogy a festmény, mely portrénak készül, összetéveszthetetlenül egyéni, karakteres, szemben a nem egyénített, csupán a festmény háttérszereplőjeként felsorolt alakmással.

Haranghyné Anci folytatta a prezentáció-bemutatást néhány kiemelkedően fontos Eyck-képpel (Van der Paele kanonok Madonnája; Rolin kancellár fogadalmi képe): szó esett ismét a flamand realizmusról, a részletek kidolgozásáról, a szimbolikáról, a tájképi háttér valóságos- vagy idealizált voltáról, a donátor- és szent-figurák egymástól történő elkülönítéséről etc.

Ma végre viszontláthattuk két szeretett, betegség miatt hosszabban hiányzó tagtársunkat: aggódtunk értük, s örvendezünk felgyógyulásukon!!

A mai óra abban is különleges volt, hogy Bagi Mária tájékoztatott bennünket a jövő év többnapos budapesti tanulmányi kirándulásának terveiről: pompás, változatos út elé nézünk ismét!

2012 július 13-án nem tartottuk foglalkozást, mert önképzőkörünk I. túráján vettünk részt a Mátrában.

Élményeinket az alábbiak szerint foglaltuk írásba:

Ma megkezdtük a „nyári időszámítást”, azaz, a Könyvtár nyitvatartási rendjéhez igazodva, az órákat szeptemberig 14 és 15.30 óra közt tartjuk, így e mai napon is: csaknem délben, hőségben, töretlenül. E csoportnak nem lehet kedvét szegni, sőt jövő héten kirándulunk is, mégpedig (ismét Bagi Mária vezérletével és szervezése mellett): a Mátrába, a Kék Túrára, föl, a Kékestetőre! Nem lehetünk hát fáradtak, türelmetlenek!

E mostani péntek azonban még a késő-középkoré és Németalföldé volt.

Először Dratsayné Eszterkét hallgattuk, aki e szélsőséges korszak világába most a haláltáncon, annak irodalmi ábrázolásain keresztül vezetett be. Villontól hallgattunk, Faludy György tolmácsolásában, Arany János Bolond Istókjából, felemlítődött a Híd-avatás című ballada is. A képzőművészeti vonatkozások részletezése egy későbbi időpontra marad, a téma élén ifj. Hans Holbein többször emlegetett fametszeteivel. További tájékozódásul mellékelem Beszkid Veronikának, az SZTE BTK hajdani magyar szakos hallgatójának kiváló szemináriumi dolgozatát.

A továbbiakban Erwin Panofsky tanulmánya nyomán vetítést néztünk meg a németalföldi művészet rejtett szimbolizmusáról: a késő-gótikától (1275!) kezdve próbáltuk e nehéz témát Jan van Eyck, a Flémalle-i mester, Melchior Broederlam, s az olaszok közül Duccio, Giotto, Amborgio Lorenzetti munkái alapján megérteni, feltárni.

Egy út kezdetén járunk: jövő alkalommal Haranghyné Anci Sluter szobrász dijoni csoda-kútját is visszakapcsolja a témához.

Ismét korábban kezdtünk a mai napon, elsősorban amiatt, hogy programunk után pontban 5 órakor szeretett Könyvtárunkban a helyi folyóirat, a Látóhatár 10. számának bemutatója kezdődött, s mi nem akartuk foglalkozásunkat megrövidíteni.

Igazunk is volt, mert Spissák Lajos értő kommentárjaival az órán újranézhettük a jeles komlósi fotókat, kedvenceinket, s hozzá Lajos ki nem állított, de beadott, s nekünk most bemutatott fényképeit is. Sokat tanultunk ebből is: „látni tanultunk” a fotók (le)olvasásából.

Utána már csak egészen kis időnk maradt, de azt tartalmasan töltöttük, kiegészítésekkel látva el Mihályné Erzsike múltkori Van Eyck-előadását, mégpedig Eörsi Anna tanulmánya nyomán az Arnolfini házaspár kettős kéztartását vettük vizsgálat alá,

s e munka vége, Boccaccio-illusztrációkkal és egy Sassetta-képpel mint bizonyítékkal – jövő órára maradt, s megy a Flémalle-i mester bemutatása mellé, azaz Klára előadásához társul.

Ma kettős, bízhatólag örömteli kötelezettségnek tett eleget önképzőköri csoportunk: előbb a szokásos, bár fél órával korábban kezdődő foglalkozás; utána könyvbemutató, ugyanabban a helyiségben: dupla, sőt annál is több idő, fáradság, de a Kör tagjai lanyhulatlan kíváncsisággal állták a sarat.

A foglalkozás tétje nagy volt: az egyik legjelentősebb, de mindenképp: legelső kiemelkedő németalföldi festőről, Jan van Eyckről hallgattunk előadást Mihályné Erzsikétől, ki korábban a gyermek a képzőművészetben témával debütált. Állítása szerint ugyan nem tudományos megközelítéssel élt, mikor Jan van Eyck híres Arnolfini házaspárjának témájához nyúlt, de mi, a hallgatók ezt nem így láttuk. Erzsike az elemzésbe még a téma legjelesebb hazai kutatójának, Eörsi Annának a cikkét is kikutatta, fölvonultatta.

A foglalkozás után kezdődő könyvbemutató is jól sikerült, Körünk tagjai e beszélgetést ugyancsak figyelmes türelemmel hallgatták végig. A kérdező- és beszélgetőtárs kiváló fiatal hölgy, Gémes Noémi PhD hallgató volt, ki igazi partnerként tárgyalt a legbonyolultabb dolgokról is a Kép-olvasás kötet tanulmányai kapcsán.

Ma marathoni órát tartottunk, 3-kor kezdtünk, s fél 6-ig voltunk, mint rendesen. Az első órában Szabinánkat hallgattuk, aki a Klauzál Gábor Iskolával (iskolájával) pályázott s tett szép utat a Vajdaságban, Zentán, Nagybecskereken, Torontálvásárhelyen, le egészen Nándorfehérvárig. Őszinte gratuláció neki e hatalmas munkáért, jó volt hallgatni.

Németh Katink átismételtette velünk a (francia) miniatúrákat, köztük elsősorban a három Limbourg-fivér pompás munkáit Berry hercege számára.

Végül az előadóként most debütáló Haranghyné Ancit hallgattuk Claus Sluter szobrairól, a Mózes kútjaként ismert műről beszélt és vetített, mely alkotás Dijonban található, és Merész Fülöp idejéből származik. „Egy északi Michelangelo” – állapítottuk meg ámulva, az expresszív, színezett, lélektanilag ábrázolt szobrokat látva, az izgalmas előadást hallgatva.

Önképzőköri foglalkozás helyett extra

Tótkomlós (nemcsak) záridőben

Közel egy éve készült csoportunk Tótkomlósra, ahol a Hódmezővásárhely-Szegedi Kép–Szöveg Testvérület (melynek elnöke Önképzőkörünk vezetője) és a Tótkomlósi Digitális Archívum „Tótkomlós záridőben” című fotópályázatának eredményhirdetésére és a 61 legjobb alkotásból készült kiállításnak a megnyitójára utaztunk.

 Szokásunk szerint nem elégedtünk meg a kiállítás-megnyitón való részvétellel.

Felkerestük a békési kisváros szimbólumát, az 1795-ben, barokk stílusban épült Evangélikus  templom monumentális épületét.

Ezt követően utunk a Szlovák Tájházba vezetett.

Az 1886-ban vályogból épült, nádfedeles tetejű (szoba – konyha – szoba – kamra – istálló) az ország első tájháza volt! Falakat régi színes virágmotívumú festés díszíti. A köznapi sütő-főző edények, fazekak, lábasok, valamint az első szobában látható díszes párnákkal vetett mennyezetes ágy, a festett virágos sarokpad, a cifrán szőtt vagy hímzett törölközők mind a népi hagyományokat mutatják be. A hátsó szoba ma Tomka Judit Tótkomlós kiemelkedő népművésze, a tótkomlósi amatőr színjátszás szervezője tiszteletére berendezett emlékszoba.

 A Szép utcai Szlovák Emlékházat a várossá nyilvánításkor, 1994. április 22-én avatták fel.

Az országosan védett műemlék ház utcai homlokzata előtornácos, oszlopos, teteje náddal fedett, kéménye boltíves. Az Emlékház ad helyet a Szokolay Sándor fafaragó- és festőművész hagyatékából berendezett emlékszobának, amit már régóta szerettünk volna látni.

 A belvárosba visszatérve jó hangulatú pizzázás során pihentük ki a délelőtti sétát, majd következett a kiállítás megnyitója, ahol Závada Pál író (Tótkomlós méltán neves szülöttje) mondott köszöntőt.

A tárlat megtekintésére Önképzőkörünk vezetője invitálta a megjelenteket. A résztvevők figyelmébe ajánlotta néhány más fotóval együtt, csoporttársunk, Spissák Lajos: A termés című kiállított alkotását.

A pályázatot Szarka Klára fotótörténész, a Magyar Fotótörténeti Társaság elnöke értékelte.

 „…A fotópályázat célja az volt, s az most is, hogy a meghirdető szervezet a legjobb 61 fényképből létrehozandó kiállítással, a nyertesek díjazásával, a tárlatot körülépítő rendezvényekkel (alkotói műhelybeszélgetés, vetítések, nyilvános beszélgetések, tárlatvezetések, tótkomlósi nyílt napok a város jeles szülötteinek visszahívásával stb.) az

országos figyelmet a szeretett városra, annak a széles közönség előtt kevéssé ismert természeti és művelődéstörténeti értékeire irányítsa.

Mint a pályázati anyag bírálójának, a zsűri elnökének módomban állt tüzetesen megvizsgálni a beérkezett hatalmas anyagot (60 pályázó, 1110 fotó, nem egy közülük nemhogy a megye-, de az országhatáron túlról!): kiváló munkák gyűltek össze…”

                                                                                                                                             Bagi Mária