Art.Pagony

Mielőtt Boschhoz láttunk volna e pénteki alkalommal, együttesen meglátogattuk az Alföldi Galériát, régi szeretett bázisunkat, és megnéztük a Gyulai Művésztelep hagyományosnak mondható témákat feldolgozó, szép, finom realizmusú, egy nyelvben gondolkodó nagy tárlatát. Tulajdonképpen tetszett ez valamennyiünknek, de elcsodálkoztunk azon, hányféle realizmus is létezik, hiszen e tárlat s a mi „vásárhelyi realizmusunk” fényéveknyire van például egymástól.

Ezután indultunk foglalkozásunkra, katonabanda muzsikájára („Sárgulás” volt a városban), s vetettük magunkat ismét az ismeretlen, kérdések özönével bombázó boschi életműre. Jelesül Haranghyné Anci segítségével a korainak számító Hét főbűn című táblát (asztallapot) boncolgattuk. Előadónk a szokott alapossággal és számítógépes tudással: kereső-képességgel és ppt-alkotó invencióval mutatta be a témát minden részletében. Módunkban állt a legkisebb részleteket is megszemlélni, bőrünkön érzékelni Isten kitágult pupillájának tekintő erejét (benne az épp feltámadó Krisztussal), s lelkünk bugyrait, hogy vajon mi magunk ment’ek vagyunk-e ezektől a bűnöktől – aligha. Érdekes volt az is, hogy a beszédes képleírások ellenére, a narratívák rekonstruálása sokszor gondot jelentett: más-s-mást képzeltünk el az egyes kisképek történeteként.

Tanulságos óra volt, köszönjük az előadónak, ahogy az utrechti miniatúrák mint Bosch-előzmények fellelését is,

Egy hét múlva folytatjuk!

Másfél hete nem találkoztunk, s bizony, hiányzott is a foglalkozás, hiányoztunk egymásnak. S hiányzott tán Bosch is, kinek szokatlan, borzongató művészete más- s másféleképpen érinti a csoport tagjait. Ma tovább próbálkoztunk a megértésével: közelítettük a szakirodalom alapján próbálva mégis korszakolni, datálni, egymás után helyezni műveit; próbáltuk elődeit, őseit keresni (utrechti illuminátor-műhely; Geertgen tot Sint Jans); s próbáltuk festészetének jellegzetes, tetten érhető vonásait összegyűjteni: hátha mindez a megismerés, elfogadás, majd a megértés felé visz bennünket.

Következő alkalommal a Hét Főbűnt vesszük elő mint korainak tartott különös művet: egy asztallap, mely Isten szemét formázza, közepén a pupillában egzisztáló Krisztussal… Utána majd a Szénásszekér következik, Brueghel-társítással!

Jövő héten a pénteki foglalkozás előtt múzeumba is megyünk: az Alföldi Galériában nézzük a Gyulai Művésztelep munkáit: ismét egy új neme a realizmusnak!

Rendhagyó napon, kedden, de töretlenül…

Folytattuk a Boschsal történő aggodalmas és baljós ismerkedést, ugyanazon a prezentáción, amivel a múltkor Klára ismertetett meg bennünket. Nem csodálkozunk továbbra sem Panofsky aggályain! Megkíséreltük elválasztani az ismerőst az ismeretlentől: tetten érni a felülmúlhatatlan, kifejezhetetlen Boscht, aki senkihez sem hasonlít. Törekvéseink nem a megszeretést célozzák egyelőre, csupán tájékozódni szeretnénk a motívumok buja áradásában. E tájékozódásban Spissák Lajos szimbólum-kalauza bizonyosan segítségünkre lesz, a Gyönyörök kertje kapcsán, de számítunk Zsuzsink Szénásszekér-elemzésére, a Hét Főbűnre Ancikától, a Szent Antal megkísértésére az ismét csatasorba lépő Pesti Katitól, és Kláránktól A házalóra/Tékozló fiúra. Most összevetéseket kezdeményeztünk Dieric Bouts művészetével, Krisztus-arcmásokat keresgéltünk, próbáltuk tetten érni Bosch titkát… De hisz még az időrend megállapításával is gondjaink vannak, s a megrendelések mibenléte sem világos…

Lajos azt mondja, Karácsonyig elleszünk ezzel az új témánkkal, főként, hogy segítségképpen beillesztjük Brueghel Közmondásait és Bábel tornyát is a Bosch-fejezetbe.

Ma megkezdtük „Észak Leonarójának” (önkényesen adott, s csak mára érvényes címke), Hieronymus Boschnak a tanulmányozását: régen készülünk erre, ahogy Brueghel művészetére is. Vártuk már, s nem hamar szeretnénk befejezni, holott bizton tudjuk: megfejteni titkát, bizarr, szürreális, groteszk és szorongásos világát – nem áll módunkban. Mégis azonban: közelebb fogunk kerülni a megértéshez egy ilyen hosszúkurzus után, amint ez már annyiszor bekövetkezett munkálkodásunk során.

Jó előjelnek bizonyult fentiekre, hogy az első Bosch-órán mindjárt olyan előadást hallgathattunk, mely lenyűgözte az egész csoportot: Szilágyi Klára hihetetlen tárgyi tudással és elrendezőképességgel mutatta be szabad előadásban a kort, Hertogenbosch városát, a „láthatatlan” Hieronymust és a ragályoktól, háborúktól s inkvizíciótól dúlt boszorkányos korszakot, melyet a fehér s fekete mágia küzdelme uralt.

Leonardo és Mátyás kapcsán jártunk már ezekben az években, de ez itt, Németalföldön, valami egészen más, sötétebb, félelmesebb képet mutat…

Kíváncsian várjuk a továbbiakat, s a következő foglalkozáson ki fogjuk osztani a rész-feladatokat is.

Ünnepi együttlét volt a mai, szeretett Gézánk Marika-versével együtt: őt, Bagi Máriánkat ünnepeltük – kirándulásunk szervezőjét, kézben tartóját, s bár erre – az ünneplésre – ő maga nem adott engedélyt, végül mégis elfogadta szerény pressziónkat.

Először is: volt egy csomó rendkívül finom házi- és nem házi süti, s volt komolyság és tréfa vegyesen, mint körünkben mindig.

Szalma Jutka ünnepi prezentációt készített Róth Miksa üvegablakaiból, kitekintéssel, új felfedezésekkel. Kláránk vállalt feladata a Tosca ismertetése volt, s a humort úgy csempészte be előadónk e totál-tragikus darabba, hogy a jellemek rendszerének vázolása után azt részletezte, mint hulla a hulla a darab különböző pontjain…

Ormos Zsuzsink a tőle megszokott invencióval és alapossággal támasztotta fel számunkra romjaiból a Boldog Margit-kolostort és templomot a Nyulak szigetéről, s így tanított bennünket ismét épületek olvasására.

Németh Kati Brechtet kommentálta a Vígszínház-beli előadás ürügyén, csupa kérdéssel zaklatva gondolkodni vágyó csoportunkat.

Utána volt egy kis pantomim is viselt dolgainkból, végül pedig Haranghyné Anci változatos és profi technikájú Marika-vetítését nézhettük meg, mely átfogta a kirándulás négy napját, középpontjában mégis Hősnőnk örökké türelmes mosolyú arca állott.

Köszönjük a kirándulást, és jövőre Bécsbe, Acapulcóra vagy Mártély-Külsőre szeretnénk menni, Máriánk szervezésében!

Szerda, rendhagyó nap, de rendhagyó az is, hogy múlt pénteken nem volt óránk, azonban érthető: hihetetlenül izgalmas és tartalms pesti tanulmányúton vettünk részt, hála ismét Bagi Máriánk példás és invenciózus szervezésének! Jártunk az Operában, a Vígszínházban, a Nemzetiben s a Parlamentben. Voltunk a Kerepesi temetőben, a memo.art galériában s a Szépművészetiben, közben jókat ettünk, s bizony, áztunk is, de mirajtunk eső, szél, borulás nem fog: nincs panasz, nincs lázongás, kis pontatlanságok akadnak, de a nyugodt derű és elfogadó magatartás mindennél jobban jellemzi vidám, ifjú valamennyiünket!

Máma pedig már idehaza emlékeztünk meg, na nem az egész négy napról, mert ennek az emlékezésnek az ideje jövő pénteken jön majd el, de legalább a memo.art-ban látott Kelemen Károlyról, az ő átfestett, ráfestett, kisajátított, felülírt fotó-újragondolásairól, nomeg Kazovszkijról, hisz pénteken a néki szentelt szimpóziumon is részt vesznek közülünk nem egyen!

S tervezzük Brueghelt, tervezzük Boscht, szép hetek, hónapok elé nézünk!

Közvetlenül Húsvét előtt vagyunk, a hó épp csak elolvadt, most zuhog a jeges eső: „kizökkent az idő, O.K.” – mondjuk Tandorival, Hamlet nyomán… És pár nap múlva indulunk kirándulni: tavasszal szerettünk volna, de télen fogunk.

Ám a mi jókedvünkön, temperamentumunkon és utazási-, illetve megismerési vágyunkon semmi sem fog ki: ma is nagy létszámban voltunk jelen a rossz idő ellenére, kirándulni pedig még többen megyünk: dacolunk a viszonyokkal!

Ma végre befejeztük a Fasori Evangélikus Templom megbeszélését, kitérve Benczúr Gyula kedves és szép oltárképére, a Királyok imádására, rajta pediglen a fejkendős, glória nélküli paraszt-Máriával. Szót ejtettünk múltkor érintett kérdésünkről, a furcsa testalkatú, bizonyára egy tanonc által megfestett lábú törökről MS mester selmecbányai Kálváriáján. Eörsi Anna tanulmányától meggyőzetve, mostantól Pilátust látjuk a kegyetlen pogány nemesúrban.

Megnéztük a Rozgonyi Piroska készítette Margit-szigeti prezentációt, benne Boldog Margitunk életrajzával,

s bizony, Kelemen Károly művész úr munkáira már nem volt mód sort keríteni: vége lett az órának, azonfelöl: radírképei és fotó-átfestései oly mértékben képviselnek mást, mint Ady Margit-költeménye (Lenkei Editkénk olvasta fel gyönyörűen), hogy nem tartottuk helyesnek a két művészi világot egybekeverni, kijátszani egymás ellen fennmaradó néhány percünkben… Kelemen munkáit az Art.Pagony mail-címen lehet látni, majd hamarosan a valóságban is, a memo.art galériában.

Ezen a foglalkozáson sikerült pesti utunk látnivalóihoz még közelebb kerülnünk! „Vegyes” óra volt, s igen jól sikerült. Először Németh Katitól hallottunk igen alapos, gondolatébresztő előadást (az effélét Van der Weyden és Van der Goes esetén már megszoktuk tőle) Lucas Cranach művészetéről. A bemutató meggyőzött, hogy a német reneszánszhoz egészen másfajta alapok, szemlélet kell majd, mint a „németalföldihez”: más a hagyomány, az irány, a valóságlátás. Valószínűleg egy nyersebb, fanyarabb, kegyetlenebb és szürreálisabb (miközben ugyanakkor más szempontú-valószerűbb) ábrázolásmód ez, mint szeretett, finom flamandjaink.

Magyarné Anna arról a Breu-ról beszélt nekünk prezentáció kíséretében, akinek ámulatra méltó szárnyasoltárát Melkben volt szerencsénk látni. Rá ugyancsak igaznak tűntek fenti állítások. Anna még MS mestertől is vetített, egy ”törököt”, s e muszlim furcsa, magyarázatra szoruló jelenléte a keresztfa alatt aztán jó vitát, beszélgetést generált a csoportban. Mígnem megtudtuk, hogy a kérdésről Hornyák Péter István hosszan értekezik, s azóta a tanulmány is birtokunkban van.

Végül Ormos Zsuzsi szólt nekünk a Fasori Evagélikus Templom történetéről és főként stílusáról, mely előadásban tisztázódni kezdtek eklektika, romantika és neo-stíluskategóriái az építészet területén belöl. Szilágyi Klára izgalmas kiegészítését a fasori templom mögött látszó szocreál épület tartalmairól köszönjük!

Óra végén csaknem eljutottunk Benczúr Gyula 1913-as oltárképéhez is, a „bekötött fejű parasztlány protestáns Madonnához”, de a téma kifejtése a jövő alkalomra maradt…

Rendhagyó gyülekezési nap, éspedig március 15. péntek miatt, s ma még más dolgunk is volt: 15 órára az Emlékpontba mentünk, hogy ott Hézső Tanárúr vezessen minket saját korai képeinek bemutatóján, érdekes volt, érdekes, bár ismerős képekkel: egy régi világ, mely valaha a mi világunk volt – jó, hogy elmúlt, s az új se jobb.

A foglalkozáson két debütálónkat hallgattuk pesti programpontjainkból: Szalma Jutka azokat a palotákat (pl. Gresham-palota, Néprajzi Múzeum) ismertette, melyek mellett sétáltunkban elhaladunk majd; Jungné Katikánk pompás előadása a Szent István bazilika óriási csarnokaiba, tereibe vezetett minket kiváló tolmácsolásban, szókinccsel, félénk, de professzionális áttekintésben, mely egyébként Jutkánkat is jellemezte.

Nem tudtuk a tervezett ütemet tartani ma sem, de ezt már megszoktuk: mindig támad egy gondolat, valamely kíváncsiság, mely megállásra ösztönöz,

de: majd legközelebb!

Nőnap volna máma, s íme, lovagunk és költőnk, Haranghy Géza nem feledkezett meg rólunk: ismét gyönyörű és ébresztő-élesztő költeményt hallhattunk felolvasásában. Utána a szokásos módon feladatainkat beszéltük meg, osztottuk ki, ismételtük át: ki miről fog beszámolni a Szépművészetiben; ki melyik épületet mutatja be pesti sétáink során…

Mivel három hét után végtére le kellett szedni nyílt napi szép képkiállításunkat, ma elbúcsúztunk festmény-párjainktól, méghozzá kommentárokkal, kiselőadásokkal elevenítette fel ki-ki a maga képét.

Végül Nádai Mártától hallgattunk egy furcsa festőről, Hemessenről felolvasást és néztünk is egy Bagi Mária által készített informatív prezentációt. Végre megláttuk, mi is az a manierizmus: mi lesz majd, ha egyszer netán csoportunk elér időben odáig… Izsák megáldja Jákobot, Keresztvitel, Jézus keresztútja – mind-mind furcsa, nyugtalan és nyugtalanító, sajátos perspektívájú kép.

A mai nappal megkezdtük készülődésünket áprilisi tanulmányi utunkra: sok nagyszerű programunk lesz, ideje előkészülnünk, mert tapasztalatunk szerint jóval többet ér a kirándulás, jóval többet profitálunk, értünk meg, jegyzünk meg az útból, ha előtte idehaza ppt-k és kiselőadások segítségével felkészülünk rá.

Bevezetésnek máma Ormos Zsuzsit hallgattuk két kastélyból is: bemutatta nekünk közismert tájékozottságával és alaposságával a Nagytétényi- és a Martonvásári Kastélyokat, komoly élményt okozva a két szépséges épülettel s a körülöttük lévő parkokkal az egész csoportnak. Valóságos építészeti és botanikai kaland-túra volt a két beszámoló, melyekhez aztán még Szabó Antónia tagtársunk szép bútor-összefoglalója társult a nagytétényi kastély múzeumából, megértetendő e külön világ – a bútorok – törvényszerűségeit, szokásait, szépségük élvezetének módját. A kastélyokban gyönyörködve, megismerhettük a klasszicista, neoklasszicista, késő-barokk és romantikus (neo-gót) építészet alapelemeit, ámulhattunk mesevilágukon, s megtudhattuk a kastélyok mai kihasználásának módozatait a kultúr-létesítménytől a kutatóintézetig.

Kiosztottuk továbbá a Szépművészeti Múzeumban megtekintendő festmények listáját is, hogy majd a „tetthelyen” ki miből számoljon be a Múzeum „kitűzőjét” viselve…

A hétfői események higgadt, derűs és: büszke, jó érzésekkel telített kiértékelése. Valóban: csendes szerénységgel, de elégedettek vagyunk magunkkal, úgy ítéljük meg, hogy sok-sok láthatatlan munkánk révbe ért, kikötőbe jutott – nem dolgoztunk hiába, s a marathoni Nyílt Foglalkozás sikernek könyvelhető el.

De most: „Tovább!” (Kassákkal), s már itt is vannak az új feladatok, a mai napon ezeket rendeztük, terveztük, csoportosítottuk, miután jutalomként megtekintettük az Észak Velencéjéről filmezett videót vagy prezentációt, víg zenével: Brugge vágyott, álmodott városát. Mintha a nyugalom, szépség, jólét szigete lenne, ellentétben ama hellyel, melyet hazánknak vallhatunk. De bizonyosan mindez csak a fotó csalóka játéka: ottan is emberek élnek, s az ember, lényéből fakadóan, gondokkal, szívbéli s anyagi ügyekkel sújtott entitás Brüggében és Vásárhelyen, sőt! Acapulcón és Dubaiban is… Különben is: Van Gogh képei megtanítanak bennünket az után vágyakozni, ami a miénk – idézem szabadon a Pilinszky-esszét.

Szóval: tervezgettük gyönyörű húsvéti kirándulásunkat Budapestre (Bagi Marikánkat dicséri az elképesztő figyelmű, gazdag program), kiosztottuk a feladatokat, beszámolókat, majd a Nyílt előkészületei miatt elmaradt sok vásárhelyi festő-tárlatot reguláztuk naptárunkba (Hézső Ferenc, id. Holler László, Tornyai Múzeum tárlatai… REÖK/Miró),

Végül, s valóban nem utolsó sorban arról elmélkedtünk, miként is kellene hozzáfognunk két elkövetkező óriástémánkhoz: a Brueghel-család és Bosch!

Előre hát, új feladatokra!  

A vég kezdete, s ím, megújulás… Sajátosan alakult a mai főpróba: csaknem senki sem mondta el még egyszer, utoljára szerepét. Aki pedig mégis elmondta: pompásan, kiemelkedően, magát felülmúlva teljesített – kedves Olvasóink bocsássák meg nekem a szuperlatívuszokat, de nem túlzok. Önmagunk határain belül teljesítünk, természetesen, de ott, igyekezeteink szerint: maximálisan. Tudjuk a helyünk, s azon belöl munkálkodunk.

Kiemelném Bagi Mária teljesítményét (nem írom le részletesen, bár pedagógiailag, ön-nevelés szempontjából is példaértékű), Ancikánkat, aki 30 percből faragott 8-at, mely teljesítmény, ki ilyent már próbált, tudja, hogy csaknem lehetetlen. Kiemelném ugyancsak Mihályné Erzsikét a mind jobban megértett Eörsi-alapcikkel megbirkózva, Annánk dantei Kristályegét, Ormos Zsuzsi eligazító erejű rövidítményét a Genti oltárról… nem sorolom tovább, a gimnáziumba lépés biztosított, annyi bizonyos! Érdekes volt Szőke Márta földrajzi-nyelvi fejtegetése is hosszú ideje meglévő Németalföld-Flandria-flamand fogalomértelmező dilemmánkról, de belenéztünk Németh Kati „Hétszentségeibe” is, sárga angyalostul.

Végül Spissák Lajos tükreivel zártunk, mindnyájunk okulására, örömére…

Ismételtünk, próbáltunk, önfegyelem- és önfigyelem tréningeket vettünk a mai napon, gyakoroltunk a Nyílt Foglalkozásra, de persze, a legkevésbé sem lettünk készen, viszont: csak részben vagyunk immár elégedetlenek magunkkal.

Inkább a szakmáról: új- s újra-hallgatva előadásainkat, témáinkat, egyre izgalmasabb, árnyaltabb kép bontakozik ki bennünk szeretett flamandjainkról. Mind több apró dolgot, lényeges összefüggést veszünk észre e különös, földrajzilag, történetileg tőlünk oly távol álló világon belöl, s magunkat, egymást is mind jobban megismerjük a közös munka, közös figyelem, egy célért folyó munkálkodás közben. Talán a Flémalle-i mester… talán Hugo van der Goes… vagy mégis a líraian finom Limbourgok? Ma a festészet mellé költők is társultak e hajdani világból, Szőke Márta tagtársunk jóvoltából, aki ezzel a kiselőadásával debütált csoportunkban, kiválóan. Orbán Ottó fordításában e régi-régi költemények új formát, új burkot kaptak: modernizálódtak, lám: a mi világunkról szólnak.

Kedden folytatjuk a próbákat, a készülődést….

Mai alkalmunkon folytattuk az ismétlő felkészülést szeretett flamandjainkból, közelebbről az előkészületeket a közeledő Nyílt Foglalkozásra.

Másfelől: ma ünnepeltünk, kettős okból: körünk 2013 januárjának végén, azaz épp most ünnepli fennállásának 8. születésnapját, ami nem kicsiny dolog „mai rohanó, s érték-tévesztő, értékvesztő világunkban”: büszkék vagyunk, s a szemünk láttára bravúros költővé vált kedves tagtársunk, Haranghy Géza alkalmi költeményével ünnepeltük a jubileumot (no meg: mogyorós lednekkel, Bagi Máriánk tarsolyából!). Továbbá tréfás-komolyan kiosztottuk tagtársainknak, egytől egyig kiérdemelten, a gimnáziumi tanulmányokra jogosító általános iskolai végbizonyítványt: új korba, új absztrakciókba, új feladatok felé léphetünk, akik velünk 8 évig vagy csaknem addig, avagy a legutóbbi időkben, de annál lelkesebben kitartottak: egy jóval magasabb szakmai szinten, megértési pozícióból tanulmányozhatják tovább a művészetek történetét, közös örömünkre.

A foglalkozás további részében Magyarné Annánk mutatta be Dante nagy művéből vers-választását Ormos Zsuzsi kiselőadásába, a Genti oltár A bárány imádása táblába ágyazandó. Mihályné Erzsike kiváló rövidítményt mutatott be az Arnolfini házaspár „eljegyzési” kéztartásáról, Eörsi Anna tanulmány nyomán, tartva az időt, szakmai fegyelmet. Spissák Lajos tükör-prezentációja pedig, benne a legutóbb tanulmányozott flamand mesterek bűvös tükreivel – valóságos születésnapi ajándék volt, igazi meglepetés…

Visszaszámlálás! Egy hónap van a Nyílt Foglalkozásig, s a káosz egyre nő! Nem, nem a káosz nő, hanem az igyekezet a tökéletes felé, az ismétlés, a szakmai munka öröme, s az aggodalom, hogy amit mindannyian szeretnénk, amiért dolgozunk: jól menjen, mindenki örömére.

És éppen ez a garancia csoportunk megmaradására, fejlődésére: ez a szenvedélyes tárgy-szeretet, ahogyan csillapíthatatlan kíváncsisággal hallgatjuk, s hallgatjuk újra társaink beszámolóit.

Ma jelesül először Haranghyné Anci Sluterét, Mózes-kútját, harminc percben (most majd jöhet az emberpróbáló, fegyelemre szoktató rövidítés; de milyen jó, hogy ma még ilyen hosszú volt, hisz oly igen szeretjük Slutert, s új dolgok kerültek elő ismét!). Ancit Németh Kati követte Weydennel, s bár a hang eleinte remegő volt, s az önkritika bénítóan erős és indokolatlan: hallhattunk megint egy nóvumokkal (szivárvánnyal, tarka virággal, színelemzéssel s a Hetekre hozott csuda-példákkal) teli megújított „rodzser/rogír/rohír”-előadást.

Végül, de nem utolsósorban elsőrangú sztárunk, büszkeségünk: Szilágyi Klára lépett pulpitusra Flémalle-i mesterével: egy hibátlan előadás, jól szerkesztett, szabad előadású, könnyed váltásokkal, elegáns megoldásokkal – és rettenetes, bár indokolatlan izgalmakkal, elfúlásokkal: miért? miért is? A tökéletesség vágya, önvizsgálat és önkifejezés – a nyilvános előadás tükör önmagunk előtt is!

Jövő héten Spissák Lajosunk tükreit nézzük, Mihályné Erzsikénket hallgatjuk ismét, rövidített verzióval.

Tehát mai alkalmunkon megkezdtük a Nyílt Foglalkozásra szóló, s február 18. napjáig tartó készülődést és munkát, bemutatók és előzetesek tüzetes hallgatását.

Most három, viszonylag már a készenlét állapotában lévő előadást hallgattunk meg Mihályné Erzsikétől, Ormos Zsuzsitól és Bagi Máriától, s az előadottakat a csoport együttesen értékelte, tanácsaival látta el az előadókat, olyan szemmel figyelve most őket, mintha a februári rendezvény közönségének tagjaként hallgatna s fülelne. Hasznos volt ez a munka valamennyiünknek az ismétlés és újragondolás okán, a képek újranézése miatt, és azért is, hogy tanuljuk mondandónk logikus rendbe, fegyelmezett sorba helyezését, mely az absztrakció s a szellemi munka magas formája.

Hallgattunk tehát az Arnolfini-jegyespár kéztartásának titkairól; hallgattunk a Genti oltár szerkezetéről és ikonográfiai programjáról; de hallgattunk Hans Memlingről is, kit félig-meddig már magunkénak tudunk két gyönyörű, Magyarországon található képe miatt.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy óra elején Németh Kati és Bagi Mária kooprodukciós alkotása révén Berry herceg Hóráskönyvének törékeny szépségében gyönyörködhettünk zenehallgatás mellett!

Az Új Esztendő első pénteke, első találkozója. Még nem kezdjük el a félév első (nagy) feladatát (a Nyílt foglalkozásra készülődést); még lazítunk egy kicsit. Még meghallgatjuk Ormos Zsuzsát, Ihászné Katit és Csókayné Piroskát, akik korábbi útjaikról, feladataikról, élményeikről számolnak be a csoportnak.

Ormos Zsuzsi Csongrádon nyitott meg egy a város jeles épületeinek tervrajzait, műszaki rajzait ábrázoló kiállítást; Ihász Kati és Imolyáné Erzsike Ausztriában voltak pár hónappal ezelőtt (beszámolójukkal, szégyen, ennyit vártunk); Piroskánk Németföldön járt (Nürnberg, Bamberg, Bayreuth): minden megszólaló nagy fegyelemmel és figyelemmel érzékeltette a látnivalókat, illusztrálta mondandóját: mintha mi magunk is ott lettünk volna e távoli tájakon, s láttuk volna a Bambergi lovasban Szent István királyunkat; láttuk volna az Alpok völgyében meghúzódó, fél éven át éjsötét várost (Radstadt)….

A 2012-es év utolsó péntekén is együtt volt csapatunk, s mondhatom, szép és tartalmas másfél órát töltöttünk szeretett németalföldieinkkel! Továbbra is a nyílt foglalkozás előkészítése volt a cél, mely munka számunkra nem mechanikus főpróba-sorozatot, prolongált felkészülést vagy túlbiztosítást jelent, hanem évről évre az ismétlés és elmélyítés egy sajátos neme, melyre mindnyájunknak szüksége s igénye van. Szívesen hallgatjuk egymást s a már megismert, megszeretett, de még mindig nehéz, sok újjal, észrevétlennel kecsegtető témákat.

Ma egyrészt a bemutató tervezett belső rendjéről elmélkedtünk, illetve a linearitás, egymásba kapcsolódás árnyalt módjairól gondolkodtunk (Madách szellemkezét fogva, „színről színre”), konkrét előadások kapcsolódási pontjait keresgélve. Példákat hoztunk fel a tervezett kiállítás kép-kapcsolataira is, egymás mellett sorolva itáliai és németalföldi munkákat, megbeszélés, elemzés tárgyává téve őket (a Flémalle-i Mester és Fra Angelico; Botticelli és Memling).

Nem utolsósorban pedig megnéztük Szalma Jutka csoporttársunk kiváló prezentációját (segítője Németh Kati volt), melyben a flamand fejkötőkről, kalpagokról, különleges turbánokról kaptunk képet és ízelítőt, megvilágítva ezáltal a hétköznapi élet egy szeletét e távoli, ismeretlen korban és tájegységben.

Legközelebb jövőre találkozunk!

Mindjárt itt a Karácsony; mindjárt itt a téli napforduló…

Hiába karácsonyoztunk oly vígan a múlt héten: a munka folytatódik, csoportunk ünnepek alatt is szívesen vesz részt a pénteki órákon, s ma éppen februári nyílt foglalkozásunk terveit igyekeztünk végbe vinni.

A tervezgetés után, mely ugyancsak termékeny volt (áttekintettük a magunk számára az eddig elvégzett anyag csomópontjait), Ormos Zsuzsink rég elmaradt beszámolóját hallgattuk meg kisebb-nagyobb technikai malőrökkel: pár hónapja Zsuzsa kiállítás-megnyitót tartott Csongrádon, városépítészeti tárgyban, s e munkájáról igyekezett nekünk számot adni (hát még, ha a CD-t is működésbe tudtuk volna hozni!), akiknek mindez már csak azért is nagyon hasznos, mer ténykedéseink közepette olyannyira a festészet vált főszereplővé, hogy ezt az aránytalanságot időről időre korrigálni kell. (A szobrászat egyébként a legmostohább köreinkben, s ez orvoslásra szorul. Az építészet, épp Zsuzsa révén, időről időre horizontunkba kerül, már csak (nagy)városi valós és virtuális sétáink miatt is.)

Jövő alkalommal még néhány elmaradt prezentáció, elmaradt kora-németalföldi mester, de utána, az Újévben: teljes erővel a Nyíltra koncentrálunk majd!

December 14. csütörtök, „kiskarácsony”

Csoportunk ma ünnepelt, az ünnep előfényeit gyújtotta meg maga-magának, karácsonyi ünnepséget tartva: zenével, finom falatokkal, sok szép képpel, verssel, bemutatóval, pohárköszöntővel, megemlékezéssel, emlékidézéssel…

A műsor fő szervezője ismét csak Bagi Máriánk volt, aki installálta, konceptuálisan létre álmodta a vidám, néhol mégis finoman komoly műsor tervét, szerkezetét.

Az alaphangot, vígra fogva, a pohárköszöntő ütötte meg, de mindjárt utána Dratsayné Eszterke késztette a csoportot számvetésre Ady Ki látott engem? című költeményével.

Sok műsorszám volt, az ünnepi prezentáció látható lesz honlapunkon,

azonban feltétlenül meg kell emlékezni a közös-személyes ajándékról: kaptunk két ezüstglóriás, szárnyas angyalka (Ihász Katinka, Rozgonyi Piróka) révén, Ancikánk pagony-fotójával díszítve, egy-egy vajszín csoport-sálat, hogy soha el ne veszítsük többé egymást kirándulásainkon, s hogy a média most már könnyen azonosíthasson bennünket kulturális útjainkon, ahol fáradhatatlan lábainkkal feltűnünk még oly sok esztendőn át, legközelebb például áprilisban, Pest múzeumait járva.

Volt finom forralt bor és barackos kölyökpezsgő, s volt vérbeli andragógiai feladat is: egy közepesen nehéz, a csapat vezetője által kissé ügyetlenül kivitelezett kép-azonosítási játék, plusz Szabinánk versszakai, melyek csakúgy képfelismerést céloztak… Oktatónk kisebb káoszt generált rosszul megszámlált feladatlapocskáival, de kifogni nem tudott szeretett csapata éles elméjén, memóriáján, humorérzékén…

Jövő pénteken folytatjuk, még az Óévben, a munkát!

A hivatkozásokra kattintva megtekinthetőek a teljes műsor elemei:

Ismét egy (rendhagyó) szerda, előkészületek (ismét) egy (rendhagyó) pesti útra: most vendégeket is visz csapatunk a tárlatnéző körútra, méghozzá a Bethlen Gimnázium „tíz kicsi négerét”: a 9-es Művészeti Tagozat leánykáit a Műcsarnokba, illetve a Szépművészeti Múzeumba.

Ezeket a kiállításokat készítettük ma elő a Németh Katalin és Bagi Mária által létrehozott, körültekintő prezentációs anyag segítségével, Szabó Antónia tagtársuk értő Cézanne-kommentárjaival.

Először a Műcsarnokba fogunk menni, s ott megnézzük, a kisdiákok számára szervezett múzeumpedagógiai foglalkozás és vezetés hátterében, a retrospektív Bukta Imre tárlatot. E különös, fanyar humorú „mezőgazdasági művészethez” hallgattunk valóságos kortesbeszédet e szerdai alkalommal Oktatónktól, némi eredménnyel: valamelyes várakozás azért keletkezett a csoportban ez idegen témához, kifejezésmódhoz. Bagi Máriánknak különösen erős a megértő affinitása az installáció műfajához, s képes a fogalom absztrahálására, szélesítésére is.

Majd azokat a termeket tekintettük át, ahol szeretett flamandjaink vannak a Szépművészetiben: itt kitűzővel ellátva Ormos Zsuzsa fogja vezetni a csoportot, különös tekintettel a múltkor megkezdett, de belénk fojtott szó révén félbehagyott Brueghel-képre (Keresztelő Szent János prédikációja).

A legnagyobb súlyt prezentációnkban, megbeszélésünkben Cézanne mesterre fektettük, reménykedve a majdani megértésben: miért is lett az ő művészete olyannyira sarokköve a modernségnek? A szerkezetért, a stabilitásért folytatott küzdelmei, píneái, Saint Victoire-hegye, Aix-látképei, fürdőző női, s nem utolsó sorban: almái, piskótaszeletei (!), asztalai, furcsa perspektívái megragadtak bennünket,

s várjuk pénteken a személyes találkozást…

Örömteli ünnepléssel töltöttük a mai alkalmat, legalábbis ami a foglalkozás első felét illette: a Katalin-nap szép ünnep nálunk, vagyunk jó néhányan, akik e régi vágású nevet viselik a csoportban, s minden esetben meg is kapjuk a magunk szép versét csoportunk költőjétől, Haranghy Gézától. Ahogy ma is, most is: csodaszép jelzőkkel és bókokkal, s nemcsak a Katik…

Viszonozni akarván a jókat, Németh Katink is előállt egy kiváló mókával: komolyra fordítva a szót – izgalmas három percet vetített, kép-felismerési gyakorlatot láthattunk egymásba tűnő női képmásokból, szórakoztató és elgondolkoztató volt. Majd Sienai és Alexandriai Szent Katalin alakját idéztük fel prezentáció formájában mint „Jézus menyasszonyait”, s a témához a Kör kedves szerzőjét, Hajnóczy Pétert is megidéztük 1981-es, utolsó kötetével. Ihászné Katika sok-sok finomsággal és naplóbejegyzésekkel járult a Katalin-nap fényéhez, míg Szilágyi Klára, ki félig ugyancsak Kati – ígérettel és fogadalommal egy magával ragadó Bosch-előadásra nézve, a második félévben.

Az ünneplés után, úgy tűnt, az ünneplés folytatódik: Lenkei Editke ragadta magához a szót Dieric Bouts kapcsán, s tértünk vissza mindezek révén egy hajdani izgalmas témához, a Széder-ünnephez és a „Passover” bibliai és zsidó hitéleti motívumaihoz, Tintoretto San Rocco-beli festményeihez. Editke magával ragadóan ecsetelte, tárta fel a híres leuveni Oltáriszentség-oltár egyes tábláinak titkait. Legemlékezetesebb talán az Illés-történet elemeinek összegyűjtése volt, hisz eddig főként csak e próféta mennybemeneteléről tudtunk részletesebben.

Jövő héten folytatjuk; de jövő héten utazunk is, ismét Pestre, szeretett múzeumainkba.

Ismét rendhagyó nap, ismét oktató konferenciázása miatt, hűséges csoport türelmesen váltott napot most is. De meg is érte türelmesnek lenni: nem várt nagy eredményt hozott Petrus Christus megismerése, a róla való lassú, alapos beszéd…

Még ezelőtt azonban megkértük Bagi Máriát, hogy vegye ismét elő nagy Memling-prezentációját, s mutassa meg ismét azt a Carpaccio képet, melyen „magyar ruhás” alakot látni a Szent Orsolya-történet egyik epizódján. E problémáról hosszan beszéltünk az óra elején, felemlítve a hun-magyar rokonságelmélet ősforrását, Kézai Simon Gesta Hungarorumát s a benne hivatkozott Álmos-mondát (Emese álma).

Petrus Christusról a Végh János-féle alapkönyvből olvasott a csoport, de tervünk most az volt, hogy kipróbáljuk immár sok-sok festményen acélozott kép-olvasási ügyességünket, tapasztalatunkat, s meglátjuk, mire megyünk egy csaknem ismeretlen, alig bevezetett, magyar szakirodalommal csekély mértékben rendelkező festővel.

Az eredmény a csoport szeretett vezetőjét őszinte meglepetéssel és örömmel töltötte el: a prezentációt nagy figyelemmel kísérték a tagtársak, s tekintetüket valóban a most vizsgált szerző Jan van Eycktől, illetve Rogier van der Weydentől való elkülönböződésére fordították, továbbá az egyéni vonásokra, az eddig másnál nem tapasztalt specialitásokra (pl. a Madonna fej-alakja, oszlopos árkádbelépő mögé helyezett alak, zsánerképi jelleg, szoba-enteriör háttér a portré mögött, rejtett attributumok a mártírok és szentek kezében, egy Árpád-házi szent Németalföldön etc.). Talán ennél is fontosabb, hogy kitűnt: csoportunk most már pontosan látja, rá tud mutatni műelemzés közben a feltáratlan, homályos, adatok híján megoldhatatlan képi helyekre; észreveszi, mi az, ami könyvekből megtudható volna kellő utánajárással, s mi az, ami a művészet megfoghatatlan ingoványában örökre szubjektív, s mint ilyen, verbálisan megragadhatatlan, kifejezhetetlen marad.

Mindezért jeles jár a csoportnak.

A mai foglalkozás titokzatos szlogenje legyen mégis a következő (jelenlévő tagtársaink érteni fogják!): „Bukta nélkül bukta lesz, nincsen gimibe lépés!” Bízzunk december 5-ben! Bízzunk december 7-ben!

A mai napon csoportunk kettős feladatot végzett, kettős foglalkozáson vett részt. Délelőtt a Tornyai János Múzeumban néztük meg ismételten a KOGArt Csernus Tibor-kiállítását, méghozzá a Szegedi Egyetem magyar szakos bölcsészeinek egy kedves, érdeklődő csoportjával; és vezetéssel: Ormos Zsuzsa tagtársunk készült fel a rendelkezésre álló tanulmányok (Lajta Gábor, Domokos Mátyás, Stenczer Sári etc.) elolvasása után a tárlat árnyalt bemutatására. S csoportunk, az egyetemistákkal együtt, megbarátkozott Csernus korábban különösnek, ridegnek, érzelemmentesnek és túl-realistának tűnő virtuóz művészetével. Most már magunkénak mondhatjuk mind barokkos, caravaggieszk csendéleteit, bibliai és mitológiai jeleneteit, mind hyperrealista nagyváros-képeit, gyönyörű pasztell aktjait.

Délután, a szokott időben szeretett Könyvtárunkban voltunk, és részben ismétléssel töltöttük az időt: szükségünk is volt rá, mert Bagi Mária vezetésével nagy témába kezdtünk elmúlt alkalommal: Hans Memling lírai-személyes festészetének megismerésébe. Láttuk Memling Magyarországon lévő munkáit, és láttuk elképesztően gazdag képi, motivikus világú szárnyasoltárait, melyeken a Passió-történet pluriszcénikus elbeszélésben tekinthető végig, olvasható el: képek olvasása.

Megnéztük továbbá Haranghyné Anci fotóit legutóbbi kirándulásainkról: igazi jellemképek, helyzet-jellemzések e képek mindig, egyre inkább… Köszönjük Ancikának!