Art.Pagony

Elkezdtük a tájékozódást július közepi, zempléni kirándulásunk irányában! Bagi Máriánk, helyesen, levetítette a Csoportnak mindazokat a helyszíneket, melyek körbe veszik és keretezik e mostani utunkat: az Északi-középhegység sokszerű tájait, hiszen nem először jár e vidéken a Pagony a hosszú esztendők alatt. A cél most Kőkapu, Mád, Vizsoly és Széphalom, s mindaz a szépség, mely a Kék Túrán közbeesik. Máriánk a vidéket mutatta be, s emlékeinket idézte fel; Editke a maga szokott hirtelenségével és bájával füveket-fákat-bogarakat-madarakat varázsolt elénk e szelíd lankájú vidékről. De láttunk híres várakat is; láttuk Boldogkőváralját, Regécet és Füzér várát, s a Csoport tagjai sok mindenben szóltak hozzá, bővítették ismereteinket. Végül Kazinczy Ferencről és az ő szeretett Széphalmáról esett szó: ide is ellátogat csapatunk. Megnézzük az emlékhelyet, a sírkertet, ahol a nagy irodalomszervező és nyelvújító maga, szeretett neje, Török Zsófia és sok, görög mitológiai nevet viselő gyermeke, unokája nyugszik: emlékek a múltból egy szépséges parkban, Újhelytől sem távol, az északi Végeken… Németh Katink, Kazinczy jakobinus mozgalombéli tevékenysége kapcsán, pár szót beszélt nekünk a szabadkőműves páholyokról, de hallottunk Kazinczy primer szövegeiről is, s az előadók elhatározták, hogy minderről szó kell még hogy essék a későbbiekben (Fogságom naplója; Pályám emlékezete). Amiként a Weöres Sándor verses regényből (Psyché) készült Bódy Gábor-filmből is hosszabban kell majd vetíteni…

Hisz van időnk, mifölöttünk s a művészetek felett, lám, alig-alig vesz erőt Kronosz kapitány!!

Megkérjük szegedi Tagtársunkat, Kiss Irénkét, hogy ezentúl havonta tartson előadást Körünkben! Ma nagyszerű bemutatót hallhattunk Tőle a barokk öltözködési szokásairól, indítva a spanyolok szigorú, merev, csaknem viselhetetlennek tűnő, ámde lenyűgöző nemességű és eleganciájú főúri ruházataitól, s haladva Németalföld polgárain át a franciák sokkalta nagyobb szabadsága és szabadossága felé. Ámultunk az elképesztő ruhakölteményeken; a test féktelen elfedése, majd apródonként történő kitakarása ragadott meg és gondolkodtatott el, s a sok-sok festmény (köztük egészen ismeretlen, sosem hallott mesterek mesterműveivel) bepillantást engedett egy színházi kiskapun, öltözőbejárón át a barokk ezerszínű hétköznapjaiba, a királyi udvarok, a polgárlakások s a parasztudvarok intimitásába. Láttunk nőies férfiakat, láttunk bajuszos-törökös magyar vitézeket; láttunk malomkerék-gallérokat: a mosás és vasalás, a keményítés csodáit; vörös sarkú, magasított férficipőket és mély dekoltázsokat, sőt már a rokokóból is valamit…Akárhová szokatlanba, járatlan útra pillant az ember – világok nyílnak meg előtte.

Jövő héten viszont már nyári rendes kirándulásunk előkészítéséhez vetítünk majd: Zemplén, Kőkapu, Vizsoly és Széphalom – úticéljaink!

Szalma Jutkánk ma megörvendeztetett bennünket a spanyol barokk építészet újabb fejezeteivel, helyszíneivel: láttuk a Compostellai Szent Jakab templomot, láttuk a Transparente furcsa oltár- és fény-építményét, Madrid barokk pompáját – s bár vannak, akik e túlontúl izzó, arany és levegő, angyalok és fény alkotta barokk pompát idegennek, mesterkéltnek, szélsőségesnek és hivalkodónak érzik; azonban vannak mások, akik épp itt, ebben a túlzó, sugalmazó érzékiségben és érzékenységben vélik megérthetni, mivel szolgálhatott a barokk a Tridenti zsinatnak, a katolicizmusnak, az ellenreformációnak. A barokk katedrálisba lépő hívő lenyűgözöttségében tán átélhette azt a misztikus élményt, melyet a Megváltó ama Másik, ellenőrizhetetlenül távoli, mert a halálon túli Világra ígért…

Ezt követően, feloldásképpen, Ancikánkat hallgattuk frappáns beszámolóban pesti sikereiről, komoly tanulmányairól Atlasz Gábor festő és multimédiás művész tanfolyamán, ahová beválogatott festményei révén nyert bebocsáttatást szeretett tagtársunk. Beszámolója, s az abból fakadó és sarjadó gondolatok igen ösztönzőek voltak a Csoport számára…

Ünnepléssel kezdtük ma a foglakozást, sőt, epertorta magunkhoz vételével, költemények felolvasásával: Bagi Marikánk szép és jeles születésnapját ünnepeltük. Antónia is verselt, míg a Haranghy-házaspár festménnyel-lírával kedveskedett.

Ezt követően Piroskánk örvendeztette meg a Csoportot egy izgalmasnál izgalmasabb, sok kis- és néhány igazán nagy osztrák-magyar barokk képzőművész, szobrász munkájának felsorolásával. A terjedelmes prezentáció végigkalauzolt bennünket sok országhatáron belüli s -kívüli városon: templomokon, Szentháromság-oszlopokon, oromzatokon, kapuormokon, kőkerítések díszein – megértetve velünk, hogy nemcsak a világhírű óriások képesek gyönyörködtetni, de a kismesterek, az ismeretlenek, az elfeledettek, sosem-ismertek, eldugottak, felfedezésre várók – ugyancsak. Weöres Sándor Három veréb hat szemmel című válogatása, Tolnai Ottó prózája, Samuel Beckett festészeti érdeklődése stb. ugyanerre tanít és figyelmeztet bennünket.

Zsuzsink ma, szerdán, a gótika stíluskorszakával folytatta oktatásunkat, és igen, a kép mind jobban összeáll, ilyen kiváló magyarázót-megértetőt-példa-állítót aligha hord sokat hátán a Föld, és értettük, és láttuk és felismertük!! Nem sokkal később Szalma Jutka vetítette a spanyol barokk épületeit, s bár ilyenformán ebből az órából a reneszánsz kimaradt, nem éreztük már oly hézagosnak tudásunkat, ámultunk a spanyol barokk végtelen, túlzó pompáján, ki-ki kedve, ízlése szerint rajongott vagy borzadozott, de itt jön még a dél-amerikai kontinens katolikus templomainak megfoghatatlan, minden képzeletet, s lehet: jó ízlést felülmúló díszítettsége, zsúfoltsága, aranya… Van azonban olyan lény is a Pagonyban, akinek ennyi arany és ennyi angyal sem haladja meg szépségfelfogását, misztikumra való igényét! S aki fentiek miatt annakidején a San Roccóból is alig tudott kijönni, akár Krasznahorkai hőse a Christo Morto pillantása elől.

A következő órán építészeti oktatásunk szünetel, ellenben folytatódik a barokk korszak, valamelyes specialitásokkal, miközben a jövendő év előadásai is kezdenek kiválogatódni, hogy lassan hozzá-férjünk a nyári kirándulás témáihoz is!

Mai anyagunk éppen nem volt könnyű, bár oktatónk kiváló magyarázó, mint máskor is: Zsuzsink. Csakhogy nehezül az anyag: a görögök, de még a latinok is áttekinthetőbbnek tűntek, mint eme középkori csoda-bemutató, e sok gyönyörű templom, az ókeresztény bazilikák, a ravennai mozaikok, a születőben lévő román építészet bélletes kapuival, vaskos falaival, sötét, a Pokol mélyeit sejtető belső tereivel, de majd a ragyogó egekbe lendülő gótika kezdeteivel is… Kicsit riadtak voltunk valamennyien, átérezve, hogy ha ne adj’ Isten, dolgozatra kerülne a sor, bizony odalenne büszke főiskolás voltunk! Ígéretet kaptunk viszont előadónktól, hogy nyerünk még egy reneszánsz és egy barokk eligazítást is, hogy végtére elérjünk a 19. századhoz, annak is utolsó harmadához, ahol a késő-romantika és eklektika építészeti alkotásait tanulmányozván, nyitott könyvvé váljanak előttünk Budapest széles utcáinak palotái és Szeged-Vásárhely polgárházainak mintázata.

Jövő alkalommal belenézünk még a gótikába, de mindjárt utána Szalma Jutkánkat hallgatjuk a spanyol barokk templomairól. Nemcsak hallgatjuk! Ámulva nézzük e tárgyú prezentációját is!

Monszuneső és mennydörgés, másfél órás égszakadás-földindulás kísérte tegnap foglalkozásunkat (a Németh László-szoba ablakain át rálátni a tágas égre, a kora-nyári lombos fákra) – és ilyen panoráma előterében hallgathattuk Zsuzsinkat ismét: a görög építészet után a talán még érdekesebb, több műfajt tartalmazó rómaiakról. Zsuzsi azt mondja, hogy Európában mindent e két kezdeti civilizációból, annak felfedezéseiből és eredményeiből, motívumaiból lehet megmagyarázni (és meg lehet magyarázni!), de mi, csekély felkészültségű és térlátású halandók erre még nem érezzük képesnek magunkat, így reméljük, hogy Zsuzsi NEM hagyott még fel tájékoztatásunkkal, s még további órákat tart nekünk, egészen a barokkig, de sőt tovább a magyar 19. századvégig, ahol is az a sok-sok csodálatos romantikus-eklektikus-késő-klasszicista és neobarokk épület, palota készült, melyekben országszerte gyönyörködhetünk!

Jövő órán még folytatódik a tájékoztatás, annyi bizonyos…!

Megkezdtük ma nyári „extránkat”, azaz az Ormos Zsuzsink vezette „építészeti kurzust”, hogy látva lássunk, s ne tébolyogjunk többet ismeretlen, hozzá nem értő idegenként városunk, s a többi város, kirándulásaink színhelyeinek palotái, templomai, lakóházai közt anélkül, hogy felismerjük rajtuk sokszerű vagy egyneműnek tűnő stílusjegyeiket… Épületek és képek olvasása – idézzük Hans Georg Gadamer híres művének címét, s mivel a festmények világában immár nem mozgunk egészen idegenül, szeretnénk ismereteinket az építmények köröttünk tornyosuló világára is kiterjeszteni.

Mai első lépéseink ígéretesnek tűntek: a görögöket ismételtük át, hajdani nagy témánkat – s értettük most meg Zsuzsinktól még jobban, hogy a görög (-római) építészet alapformái tovább öröklődnek a művészettörténet nagy korszakaiban, s máig képesek hatni. Hosszan elemeztük a görög oszloprendeket, az Akropolisz templomait, a görög színház felépítését, s bizony, nem csak ismétlés volt mindez: meghökkentően új dolgokat, összefüggéseket is felfedeztetett velünk előadónk. Óra végén még arra is jutott időnk, hogy belepillantsunk a római építészet első nagy monumentumaiba: hidak, vízvezetékek, utak jelentek meg a vetítővásznon, ígérve egy ígéretes folytatást… jövő pénteken!

Vendégeink is voltak a mai alkalmon, s reméljük, sikerült bennük érdeklődést keltenünk mai tárgyunk iránt… Holott ez most inkább csak áttekintő katalógus és felismertető összefoglalás volt, melyet a magyar barokk építészete kapcsán Rozgonyi Piroska a Csoport számára készített – s részletesen kommentált is. Mint korábban jeleztük – a magyar barokk részletes megismerése kissé még várat magára. Várjuk Zsuzsink építészeti eligazítóját, mert sok tekintetben tanácstalanul álldogálunk a látvány szempontjából meghitten ismerős barokk templomok és paloták építészeti díszei, megkülönböztető jegyei között. A malomépületet talán nem, de a templomok barokk voltát jobbára felismerjük és belátjuk ugyan, sőt még a rokokó is sikerülhet (annál is inkább, hogy a vetített helyszínek jelentős részén Csoportunk járt is pár esztendeje), ámde például a copf stílus, de bizonyos barokk homlokzatok, oromzatok is – magyarázatra, részletezésre szorulnak.

Sok-sok gyönyörű magyar várost, égbe forduló, hullámzó falú templomokat, aranyozott oltárokat s angyalokat láttunk, Szentháromság-oszlopokat fényben úszó dunántúli főtereken, zárt erkélyeket s mondhatatlan szabályosra nyírt, szőnyegre emlékeztető parkokat. Vágyunk is már az idei  esedékes kirándulásunkra!

Olyan területre rúgtattunk ma előre, mely korszakkal és művekkel valószínűleg csak hosszú hónapok múlva tudunk majd foglalkozni: Rozgonyi Piroskánk varázslatos és alapos prezentációja nyomán – Mátyás király reneszánsz udvara után csak most -- foglalkoztunk újra magyarországi művészettel: oltár-, mennyezet- és táblaképekkel a kései és hosszúra nyúló magyar barokk vidékeiről. Majdnem minden művész német, osztrák vagy németalföldi származású, aki ekkoriban itt alkot Magyarországon, s igazából csupán a legjelesebbeket: Bogdány Jakabot, Mányoki Ádámot, Maulbetschet tudtuk könnyű szívvel dicsérni, csodálni... Más világ ez, mint a gazdag, s talán szerencsésebb történelmű Nyugat,

ámde második vetítésre máris jóval közelebb kerültünk e templomi képekhez, túlzó, olykor naivan megrajzolt barokk kavalkádokhoz, ahol Mária és Fia, Jézus trónol és triumfál a magas egekben, mely felé a templomok kupolabelsői kinyílni látszanak.

Ha eljutunk e korszakhoz és e hazai vidékekhez valaha (majdan Rembrandt egy éves tanulmányozása után) – nagyon sok történelmet, művelődés- és vallástörténetet kell majd magunkba szednünk, hogy megtanuljuk érteni e szűkösebb, mégis otthonosabb világot!

Piroskánk jövő hétre a magyar barokk szobraival és épületeivel lep meg bennünket…

A Kör vezetője ma leginkább csak anti-blogot lesz képes írni: munkahelye rettentő feladatokat zúdított rá. Holott a foglalkozás ma is igen termékeny volt: hófehér szobrokat néztünk a nagy Berninitől, ki építész, tervező is volt, s kinek elképesztő barokk márványcsodái megértetik velünk, mi is hozta vissza az embereket a katolicizmus szenvedélyes, túlfűtött, misztikumra hajló világába. Szent Teréz extázisa, Proserpina elrablása, a haragos, intenzív mozdulatú Dávid, a Szent Péter székesegyház lenyűgöző oszlopsora – minden szépség, keresettség és illúziókeltés, hatásos, hihetetlen technikai tökélyű, kifinomult, frivol művészet… Vannak-e még ezen az úton tovább vivő lépések, vagy el kell hogy jöjjön ismét a leegyszerűsödés kora?

Németh Katit hallgattuk ma e sokszorosan körüljárható vakító szobrokról, legközelebb pedig egy magyar barokk áttekintést nézünk Piroskánk kezétől, hogy aztán várva várjuk Jutkánk dél-amerikai barokk épületcsodáit!

Vajon mikor ér a Pagony Cézanne-hoz vagy Chagallhoz? De még Rembrandthoz is?!

 Megint nem péntek, szomorú, de itt feltárhatatlan okokból. De a Pagony kész kedd reggel 9-kor is pót-órát tartani, s ez történt ma is… Ismét Marikánkat hallgattuk (miután átismételtük csütörtöki pesti utunk tudnivalóit – Vár-Bazár, KOGART/Tornyai-kiállítás; majd a Zeneakadémia megtekintése…); Marikánkat hallgattuk tehát, s részben ismételtünk, részben végig-tekintettük prezentációja nyomán a számlálhatatlanul sok és sokszerű Caravaggio-utódot, követőt Itáliából, Spanyolföldről és a Németalföldről, hogy a franciákat se hagyjuk ki: íme, ez a fenegyerek, ez a vadember, e bal-sorsú, szenvedélyes zseni, kinek érintésétől, chiaroscurójától senki kortársa, de még a következő generációk sem szabadulhattak. Németh Katink Bernini-előadása legközelebbre maradt: nem akartunk e csodálatos témába kapkodva belekezdeni. Időközben pedig Rozgonyi Piroskánk kezétől elkészült a magyar barokk prezentáció is,

hogy mindezek megszemlélése után végre eldönthessük, kik is lesznek elkövetkezendő Nyíltunkig „álló csillagaink”…

Ma háromnegyed 2-kor kezdtünk, méghozzá az Alföldi Galériában, ahol Hézső Ferenc Művész Úr vezetett bennünket saját tárlatán. A Tanárúr most 80 éves, erőnek, egészségnek, munkakedvnek örvend, s egy órán át vezetett bennünket, magyarázott, értelmezett művei között. E retrospektív tárlaton, ahol murális terveit is bemutatta Hézső Ferenc – valamennyiünk előtt mintegy megelevenedett a múlt, a szocializmus keserves ideje, egy jóval szorítottabb, végképp szabadsághiányos, hazug és ellenszenves világ, melyben mi is, akik nem oly sokkal vagyunk fiatalabbak a Művész Úrnál – éltünk. Ez azonban már nem a kötelező szocialista realizmus hegemóniájának ideje volt, s Hézső Ferenci, mint szóban megerősítette – bátran hozta formai, az avantgárd tördeltségében gyökerező kísérleteit: felületbontásait, síkszerűségét, montázs-technikáját – mely megoldások aztán, sok áttéten keresztülmenve bár, de mindvégig jellemezték és jellemzik festészetét.

A tárlatvezetés után fiatalos Csoportunk visszakocogott a Könyvtárba, „otthonába”, hogy meghallgassa és végignézze Bagi Máriánk mindenre kiterjedő bemutatóját Caravaggio utóéletéről, frenetikus, már-már számba vehetetlen hatásáról, új s új barokk nagyságokat ismertetve meg ezáltal a Pagonnyal. Talán Zurbarán? Vagy Ribera? Esetleg Murillo vagy Cano…? Vermeer van Delft biztosan! Kin foytassuk ízes alapossággal megkezdett s több mint egy esztendeje tartó barokkunkat? Hamarosan eldől; mindenesetre jövő héten Németh Katink Bernini szobrairól beszél nekünk…

Tárlatot néztünk máma az önképzőköri foglalkozás időpontjában: a Tornyai Múzeumban tekintettük meg, Ormos Zsuzsink nagyszerű vezetése mellett, a Nagy Imre Múzeumigazgató kezdeményezte Endre Béla-gyűjteményes tárlatot. Sokunk látta korábban is, külön-külön a kiállítást, de így, e több mint másfél órás beszélgetés, feltárás, bemutatás és elemzés valóban nagy élmény volt mindnyájunknak. Meg kellett értenünk, hogy ez a szerény és csendes Úr, ez a szegedi születésű polgár, ez a művelt és finom ember, halk szavú jóbarát (egy másik Juhász Gyula!); hogy tehát ő, Endre Béla lett tán a leghűségesebb, legkitartóbban helyben maradó, tanyához-Alföldhöz vonzódó szelíd festője e városnak és vidékének – mindenki segítője, a megújulás motorja… Láttuk hatalmas, magas, opál-felhős egeit, parányi fehér tanyáit, szelíd, nosztalgikus szobabelsőit és virágcsendéleteit, de megtudtuk szerepét a helyi majolika-gyártás történetében is, megható és meghitt viszonyát Mártélyhoz és a vén Tiszához.

Eszterke felolvasását is végighallgattuk, és megkapó volt László Gyula, de legfőként Móricz Zsigmond jellemzése e kiváló, mind ez ideig elég figyelmet talán nem is kapott művészről…

Jövő pénteken, reményeink szerint, Hézső Ferenc festőművész-barátunk vezet majd bennünket saját tárlatán.

Nagypéntek helyett szerda, pontosabban. Magyarországon, jelentjük, a tél áttolódott február-márciusra, keserves aranyesőink is ezt sóhajtozzák a kertben. A Pagonyt azonban se félteni, se sajnálni nem kell: töretlenül jár mindenki minden órára – nem bízzuk el magunkat, de elégedettek vagyunk magunkkal, az önkritika mezsgyéit soha nem feledve. És rengeteg dolgot ad még nekünk a barokk, a Nyílt Nap után is. Éppen ma vetítettünk egy sokdiás kínálatot arról, mi mindent-, ki mindenkit nézhetünk még e csodálatos tartományon belül, melyet barokknak neveznek. Először Marikánk beszél majd nekünk Caravaggio tanítványairól, utána pedig, a ma levetítetteket jól megfontolva, megtesszük vállalásainkat Alonso Cano, a két Herrera, Zurbarán és Ribera, Poussin és Jordaens, Georges de La Tour – és sorolhatnánk még! – ki mindenki áll a mamut-mailen kisvártatva továbbküldendő prezentáció képei közt. És ott a dél-amerikai, minden mértéket meghaladó díszítettségű, aranyban tomboló barokk templom; ott van végre a szobrászat, mindenekelőtt Berninivel, s valahol a távolban hívogató, komoly szemmel int a felülmúlhatatlan Rembrandt. Piroskánk pedig készíti hamarosan a magyar barokkot hadrendbe hívó prezentációt….

Jövő héten azonban tárlatot nézünk foglalkozásunk időpontjában: Zsuzsink kalauzol bennünket Endre Béla művészetében, s ehhez már egy heveny, fiatalkori képeket tartalmazó előkészítő-vetítést magunkhoz vettünk ma, ugyancsak Zsuzsink irányításával!

Havazott ma, sűrű, apró szemű hó erős széllel, szürke ég, hideg és nedv. Kizökkent az idő, OK… skandáljuk Hamlettal, Tandori Dezső átköltészetében. Ámde a Pagonyt nem lehet oly könnyen visszariasztani a foglalkozásoktól péntek délután, s jött is mindenki, csúszott és szipogott, csetlett és botlott, de jelen volt – és átismételtük 1. szépséges és kalandos barcelonai utunkat; 2. a hétfőn, a Nyílton végzett munkát, maradván abban, hogy bízunk kedves Közönségünkben, hogy megértik: nem lehetünk sem rövidebbek, sem felületesebbek tanév végi összefoglaló műsorainkban, hiszen mindenkinek szót adunk, aki a Nyílton szólni vágyik; ugyanakkor: témáinkat, előadásainkat még rövidebbre venni a megértetés lehetetlenségét jelentené. Ismétlés és rész-összefoglalás ez a mi számunkra: munka, mely újramondás és gyakorlás egyszerre – szemle arról, mit végeztünk egy esztendő alatt.

Most néhány héten át szabadabbra tervezzük péntekeinket, heteinket: beiktatjuk az Endre Béla-kiállítást; Hézső Tanárurat megkérjük, hogy vezessen minket szép tárlatán, s megnézünk néhány eligazító erejű nagy-prezentációt, melyek alapján sikerül majd tájékozódni: kik is legyenek elkövetkező barokk Hőseink. Ja, és Ormos Zsuzsink hamaros tanítvány-tárlatára is megyünk, amiként a mai estét az Emlékpont galériájában fejeztük be!

Készülődtünk, ismételtünk mai alkalmunkon, kedvtelve néztük át barokk előadásainkat, főpróbát tartottunk, korrigáltunk a Nyíltra, s örömmel szemléltük a számunkra oly kedves Péter-és-Pál képeket, melyekkel Zsuzsink és segítői leptek meg a kiállításra. Korántsem értünk még a barokk végére, de úgy tervezzük: ha lezajlott szép ünnepségünk és bemutatónk, pár „extra” témával, foglalkozással lepjük meg magunkat, melyek közt az Endre Béla- és Hézső Ferenc-kiállítás minden bizonnyal szerepel majd, de egy pesti út is, látni szeretett alföldijeinket Budán; látni a Szépművészeti Múzeum nagy érdeklődésre számot tartó épület-bemutatóját, de a REÖK-palotában is régen voltunk már…

S utána következhet a barokk további története!

Szép nap volt ma is – Barcelona álomhete után végre egyesült a Csoport két fele: utazók és itthonmaradottak. Ha szabad itt helyt adni egy személyes, egyszersmind lírai megjegyzésnek – ilyen összetartó, jó szellemű, egymást segítő, egymás örömének örülő, a jóért hálás, a töredelmeket szótlanul, sőt humorral viselő „andragógiai” (de másmilyen is aligha!) közösség tán nincs is a Föld kerekén… Ancikánk frappáns, kifejező képsorral és kommentárral rajzolta fel a katalán fővárosban töltött öt napot, de a részletesebb emlékidézést a Nyílt Foglalkozásunkat követő hetekre hagyjuk, mert most eljött a dologidő: két próba, s itt a barokkcsokor-bemutató, amelyet kedves Meghívottjainknak ígértünk.

Ma tehát próbáltunk, de ezek műhelytitkok, erről nem szólhat a fáma. Ha csak annyit nem, hogy a Kör szakmai vezetője nagyon elégedett volt minden bemutatóval, s úgy érzi, ismét előre léptünk mind szakmaiságban, mind kép-kultúrában, mind nyelvhasználatban, mind bátorságban. Hogy a mikrofonhasználatra is áll-e mindez, dőljön el március 19-én!

Szeretné a Kör vezetője elmondani, hogy nagyon figyeli az ő szeretett Csoportját, s látja rajtuk azt a nem múló érdeklődést, mely mindennél fontosabb, s mely, íme, a 13 együtt töltött év alatt még csak (vagy már egészen) a barokk csoda-korszakáig vezette őket.

Szerdán ismét találkozunk, mindenki teszi a dolgát: kép-szöveg-zene-épület-kiállítás-pörgető és, nem utolsósorban: POGÁCSA, CSOKIS SÜTI és SOK NYUSZITOJÁS --, mert közös rendezvényünkből mindenki kiveszi a részét!

(Majdnem lett ugyan ma egy kis malőr: egy bizonyos, magas finomsági szintű belga csokibonbon és a hozzá tartozó köszönetvirág csaknem illetéktelen kezekbe vándorolt, de aztán jóvá tévődött minden, s megköszöntük Marikánknak e feledhetetlen barcelonai utat…)

Barcelona, Barcelona… Ma ismét és utoljára, mert jövő héten már megy a katalán fővárosba a Pagony kis csapata – bár mindnyájan mehetnénk! Ma Rozgonyi Piroskánk segített két kisreferátummal is, hogy mind otthonosabban mozogjunk Barcelona óriásvárosában, műemlékei és természeti szépségei közt: a tenger karéjában, maga mögött a nagy, de nem kegyetlen hegyek, s a Sagrada Família mint a növésben soha meg nem állapodó, elkészülni, befejeződni nem tudó s nem akaró emblémája e városnak, amely Picassót, Mirót, Dalít és Juan Grist adta (többek közt) a nagyvilágnak. A Rambla, a maga jól elkülöníthető részeivel és madártávlatból, ahogyan a fasor közrefogja a városon át vezető útjában. A képtárak, köztük a hófehér, lenyűgöző Miró-múzeum s Picasso feltalálási helyei, de megtudtuk, hogy van Barcelonának egy varázslatos Óvárosa is, sőt: büszkélkedhet egy saját „Gellért-heggyel” is… Hogy a hidakról, a kikötőről s magáról a tengerről ne is beszéljünk! A Güell-park szépségei, s mindenütt Gaudí kezenyoma, ahogy valaha Velencében Tintorettóé!

Amint hazatértünk, mesélünk tovább!

Még két hét, és Barcelonában leszünk… De ott voltunk ma is, Szalma Jutkánkat, Ancikát, Szabinát hallgatva. S a foglalkozás végén még tárlatvezetést is kaptunk, más témában.

Jutka két építészeti műremeket is kidolgozott számunkra. Előbb a Szent Eulália nevét s hírét viselő barcelonai katedrálisról beszélt érdekfeszítően és részletgazdagon, gyönyörű képekkel, melyek közül talán a boltívek találkozásánál kialakított zárókövek motívumsűrítő festőisége volt a legmegkapóbb. Kő és kő, gótika és barokk mindenütt (a Kör vezetőjének két legkedvesebb stílusa…). A biztonság kedvéért jó megjegyezni a sok szent közt (Tekla, Llucia, Cecilia, Helen és társaik), hogy a jogászok védőszentje pedig Szent Ivo, ennél többet őróla most nem sikerül írni.

Kő, irdatlan sziklák, „Fűrészhegy” – Montserrat bazilikával, kolostorral, zarándokszállásokkal, kápolnákkal s La Mornetával, a Fekete Madonnával odabent, a templom félhomályában. Loyolai Szent Ignác itt dönti el, hogy elhagyja a világi életet,

mi, késő utódok abban bizakodunk, hogy hitvány földi életünket nem kell örökre elhagynunk ama semmiben lebegő libegő használata révén! 80 bencés szerzetes él itt, s van egy kimondhatatlan gazdagságú könyvtár is, ahová azonban még így, 60 felett sem léphetünk be, nők lévén; sebaj, ma Jutka révén láttuk eme „bábeli könyvtárat”. És Napóleon pusztított itt is inváziója alatt – miért is itt (is), holott e helyet 1025-ben alapították, s bájos hangú Fiúkórusa a kolostornak már akkor is működhetett!

Jó lesz mindezt élőben látni, felvértezve némi előzetes tudással,

csak ama libegő… csak amaz emeletes ágy…

Végül Ancikánktól egy pompás áttekintés Picassóról: érdekfeszítő volt az a keresztmetszet, melyet az előadás erről a magát egy századon át sem ismétlő zseniről adott.

A foglalkozás után Ormos Zsuzsi vendégeként még egy félórás tárlatvezetést is kaptunk: Markos Anna, kiváló fotóművész, a Móra Múzeum Dömötör Mihály utáni műtárgyfotósa kalauzolt bennünket sötét tónusú, megkapó képei közt: tán az egyik zsidótemető-kép? tán a sötétben csillogó országút kövei? tán a babák és kőangyalok? Igen, ha beszélnek a képekről, minden izgalmasabbá, érthetőbbé válik!

De kifeledtük Szabina rövid felolvasását: Dan Brown új könyvéből (Eredet) a Barcelona-rész s a Sagrada Família („a befejezetlen álom”) került felolvasásra. Megtudtuk, hogy a szerző ismeri az Art.Pagonyt, mivel világ-népszerűségű munkáiban csakis olyan helyszíneket választ, ahová éppen mi készülünk…

Három teljes foglalkozást szenteltünk a spanyol barokk talán legnagyobb mestere, Velázquez királyi festő életművének, s ezt folytatja még majd a Nyílt foglalkozás Szövőnők-előadása, de valószínűleg kell majd azt követően is Velázquez-órákat tartani, hiszen sem a Breda átadásáról, sem a Medici villa tájképeiről, sem a pápa-portréról nem esett szó… Új és új elődök, ősök, kortársak és utódok bukkannak elő a Csoport számára a spanyol múltból, s míg az elmúlt alkalommal Riberára, a „nápolyi spanyolra” ámultunk rá, addig ma Zurbarán, ama ártatlan, megkötözött, sötétből elővilágló bárány festője nyűgözött le bennünket az óra elején. A déli nagyváros, Sevilla művészi hagyományáról és a bodegón-festészet kiemelkedő alkotásairól, motívumairól folyt a szó, s látnunk kellett e népszerű műfaj kettős lényegét: a naturalista, hűséges valóságfestést, illetve, amire a tanulmányírók felhívták a figyelmet, hogy e paraszti tárgyú, hétköznapi evés-ivás jeleneteknek van mindazonáltal egy spirituális, szimbolikus jelentése, iránya is. Ettől kezdve ezt kerestük a képeken, s úgy véljük: több helyütt meg is találtuk!

Legizgalmasabbnak azok az ábrázolások tűntek, melyeken az a bizonyos hátsó, kerettel leválasztott rejtelmes, példázatállító belső festmény vagy jelenet volt megtalálható, s bizony, e képtípusból nem kevés darabra leltünk mind Velázquez-, mind kortársai kezétől! (Jézus Márta és Mária házában; Jézus és a házasságtörő asszony)

Az órát, épp csak felvillantva a kép soha-fel-nem-fejthető rejtélyeit, a hajdan több ízben is megbeszélt Las Menínas (teologia della pittura) zárta „óriásképeivel a félhomályban”…

A mai alkalommal azoknak a spanyol festőknek néztünk utána, az ő műveikbe pillantottunk bele, akik a nagy Velázquezzel egy időben, kicsit mint elődök; mint kortársak, ill. mint követők voltak jelen a kérdéses időszak festészetében. Piroskánk igényes prezentációja elkalauzolt bennünket a két Herrerához, Pachecóhoz (Velázquez mestere és apósa), Mazóhoz (tanítványa és veje egyszersmind), de láttuk a feledhetetlen és titokzatos Jusepe de Ribera vásznait is (ím alant: Jákob álma…), aki mintha azok közül való volna, akik senkihez sem hasonlítanak. Gyakoroltuk a kép-látást, a látvány szerény analízisét, az elkülönítés és egybekapcsolás műveleteit, továbbá asszociáltunk más, korábban látott nagy művekre mint esetleges mintákra. A következő alkalommal a bódegon műfajára térünk a Velázquez-festmények nyomán, még Sevillából.

Velázqueznek szenteltük a mai órát, s még ezt tesszük legközelebb is: nagy művész, akit a Nyíltig semmiképp nem tudunk töviről hegyére megismerni, de a benyomás-szerzés megkezdődött máma. Egy portugál Spanyolhonban; egy sevillai Madridban, majd két ízben is Itáliában. Művész-fejedelem ő is, akár Tiziano vagy Rubens, a király kegyeltje, pintor del rey, 24 esztendős korától ő egyedül festheti csupán a király képmását – és mégis csaknem ismeretlen Európában: egy komor óriásbirodalom királyi palotáinak gazdag foglya. Manet és Renoir fedezik fel aztán a 19. században, s nevezik meg mint az impresszionizmus ősét. Két világhíres vászna, a Las Menínas és a Szövőnők sok rétegű, rejtelmes képek – vajon képesek vagyunk-e eredeti kontextusukban szemlélni s érteni őket? Holott beszélnek hozzánk: „óriásképek a félhomályban”. Még egy hét a spanyol mesterrel, de azután a katalán fővárosra kell vetnünk kíváncsi s elfogódott tekintetünket. S közben lázasan készülnek a Nyílt tervei is…

Önképzőköri foglalkozás

Könyvtár, és rendhagyó óra: Hamvas Endre és Fazekas Sándor fiatal tudósok alkimista-könyvének, tanulmánykötetének és fordításgyűjteményének -- „Jobb aranyat csinált a császárénál is” --

könyvbemutatója – dinamikus, érdekes előadások olyan emberektől, akik igen bonyolult dolgokkal foglalkoznak, ámde tudnak azon a nyelven is beszélni (netán: tréfálni is), mely közönségüknek kedvez. Foglalkoztunk mi már az alkímiával: id. Pieter Bruegelnél került elő a téma, s Marikánk megértető, gazdag prezentációt mutatott be hozzá, miközben az Ikarosz bukása című képről is olvastuk, hogy pl. a horizonton vakító Nap ugyancsak alkimista jelkép… Endre is tartott már nekünk órát e misztikus és allegóriákkal telt, aforisztikus stílusban fogalmazott témáról, de Csoportunk talán most értette meg legjobban, hogy miféle is volna eme furcsa „tudomány” és világmagyarázat, emberlétünk fejlődésének és az Istenség felé történő mozgásának modellje, mely nem szükségszerűen áll szemben a kereszténység Krisztus-tanával, s óvakodik a blaszfémiától, kivált pre-jezsuita, protestáns részről. Jó és irányadó volt számunkra fiatal tudósok részéről ilyen hozzáértéssel, szenvedélyes és elkötelezett érdeklődéssel találkozni, s ismét csak bepillanthattunk a múlt sötét kútjába a tudományos kutatás révén.

Jövő alkalommal Velázquez vásznaival kezdünk foglalkozni, hisz közeledik Nyílt foglalkozásunk, de még előtte – barcelonai kirándulásunk, melynek témáival ugyancsak foglalkoznunk kell!

Különös, nehéz, sokféleképpen érthető-értelmezhető, jelentéses témánál időzött ma a Pagony: Dratsayné Eszterke egy több mint 30 diát számláló prezentáción keresztül mutatta be saját „vízióját”, megközelítését a művészettörténet Aby Warburg óta pátoszformulaként megnevezett jelenségéről. A Csoport örömmel nézte újra a korábbi években átvett anyagrészekből válogatott festményeket, melyek közt az összekötő kapocs, a referáló szerint is – a lélekkel teltség, a pszichikum dimenzióinak végletes megjárása-megelevenítése volt. Nem időrendben haladtunk, mivel a referens, mint elmondta, inkább szélsőségeket, ellentéteket kívánt egymás után/mellé helyezni a képgalériába, így szemléltetve az emberi viselkedés, beszéd és tett emócióval teltségét, „pátoszát”.

A későbbiekben még hallhattunk az Enigma című folyóirat Aby Warburg-számának nagy tanulmányai nyomán a könyvtáralapító és ikonológus fogalom-értelmezéséről is; hogy végül Rényi András tanulmánya mentén, Rembrandt Medea-karcát felhasználva – ismét egy újabb jelentésmezőbe jussunk, elérve az „erős kép közelébe”.