Art.Pagony

Megválunk Boschtól;  megváltunk Boschtól…  A mai alkalommal, mely amúgy négyszeres Katalin-nap volt, sok-sok finomsággal és ajándékkal, kivételesen és stílusosan a Könyvtár zenetermében, Németh Kati ismétlő-prezyjével lezártuk a hertogenboschi mesterrel való, közel egy esztendős foglalkozást. Ilyen hosszan senki sem kötött le bennünket, még szeretett Tintorettónk sem, érdekes, holott eleinte, s közben is, meg-megújuló hullámokban ellenálló hangok is jelentkeztek rémséges és rejtélyes, senkihez nem hasonlítható Hieronymusunkkal szemben.

A mai ötletes, rejtvényszerű számonkérés ismét s még jobban meggyőzött, hogy csakis a lassú, alapos számbavétel és kép-olvasás az, ami eredményes lehet egy-egy életművel kapcsolatosan.

Most pihenünk és kikapcsolódunk egy keveset, aztán kezdjük az utó-Boscht, azaz a Nyílt Foglalkozásra való készülődést.

Poétikus szépség, értelmet megzavaró Éden, szentség vagy bűnös fertő – felderíthetetlen most és mindörökké; nekünk: az örökké élő művészet óriási fejezete!

Végre idén is megszólalt – a sok értékes hozzászóláson túl – Bagi Máriánk, a professzionális prezentációk készítője. Másfél órás tárlatbejárás (az Őszi tárlat megtekintése) után fáradtan, de érdeklődve láttunk utolsó Bosch-témánkhoz Mária vezetése alatt: a hertogenboschi mester elődei és utódai volt a hosszú prezentáció tétje. Kétes és izgalmas vállalkozás, mivel Bosch személyéről, neveltetéséről, mestereiről és megrendelőiről lényegében semmit sem tud a művészettörténet. Hogy beszélhetnénk akkor elődökről?

A prezentáció mégis meggyőzően bizonyította: Van Eycktől Memlingen, Geertgen tot Sint Janson át sorra fedezhetők fel a kapcsolatok hasonlíthatatlanul egyéni festőnk és elődei, kortársai között: hisz nem légüres térben, nem előismeretek nélkül élt és dolgozott. Kapcsolatokat, rokonságokat, metszetekből átvett jel-elemeket látunk, de Bosch egyedi képi mitológiája megfejtetlen marad. Talán, ha oda jutunk, a legnagyobb utód, a Boschnál valamivel józanabb idősebb Pieter Bruegel magyarázza majd mesterét…

A következő alkalommal, amikor (a mai Erzsébetek után) a Katalinokat ünnepeljük, Németh Katink áll elő egy téma-lezáró meglepetéssel…

Tervezgettünk, fontolgattunk ma a foglalkozás elején, a „Nyílt”-ról beszélgettünk, arról cseréltünk eszmét, s megint látszott: csak együtt, demokratikus, nyílt eszmecsere közepette lehetséges bármilyen produktum létrehozása, számunkra legalábbis. Bagi Mária és a Kör vezetőjének előzetese, munka-vázlata nyomán kiváló hozzászólások mutattak rá a korrekciót igénylő programpontokra, mindazonáltal ismétlés volt ez is, felidézés és pontosítás: láthattuk, meddig- és mire jutottunk Bosch-sal a közel egy esztendős foglalkozás alatt…

Mindezek után Ancikánk irányítása alatt az Utolsó ítéletek komor (s ismét csak: szépséges képiségű) világához fordultunk, lassan immár búcsúzkodva Boschtól. Az Utolsó ítéletek fellelési helyeinek számossága (Bécs, Brügge, München, Velence, New York) lenyűgözte a csoportot, a képek sokfélesége, a soha-eddig-nem-látott, meghökkentő momentumok elgondolkodtattak, hiszen már csaknem azt hittük: ismerjük Bosch művészetét. Radikális mellérendelés, a perspektíva merőben egyéni alapokra helyezése és átírása, faliszőnyeg, távolról lírai szépségű képsorokba rendeződő riadalom – ez Bosch a mi számunkra, most már mindörökre.

Következő alkalommal Bagi Máriánk extráját hallgatjuk-nézzük, a nagy ismétlés előtt.

Mai alkalommal először is másfél órán át tárlatokat néztünk a Tornyai Múzeumban: László Dánielnek, a Sensaria-csoport vezetőjének kiállítását (ő volt a tavalyi Tornyai-plakettes; új-realista társaival együtt épp eleget láttuk már képeit vásárhelyi tárlatokon) és Szalay Ferenc nemrég elhunyt szeretett Művészúr képeit, mindkettő tetszett, utóbbi még jobban, várjuk Ancika titkos fényképeit a tárlat részleteiről!

4-től aztán ismét pénteki őrhelyünkön voltunk, s Lajosunk igazolatlan távollétében nem tudtuk a Gyönyörök kertje szimbólumaival folytatni, hanem a tegnapi Ale Ildikó-kiállítást (Art Hotel, Szeged) értékeltük, értelmeztük Németh Kati és Ormos Zsuzsi segítségével, majd egy pesti eseménynek szenteltünk nagyobb figyelmet az Országos Széchényi Könyvtárban: „Gulácsy emléke kísért” hangzik Illés Árpád festőművész képének címe, s a beszélgetőtársak az OSZK pódiumán három nagy ember életműve közös metszetéről folytattak eszmecserét, keresve a közös metszetet, a szóval-képpel elmondhatót és elmondhatatlant.

Utolsó Ítéletek következtek ezután, ismét csak Bagi Máriánk munkája nyomán, tudatosan és céltudatosan válogatva a középkortól kezdve a festmények köréből. Magukról a Bosch-féle képi megfogalmazásokról legközelebb beszél nekünk Haranghyné Anci, s e prezentációval és előadással kezdjük meg búcsúnkat különös ismerősünktől, Hieronymus Boschtól, a spanyolok „Boscójától”.

Ismét és végül: A Gyönyörök kertje, egy gazdag prezentáció, s egy izgalmas kiegészítés a Bosch-i szimbolikáról Spissák Lajos részéről, sok megvilágító elemmel. A Gyönyörök kertje valószínűleg Bosch főműve, legkomplexebb alkotása, jelentése feloldhatatlanul bonyolult, sokértelmű, szimbolikája látszólag egymásnak ellentmondó elemek sorát tartalmazza, valójában egy teremtő géniusz koherens világa. Spissák Lajos felhívta a figyelmet egy olyan momentumra, mellyel eleddig nem számoltunk: ha a Szimbólumtárat nézzük, a jelképesnek ítélt képek, alakzatok gyakorta szélsőségesen ellentétes jelentésben tűnnek fel különböző időszakokban, eltérő kultúrkörökben (lásd: hal, bagoly, unikornis stb.). Mi azonban egy szerzőt vizsgálunk egy időintervallumon belül, s ha következetesen haladunk a szimbólumfejtésben az egyszerűbbnek tartható művektől a fokozhatatlan bonyolultságúak felé – elérhetjük a megértés viszonylagos fokát. Még nem késő, hogy Bosch felfejtésében is így járjunk el, ekként próbálkozzunk immár elvégzendő anyagunk vége felé járva, de azt még be nem végezve.

Következő alkalommal ismét Lajost hallgatjuk, majd Bagi Mária elődökkel teljes Utolsó ítélet prezentációját nézzük a két Bosch-oltár bevezetéseként.

Folytattuk ma, bár lassan végéhez közeledve, a szeretett, ámulva csodált, borzongató Boschunkkal való foglalkozást, Rozgonyiné Piroska Gyönyörök kertjéből induló előadását nézve-hallgatva: állatokról, növényekről szólt a prezentáció, első felét a múltkor megtekintettük már, de újranéztük, hiszen csoportunknak tanulási módszere, sőt életeleme az ismétlés, újra-nézés, átformálva, más tekintet-vétellel  történő megújító megbeszélés: minden mélyebb tudás, emlékezet alapja.

Végre sikerült megtekintenünk a Károlyi-palotát bemutató internetes film-etűdöt is, Szalma Jutka fontos kiegészítéseivel: Ő és Németh Kati, ottjártunkkor, a Palotának nem csupán irodalmi múzeum-részét nézték meg, hanem az egész épületet, s most Judit erről referált. Visszamegyünk mi még oda! – döntött a csoport.

Piróka után ismét Németh Kati következett: valami delikátot kínált fel a csoportnak – egy régebben készült extrát régi korok ruháiról, divatjáról, frizuráiról, hajdanvolt férfiakról és nőkről, akiket nagy festők tettek halhatatlanná: nekünk való téma, méghozzá trubadúr-zenével!

Ezután már nem tértünk vissza Bosch-hoz, ellenben az extrákat folytatva néztünk meg, a szépséges, s a divat-képek közt is szereplő Mona Lisa kapcsán egy kérdésfelvető prezentációt ismeretlen és ismert képekről, a siker, világhír, kanonizáció ingoványos kérdéseiről. A vetítettképes bemutató Leonardo meghaladhatatlan remekművét Balthasar Denner Női képmásával vetette össze.

Ma Németh Katink Bosch-Pokolzenészeit néztük egy hosszú prezentációban. Mert bár előadónk expressis verbis nem kedveli a Hertogenboschi Rejtelmest, ehhez képest azonban oly igényes és átfogó előadásokat tart róla, hogy Bosch-képünk Őnélküle jóval szerényebb lenne! Most is: hányféle zeneszerszámot láthattunk, és hányféle pokolbéli szenvedést és büntetést: mind-mind zenészeknek, muzsika által!

Pirókánk, a Nagy Sérült és Gyógyuló is megszólalt a mai napon, s tőle ismét ismeretlen, eddig nem érintett dolgokról hallottunk: háromfejű íbiszek, fekete és fehér unikornisok, születőben lévő szalamandrák népesítették érdekes prezentációját, melynek megtekintését a következő alkalommal folytatjuk!

Tervünk az volt, hogy ma a Gyönyörök kertje című Bosch-szárnyasoltárt beszéljük meg, tekintjük át mint nagy művészünk egyik főművét, mindez azonban a következő foglalkozásra marad, jobb időkre. Lassan befejezzük, helyesebben: lezárjuk, abbahagyjuk, végét szakítjuk a Boschsal folytatott hosszú párbeszédnek, de van még néhány nagy téma, melyet érintenünk kell.

Ma viszont megtekintettük azt a prezentációt, mely majd a Madách Társaság honlapjára kerül föl a mienkén kívül. E bemutató Az ember tragédiája mellé készült kedvcsináló bepillantásra, s a nagy emberiség-mű rendhagyó illusztrációjaként Teremtő-. Sátán-, Ádám- és Éva-képeket, képzeteket sorol a művészettörténet kiemelkedő mestereitől. A gyönyörködésben ma csak a Sátán alakjáig jutottunk, mert át kellett adnunk a helyet egy fontos prezentációnak: Németh Kati beszélt a Németalföld zenéhez fűző viszonyáról s Bosch hangszereiről, festményei ékes, változatos zeneszerszámairól. Köszönet érte: nagy élmény volt, s jövő alkalommal nagyobb részletességgel térünk vissza hozzá.

Tárlatbejárással kezdtük a mai foglalkozást, s kalauzunk Ormos Zsuzsa rendező és kiállító művész, továbbá Haranghyné Anka művésznő voltak, Magyarné Annánk képeit pedig ugyancsak megcsodálhattuk a Németh László Emlékszoba falain. Kalandos és érdekfeszítő volt egyfelől maguktól az alkotóktól hallani műveikről, azok keletkezéséről, az inspirációról, a címek létrejöttéről, a választott technikáról; de felért ez a tárlatvezetés egy műelemzési gyakorlattal is.

Utána visszavonultunk a könyvtár olvasótermébe, és áttekintettük pesti élményeinket: referáltunk az itthon-maradottaknak. Szó esett a PIM tárlatairól (Írók-festők Itáliában; Karinthy-kiállítás; Petőfi nyomában és az időszakos Weöres-bemutató), no meg maga a gyönyörű Károlyi-palota, mellyel egy prezentáción Szalma Jutkánk már megismertetett bennünket. Beszéltünk az impresszionisták és posztimpresszionisták Galériában megtekintett, a franciákat magyarokkal szembesítő nagy tárlatáról, örömmel állapítva meg, hogy szeretett magyarjaink miben sem maradtak el a nagy elődöktől és külföldi rokonoktól. Végül Chagall és Ámos Imre összevetése volt a tét, s ehhez Bagi Mária jóvoltából prezentációt is nézhettünk, híven felidézve az MNG termeiben látottakat. Mindkét művész lenyűgözött bennünket, s szerencsére nem kell választanunk közülük: egyként szerethetjük őket!

Ismétlés a tudás édesanyukája! – gondoltuk valamennyien a mai napon.

Sajnos, a technika ördögének ma áldozatául estünk! Szerettünk volna minél alaposabban felkészülni (de legalábbis: készülni!) pesti utunkra, múzeumjárásunkra, s a mai terv az Ámos-Chagall kiállítás áttekintése lett volna. Sajnos azonban, mire ide jutottunk volna az órában, a számítógép, félő, a telepítési kísérlet miatt is, de nem volt hajlandó tovább szolgálni bennünket, mi pedig, mi tagadás és szégyen-gyalázat, eléggé elkényelmesedtünk már, és elszoktunk az albumoktól/hozzászoktunk a vetítéshez… Még szerencse, hogy a katasztrófa bekövetkezte előtt Szalma Jutkánk még egy működő gép segítségével tudta nekünk megmutatni a Károlyi-palotát és kertet, annak történetét egészen Mátyásig, mégpedig azért, mert ez az épület ad otthont ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, ahová ugyancsak készülünk.

Ámos Imre és Chagall összevetése, együtt-nézése így Budapestre marad, de az Art.Pagony levélcímen még ma este feltűnnek szép prezentációk a két szerzőről, akiknek hasonló múltja, származása, élményei némileg hasonló alkotói módszereket, tematikát, látásmódot eredményeztek, ha összetéveszthetetlenül egyedi és egyéni is mindkét alkotó.

Talán még jó is, hogy nem sikerült ezen a héten időben megírni a „mai nap”-i jelentést, mert így legalább belé kerülhetnek a mai nap eseményei is: a szegedi Madách-konferencia a Kass Galériában, ahová a Kör tagjai voltak szívesek vezetőjüket elkísérni, s ott véle jó előadásokat hallgatni. De nemcsak ez történt: Ale Ildikó pártfogó Művésznőnk kalauzolásában még egy belvárosi szuperhotelt is megnézhettünk, falain mindenütt Ildikó válogatott képeivel, s beléláttunk némileg a művészeti marketing rejtelmeibe is.

Tegnap pedig, pénteki foglalkozásunkon előbb Mihályné Erzsikénk előadását hallgattuk a bosch-i szimbiózisokról, kevert lényekről, lét-átmenetekből és transzformációkból, mely pszichológiai irányú előadás nagyon megragadta a csoport képzeletét, s még a Csontváryval való személyiség-összevetésre is sor került.

Boschtól ezután kissé meg kellett válnunk, mert utazni készülünk, s Bagi Máriánk összeállított nekünk egy informatív prezentációt mindabból, amit látni fogunk ama csudahelyen Monet-tól, Gauguintől, Rippl-Rónaitól, Renoirtól és társaiktól – s Ámos és Chagall még csak ezután következnek, a reménybeli OSZK-Weöres//Illés Árpád kiállításról nem is beszélve… Határtalanok vagyunk, állapítja meg e sorok írója, kissé szerénytelenül.

A Tékozló fiú példázata volt ma csoportunk előtt terítéken, Szilágyi Klára nagy értékű tolmácsolásában, ahogy ezt Tőle már megszoktuk, s ha lehet, még „úgyabbul”: Fraenger szembesítődött itt más irodalmakkal, de kiállta a próbát, mert csoportunk, minden kisebb-nagyobb ellenérzése ellenére mégiscsak az ő előadásainak nyomán véli még mindig legjobban megközelíthetni Bosch furcsa gondolati és képi szövedékeit.

Láttuk a Tékozló Fiút, aki a Szénásszekér kültáblája alakjának alteregója, csakhogy egészen más környezetben, más magyarázatokkal. A prezentáció pontról pontra veti össze a két képet, de a kérdőjelek mindegyre halmozódnak. Viszont tagadhatatlan, hogy most és épp ezen mélyelemzések által nézzük meg igazán e részletgazdag, szövevényes Bosch-képeket, s tesszük végleg feledhetetlenné a magunk számára őket. Bosch életrajzával és személyiségével kicsúszhat ugyan kezeink közül, látóterünkből, de e képek mégiscsak léteznek és – hatnak!!

Mai alkalommal két izgalmas Bosch-előadást hallgattunk, nagy figyelemmel (miután végigpörgettük a mindszenti varázsképeket Ancikánk fotói által: köszönet a meghívásért Ormos Zsuzsinak, köszönet a fuvarért Mihályné Erzsikének, köszönet a Pagony állandó fotósának, Haranghyné Ancinak a szép és kifejező, szomorú és vidám, műalkotásokként jelentkező képekért!).

Németh Katink Bosch szimbólumairól beszélt hosszan és érzékletesen: mi volna, jutott eszünkbe, ha Kati rajongana Boschért (elmondása szerint nem rajong, csak érdekli, és birkózik a témával) – mert így, hogy nem „rajong” is, ámulatra méltó fejtéseket csinált e semmi mást, csupán szimbólumokat tartalmazó életművön belül. Különösen a Bosch-tetők felvetése tetszett (ez Kati egészen egyéni leleménye volt), a szakirodalom nyomán pedig meglehetős sokat hallottunk a bagolyról, a varangyról, a késekről, kapukról és átjárókról, víz alatti világról és más borzongató jelenésekről, melyek hideglelős álmainkból ismerősek. Ezt követően Szilágyi Klára beszélt Fraenger alapján az adamita magyarázat lehetőségeiről, hasonlóképp felejthetetlenül, újabb kérdéseket hagyva maga után. Miközben Spissák doktor  felvetéseit is meghallgathattuk egy esetleges ókeresztény-, illetve szabadkőműves rokonságot, párhuzamot illetően.

Tartalmas foglalkozás volt, s jövő héten már a megszokott, 4 órás időpontban folytatjuk őszi óráinkat.

*** Jézusnak a nőiség műveinek megsemmisítéséről szóló mondása Fraengernél kb. 5 sornyi idézet, s a szerző utal rá, hogy itt egy neki tulajdonított apokrif mondásról van szó, melyet Saloméhoz intézett volt. Bizonyosra vehetjük, hogy ez az apokrif egészen pontosan adatolhatóan fellelhető, s benne a mondás kontextusára lel, magának az apokrifnek értelmezései bizonyosan több helyütt elolvashatók etc. Fraenger tudós, és nem sarlatán, önkényes monda-gyártó, könyvében is megtlálható bizonnyal az apokrif irat pontos elérhetősége, adatai.

Hát, a mai nap, sajátos, de abszolút érthető s védhető módon – nem Boschról szólt, holott ez is erősen tervbe volt véve. Viszont Szilágyi Klára, szokásához híven, a tőle megszokott s eltanulni vágyott alapossággal számolt be a „Festői Budapestről” szép festmény-albuma alapján, s tárt fel, derített föl olyan csoda-helyeket (ha nem egyszer mára láthatatlanokat is) szép fővárosunkban, hogy máris kedvet érzünk áprilisi pesti utunkat új kirándulással folytatni, s mindeme helyeket végignézni vagy épp végignyomozni, romjaikban, lenyomataikban (ahogy pár éve Ormos Zsuzsi segítségével a Budai Vár régiségeit, rétegeit kerestük volt). Így kaptunk ötletet a Magyar Tudományos Akadémia Képtárának megtekintéséhez, az 1837-es Pesti Magyar Színház (az első Nemzeti Színház) helyének felkereséséhez s ahhoz, hogy végigjárva konflisok és fiákerek nyomain a Váci utcát, s egészen a Vásárcsarnokig sétáljunk, hogy a Vár-bazár különleges épületkomplexumáról ne is beszéljünk…

Bosch pedig szorgalmasan vár jövő órai új jelenésére, nem lettünk hozzá hűtlenek.

Két hét kihagyás után (a roppant hőség és más okok miatt) ma végre ismét együtt lehettünk péntek délután, haladhattunk szeretett Boschunk megismerésében, tervezgethettük további óráink anyagát, mi több, már a februári nyílt foglalkozást is, mi még több: a jövő áprilisi tanulmányi utat is! Szalay Ferenc szép retrospektív kiállítását mindenképp látnunk kell, ahogy a REÖKben szeretett Tornyaink képeit is, de Budára is fel kell utaznunk az impresszionisták, de sőt Ámos Imre miatt – sok a dolgunk, annyi bizonyos!

Köszönjük Lenkei Editkénk megrendítő kiegészítését Faludy György egy recski emléke kapcsán.

A két hetet némileg bepótlandó, elolvastuk ma Esterházy Péter Harmonia Caelestisének gyönyörű szócikkét a névtelenségről, benne egy valaha-volt időket idéző bájoló imádsággal, egy koboldok énekelte haláldallal, majd Máriánkat hallgattuk áhítattal bécsi terveiről, mindnyájunk örömére. Egy a kár csupán: hogy Viennában oly kevés a múzeum… Be kell érni majd a Duna-parti sétákkal, esetleg egy-két falfirka, s marad a shopingolás…

Az óra utolsó harmadát nagy öröm és meglepetés töltötte ki: Jung Katink debütált egy rég húzódó előadással Bosch köztes lényeiről, mely előadás is oly szemkápráztatóra sikerült, hogy ismét a magasba kerültünk Bosch-értésben, ismétlésben s újban egyaránt. Reméljük, Kati még sok hasonló alaposságú, invenciózus, nyelvi állapotában példamutató referátummal örvendeztet meg minket… Jövő alkalommal Szilágyi Klárát hallgatjuk, Lajosunk órai megnyilatkozásai pedig a legszebb reményekre jogosítanak egy nem oly távoli jövőben végre bekövetkező előadását illetően!

A mai alkalom azzal kezdődött, hogy megnéztünk néhány fényképet kedves lábadozó Pirókánkról az esztergomi kórházban, s meggyőződhettünk felőle, hogy betegszobája ablakából igenis látja, láthatja egy kivágat erejéig rég-nem-látott Esztergomját. Reméljük, hamarosan hazatérhet, s ismét körünkben üdvözölhetjük, másik Piroskánkkal együtt!

A továbbiakban kissé belenéztünk még a Gertrudis-történetbe Katona József Bánk bánhoz fűzött Jegyzései alapján, illetve Toldy Ferenc kortárs kritikáját olvastuk nagy nemzeti drámánkról, belátva, hogy az interpretációk, megítélések koronként változnak, nincsen örökérvényű kánon, kőbe vésett szabály, esztétikai ítélet.

Boschunkhoz sem maradtunk azonban hűtlenek: egy hosszabb prezentáció segítségével kíséreltük meg művészetét a szürreális, valóság-tapasztalatokat meghaladó festészet mindenkori alkotásaival összevetni, hogy lássuk (vagy ne lássuk) a rokonságot, a közös gyökereket. Megállapítottuk, hogy a felidézett modernek közül talán még Henri Rousseau naiv Paradicsom-víziója és Max Ernst kimódolt, kétlaki lények szimbiózisából összegyúrt fantáziavilága emlékeztet legjobban a nagy németalföldire, de a párhuzamállítás nagyon is kétséges: paralel világok vannak, nem azonosságok. Hátra van még megtekintésre GEERTGEN TOT SINT JANS művészete, melyről sok szakíró állítja a rokonságot, hatást – mindez azonban egy későbbi órára marad,

de hisz van időnk, s a Bosch-téma még sok izgalmat kínál…

Volt mára többféle tervünk, és Jung Katink készült is Bosch kettős-többes lényeiből, ám az óra mégis háromnapos kirándulásunké lett. Időközben ugyanis megjártuk a Pilist és a Visegrádi hegységet, fenn voltunk a Dobogókőn (a „Dobcsin”, ahogyan arrafelé becézik), azaz teljesítettük a tavaly kezdeményezett és megkezdett Kék Túrát. Ahol aztán néhányszor kalandba, sőt bajba is sodródtunk, s máig aggódunk és szeretettel gondolunk Nagy Sérültünkre, Rozgonyi Pirókára az esztergomi kórházban…

Végigfutottuk a mai órán a Szabina által készített 300 (sic!) képet, felidézve a legszebb, legizgalmasabb pillanatokat, s köszöntük Máriánknak, hogy elvitt bennünket ebben az évben is, és ígérjük, legközelebb szófogadóbbak leszünk, s ha azt írja az útikönyv, hogy a túraút gyermekeknek szól ugyan, de csak szülői kísérettel – nos, oda mi már nem merészkedünk föl, nem vállalkozunk…

Köszönjük költőnknek, Haranghy Gézának a születésnapi verset, s a pilisszentkereszti cuki asztalán feltűnő „mogyoróslednek”-mesetortát az egész csoportnak!

Legszebb tán a távoli Duna-kanyar volt minden látvány közül, a lemenő nap fényében, a Szentendrei-sziget csücskével, a párába vesző Salamon-toronnyal s a félelmes hírű, de titkait rejtő Rám-sziklával!

Jövőre vajon merre visz majd az út?

Hamarosan folytatjuk a munkát, Bosch-hoz visszatérve…

Kirándulási előkészületek zajlottak a mai alkalommal: Kék Túrára megy ismét kis csapatunk… csak most, mint Antóniánktól megtudtuk: a Világ szívébe, azaz Dobogókőre. Azt tudtuk, hová megyünk, de hogy ez a Világcentrum: csak tegnap óta! Egy élő, eleven szív dobog a hegylánc mélyén, s mi már nem egészen fiatal lábainkkal ezen fogunk tapodni!! Ancikánk gyönyörű kedvcsináló vetítést talált nekünk, miközben Ő maga és kedves Férje, íme, idén nem tudnak velünk tartani…

Először még visszatértünk néhány gondolat erejéig Bosch-hoz, és a tájképi-városképi hátterekhez, az ott látott furcsa, semmihez sem hasonlítható tornyokhoz, eredetüket keresve. Szalma Jutkánk állt elő ismét egy pompás kis vetítéssel az indiai stupákról, hogy megfontolhassuk – e keleti hatásra kell-e gondolnunk, mikor a Bosch-tornyokra, építményekre nézünk, ki tudja?

Ezután áttekintettük, mit is fogunk látni háromnapos utunk alatt. Szabó Antónia, , Bagi Mária, Lenkei Editke és Haranghyné Ancika vezetett bennünket geológiailag, történelmileg és növénytanilag, állattanilag, de sőt ásatásilag, hogy a keleti filozófiákat, netán Attila föld alatti rekvizítumait, táltosokat és földmélyi szívdobogásokat is halljunk, reméljünk majd e szép három naptól. Legmeggyőzőbb, felejthetetlen pedig Gerevich professzor (bejátszás=14:40-től) volt, megkérdőjelezhetetlen régészeti megállapításaival, köszönjük Máriánknak a bejátszást! A Rám-szakadékra pedig még csak rá se gondolunk…

Még mindig és ismét Bosch, de más oldalról. A rémületes Antal-képek után valami törékenyebb, finomabb, szelídebb Szalma Jutkánk válogatásában és előadásában: Bosch hátterei, városai, épületei, hegyei-völgyei-folyói a képek látóhatárán. Különösek ezek is, de Jutkánk interperetációjában nem mondanak ellent a realizmus elveinek. Legfőképpen a homokkőből készült, ablaktalan, mesebeli tornyok, az indiai stupákra emlékeztető templomok ragadtak meg bennünket, s hallgattuk kíváncsian a hozzájuk fűzött magyarázat-kísérleteket.

Ezután visszatértünk a nagy tirptichonokhoz, s előkészületként a legfantasztikusabb Gyönyörök kertjéhez. Meghallgattuk Szilágyi Klárát, amint nékünk az adamiták testvériségét magyarázta kiterjedt történelmi olvasmányai egybevetésével. Hisz nem lehet, hogy e kicsiny oltároknak ne volna megrendelője?! De milyen vallásos közösség az, mely efféle, promiszkuitások özönét festő kép előtt érezne áhítatot?

Fraenger nyomán gondolkodtunk, ámultunk most is…

Még mindig Antal, még mindig Fraenger, s az őt tolmácsoló Pesti Kati utolsó előadása, még több, de immár egyre tisztábban helyére kerülő részlettel. Alapvető tájékozódásunk a Bosch-univerzumban mind valószínűbb, ha nem éppen lelkes is. Ismét csak azt mondhatjuk: a képtelenségig, a hihetetlenig gazdag fantázia és a verbalitásra történő maximális ráhagyatkozás: közmondások, szólások, frazémák, szóviccek, bölcs tanácsok – egy nyelv ősi hordalékai jönnek itt fel rajzos formában, s mindez a legpogányabb pogány bűnökkel, promiszkuitással, ördögi praktikákkal, kifordított, megtévedt világgal. És mégis szépek, nézhetőek, finomak és festőiek Bosch képei, a művész festésmódjáról, szín- és festékkezeléséről várnánk Ormos Zsuzsink értő eligazítását, azt pedig magunktól is látjuk, hogy azért bírjuk Boschnál e sok rettenet nézését, mert 1. végtelenül (ön)ironikus a festő, és 2. mert sosem naturalista, a legrettenetesebb, elképesztő kínzásokat kieszelő képeinél sem.

Végül megnéztük a témát Grünewald Isenheimi oltárán is: még rettenetesebb, vérbő képekre leltünk, s Ancikánk leleményei is felvillanyozták képzeletünket az Antal-téma iránt.

Tovább előre jövő órán Szalma Jutkánkkal a mesebeli kép-hátterek, tájak felé…

Ma aztán, e rendhagyó időpontú (szeretett Oktatónk tetemes elfoglaltságai miatt egyre több a rendhagyó időpont) és rendhagyó hőfokú (nyarat illetően), de rendhagyó intenzitásúvá is varázsolt Bosch-óra, Pesti Katánk és Fraengerünk révén – ismét lenyűgözött mindenkit, pro és contra. Magával ragadta az ellenkezőket, az afrodiziákumokban és tudatmódosító szerekben bizakodókat, az idegenkedőket, az ördögi ügyességtől borzadozókat és a klasszikus szépség megszállottjait, mert nagy művész Bosch, kimeríthetetlen fantáziájú; és nagy tudós Fraenger, congeniális választott festőjével. Kata még mindig Szent Antalról beszélt nekünk, Ancika pedig mellé-kereste a középtábla obeliszkjének Brueg(h)el Bábel tornyát. Láttunk fekete misét és állat-növény-ember szimbiózisok sorát, kegyetlen és groteszk társulásokat, miközben a kép-egész álomszép maradt. És igen, olyan ez az egész, mint az álom vagy a gonosztündér meséje: elvarázsol, örvénybe csal. Fraenger pedig következetes, roppant tudású kalauz, akinek jobb hinni, mint kételkedni benne, hiszen látni, észrevenni tanít, s a nyomán támadó ekphrasziszok alapjaiig mi magunk is eljutunk, némi figyelemmel, „lassú olvasással”. Várjuk most már Kláránktól az adamitákat, Szalma Jutkánktól a háttereket, tájakat, városokat: a Bosch-univerzum díszleteit.

Talán Bosch is kedvenceink közé fog tartozni, az utólagos mérlegre tételen? Néhányunknak bizonyosan, bár érződik, hogy mások pedig borzongva idegenkednek, netán tartanak tőle, szívesen hinnék őrültnek vagy dilettánsnak, netán egyszerűen csak hatalmas fantáziájú, zaklatott elmének. Szerencsére azonban itt van nekünk Ormos Zsuzsi, és itt van Pesti Kata is, nem beszélve Fraenger elképesztő könyvéről és elképesztő elméletéről, melynél meggyőzőbbet, informatívabbat magyarul jelesül nem tudunk olvasni.

Ma ismét Szent Antalról folyt a diskurzus, folytatva a szárnyasoltár (kinek készülhetett vajon?) belső tábláinak elemzését az elgondolkodtató részletekkel, a különleges tér- és időbeli struktúrákkal, az ikonográfiai specialitásokkal, mindez Pesti Kati alaposságán keresztül.

Várjuk a többi pompás előadót is, légyen szó Miasszonyunk Testvérületről vagy adamita fekete-miséről…

Nem beszélve, hogy foglalkozásunk előtt még egy kellemes tárlatot is megtekinthettünk a Tornyaiban a művész, Sonkoly Tibor dinamikus, derűs kedvű vezetése mellett!

Folytattuk ma Boscht, méghozzá a Szent Antal-témával, Pesti Kata magas szintű előadásában, Fraenger alapján. A csoporttól nem állnak távol Fraenger fejtegetései, mert úgy tűnik, mégiscsak ő az, aki a legkomplexebb, mindenre kiterjedő magyarázat-kísérlettel áll elő, míg a többi, általunk elérhető elméletíró jószerével nem tesz többet az ügyért, mint hogy vadul tagadja Fraenger koncepcióját. A Szent Antal-oltár fedőtábláiig jutottunk, de még azt sem fejeztük be, mikor óránkat meg kellett szakítani szívesen vállalt kötelezettség miatt. A külső táblák elemzése során a felmerülő inga-probléma tűnt a legizgalmasabbnak: összecsaptak a vélemények, kicsit szét is indáztunk a témától, de mindez nem vált sem Bosch, sem a festmény, de a mi kárunkra sem: úgy tűnik, mind jobban birtokba vesszük a Bosch-univerzumot…

Ismét Bosch, de segítségképpen ismét Bruegel. És ismét Ormos Zsuzsi, aki e Szénásszekeret csoportunk számára a múlt s a mai alkalommal az „értelemig és tovább” lényegében megoldotta. Úgy érezzük, ha meg nem is szerette Boscht a csoport egésze, de kezd szétszálazódni a masszív értetlenség; kezdjük felfedezni a vezérfonalakat; kezdjük elkülöníteni tudni az ikonográfiai előképek jelenlétét és „Bosco” elképesztő fantáziáját. Mely nem is különbözik oly mértékben a Bruegelétől! Csakhogy Bruegelt a csoport tudja szeretni és tréfásan igenelni, befogadni közmondásaival, demokratikus arculatával együtt, míg Bosch félelmes és idegen marad, nem tisztázott ugyanis, hogy mikor mit miért csinál… De képein, fura lényei közt a mai órától kezdve bizton jobban eligazodunk már. A lassú szemlélés, kitartó „olvasgatás” még e nehéz tárgyon is meghozza gyümölcsét.

Legközelebb Szent Antal megkísértéséről hallunk majd Pesti Katától!

Nagy kalandba vágtuk máma a fejszénket, mi, Pagonyosok!!

Előbb fél 3-tól egymás után három restanciánkat teljesítettük: múzeumi városunk tömegnyi kiállításából a Tornyait még nem vettük birtokba, így most megnéztük szépen, egymás után a Csikós Miklós-festményeket, Németh József fotóművész nagyon izgalmas fekete-fehér régi-képeit (50-60-as évek, meg még régebbiek: Pest ostromának ideje, a kibombázott Parlament… Végül Az újrafelfedezett Kohán tárlaton töltöttünk hosszabb időt, egybevetve gyulai emlékeinket e mostani, aranysárgában, enciánkékben, vörösben fürdő expresszív tárlaton: lenyűgöző volt mindhárom kiállítás, s így együtt – főként tanulságos. Önképzőkör után aztán még visszamentünk a Tornyaiba, és végighallgattunk egy jazz-zenével díszített kiállításmegnyitót, Sonkoly Tibor 70. születésnapjára. És ez volt akkor  a harmadikféle realizmus ezen a napon…

De igazából nem is fentiek voltak a délután legkalandosabb történései, hanem amit Ormos Zsuzsi tagtársunk tárt fel nekünk magán a foglalkozáson: Bosch, ismét, még mindig, mindörökké Bosch, akit soha nem fogunk sem befejezni, sem megérteni… Zsuzsink A szénásszekeret magyarázta nékünk s a külső tábla Vándorát, Fraenger nyomán, magával ragadóan, s kétségeit, kérdéseit vélünk megosztva. Jövő alkalommal ezt folytatjuk, mert a Bruegel-közmondások megértető párhuzamáig még el sem jutottunk e szenvedélyes, adamita foglalkozáson! Viszont megpillantani véltük előadónk segítségével a Gyönyörök Kertje táblán, ha nem is Bosch megrendelőjét, de tanácsadóját!