Art.Pagony

Bruegel, az alkimista? Ez foglalkoztat most bennünket, egyelőre alig hiszünk benne, bármennyire is ezt olvassuk-halljuk több helyütt. Hiszen az ellenkezője is igaz: Bruegel készítette a gúnyrajzot is a családját nyomorba döntő aranycsinálóról…

Németh Kati ma az Ikarosz-mítosz verzióit ismertette a csoporttal Ovidius és Apollodorosz nyomán, hogy jobban megérthessük az Ikarosz bukása című, Tolnay Károly részéről is rejtelmesnek tartott képet. A hős szárnyaszegetten beléhull a tengerbe, s „odafent semmi sem rándul össze, hogy legközelebbi jövőjét hírül adja… marad minden a maga értelmetlen, kideríthetetlen helyén” – mondanánk Franz Kafkával, mert aligha tudjuk másként magyarázni a németalföldi festő mítosz-megközelítését. Heroikus bukás helyett jeltelen letűnés: a paraszt, a pásztor, a halász, a holttest s a lenyugvó nap --- mind-mind a helyükön maradnak. Pont, amiképpen a festményen kívüli valóságban is.

Gyönyörű, acélködös, festői kép. A nagy hajót vitorlái a haldokló Ikarosszal ellenkező irányba hajszolják, s a „fogoly” némán figyel az ágon, a lapos sziklán kard és erszény – szimbolikus jelek a rezzenéstelenül, némán működő világban. Talán valóban alkimista kép, Bruegel pedig korántsem „paraszt” mester, sőt éppen hogy vájtfülű meghallója az ezotérikus hangoknak.

Legközelebb folytatjuk a kép boncolgatását az attribuálás érveivel, a térsíkokkal és repoussoir-építménnyel, de tovább is lépünk a Cézanne-párhuzam felé.

Rozgonyiné Piróka volt mai délutánunk főszereplője, s oly igen sok mindent tudtunk meg tőle Bruegelről s a Parasztlakodalomról, mintha egy nagy tanulmányt olvastunk volna végig… Piróka a netről igen alaposan nézett utána a lakodalmas népszokásoknak, a festmény tárgyi kellékeinek, mi pedig kétszer egymás után néztük végig részletről részletre a festményt, így minden kis elem sajáttá lett, emlékezetünkbe ivódott a bárányfejű, kenyeret eszigélő kutyától a rejtett és rejtélyes dobókockáig; a mustárszín és fehér keményre főtt kásáig s a pávatollig, vadul lakmározó vőlegényig, távol menyasszonyától, és sorolhatnánk a tárgyi és emberi részletek sokaságát, melyeket Pirókánk bravúros nagyításai tártak fel előttünk.

Eszünkbe jutottak aztán irodalmi művek is a parasztságról, magyarok és nem magyarok, s arról, hogy a paraszt élete bárhol a világon korántsem fenékig tejfel, hogy élete nehéz, sivár és gondoktól terhelt, s tán egyetlen öröme az ifjúság, a házasság, a lakodalom, a tánc, a gyorsan múló ünnep.

Legközelebb az Ikarosz bukása című kép lesz óránk tétje.

Bagi Máriánk vezetésével Bruegel parasztjainak falusi mindennapjaiban merültünk el ma, áttekintve, felvázolva az életkép (zsánerkép) sokszerű, több más műfajjal érintkező családját. Megismerhettük a flamand paraszt szokásait, szórakozását, játékait, otthoni tevés-vevését, a lakodalmat s a táncot (utóbbiakat mindennél inkább). Láttuk ezenfelöl az életképet főúri, majd polgári körben, láttuk e műfaj életét Bruegel előtt – és után. Bruegel világában e jól ismert képtípus is igen egyedi, stílusa könnyen felismerhető, a középpont nélküli, esetlegesnek tűnő szerkezetű, kép-kivágásszerű festményeket, falusi jeleneteket nem tévesztjük össze most már senki mással.

Bagi Mária jóvoltából megelevenedő, megmozduló képet is láttunk: a Keresztvitelből színes, szélesvásznú film készült (Malom és Kereszt), ebből néztük a Malom megmutatásának epizódját, 7 percben: csodálatos és hátborzongató volt.

Tolnay Károly ajánlásával egy igen fiatalon elhunyt művészettörténész, Popper Leó gondolatait is megismerhettük a mai órán: a 24 éves fiatalember 1910-ben Cézanne-nal veti össze mesterünket tónusban, levegőperspektíva-ábrázolásban, abban, amiként a levegő megváltoztatja a dolgok színét, állagát; realizmusban, impresszionizmusban – vagy ezek hiányában: pontos, meghökkentő ítéletek, párhuzamok hangzottak el, jó képeket néztünk mindkét szerzőtől.

Jövő alkalommal Pirókánk Parasztlakodalmával folytatjuk!

Brueghel, és Németh Katink mint előadó: idő, évszakok, időjárás és mezőgazdasági munkák, Itália ormai az északi jeges ködben, mélyföldön… Igen érdekes előadást hallhattunk, s ezzel meg is kezdtük (folytattuk) a Bruegellel való foglalkozást, melyet Ormos Zsuzsink alapozott meg még a Nyílt Nap előtt, Bécs előtt. A hasonlítás alapja most a Limbourg-fivérek Hóráskönyve volt (Kati korábbi témája), s láthattuk, hogy az ott kecsesen rajzos, főúri motívumkincs miként vált parasztira, reálisra, olykor bumfordi-humorosra, olykor riasztóan groteszkre, de mindig emberire, hétköznapira Bruegel ecsetjén.

Megragadott bennünket Bruegel látszólag szerkesztetlen, roppantul életszerű képi világa, faluja, jégszürkében, ezüstfehérben játszó itáliai hátterei, kis játékparasztjai mindennapi munkájuk közepette, a Van-Gogh-i búza- és rozstáblák s a fenyegetően mindenhol feltűnő finom rajzó akasztófa: Memento Mori!

Jövő héten Bagi Máriánk segítségével a parasztábrázolással folytatjuk!

Mint foglalkozásunkon is megbeszéltük: a (rossz) tanár, ha váratlan helyzetbe kerül, ha például elmarad a tanulói referátum, s ő maga nincs felkészülve az óra anyagából – mit csinál? Feleltet vagy dolgozatot írat.

Ez történt mai alkalmunkon is. A Kör vezetője szövegértési- és kép-felismerési gyakorlatot rögtönzött, hogy elfedje: képtelen Bruegel festészetéről kapásból órát tartani. Aktuális referensünk, Németh Gerle Katalin pedig, hangszálilag és másként is megbetegedvén, nem mondhatta el ma Limbourg contra Bruegel évszak-képei referátumát. Majd legközelebb; ma viszont Dobai Pétertől olvastunk részletet a Vadon című regény Ligur-tenger epizódjából, a szabadságharc után itáliai emigrációba szakadt magyar forradalmár főtisztek sorseseményeiről. Részből az egészet – a csoportnak a felolvasott háromoldalas szövegdarab nyomán kellett következtetni a műegész tartalmára. Mondhatom: a próbát kiállta a csoport.

Ahogy a kép-felismerés nagy művében is jeleskedtek – igazi jeles gimnazisták! Tizianótól Tintorettón át egészen Böcklinig, Ensorig, Csernus Tiborig tartott a felismerendő festmények sora, és bátran mondhatjuk, hogy képismeret terén nagyon sokat fejlődtünk valamennyien. Holott nem éppen a felismerés és megnevezés, hanem az átélő megértés, belé-látás és gyönyörködés számunkra a képekkel történő foglalkozás lényege.

A mai alkalommal csupán jelesek születtek!

Ünnep volt a mai nap, rendhagyóan keddi foglalkozással (bár, csoportunk mindinkább úgy érzi, az idő előrehaladtán, hogy ünnep valamennyi alkalom, amikor együtt lehetünk: a barátság s a szép képek ünnepe): Máriánkat ünnepeltük, Neki próbáltuk megköszönni a felejthetetlen bécsi utat, melyen az EGÉSZ Bécset birtokba vettük négy nap alatt, ami ugyan lehetetlen, nekünk azonban, a hosszú, alapos előkészítés okán mégis sikerült.

Most Gézánk alkalomra írott vidám, kánonban előadott rigmusával köszöntöttünk fel-felváltva és kórusban, majd Editkénk ajándékozott Marikának s a csoportnak két latin versből kiszőtt életigazságot, fájdalmasan szép lét-tapasztalatot. Az óra további részében Ancikánk feldolgozásában a bécsi négy nap csoda-képeit néztük, s derültünk botlásainkon, csetléseinken, csellenéseinken – és ámulásainkon.

Végül megbeszéltük s kijelöltük további feladatainkat: a Bruegel-referátumok közül legközelebb Németh Katit hallgatjuk az évszakokról a Limbourg-fivérek Hóráskönyve és Bruegel vonatkozó képei mentén. Utána Marikánk ad elő Bruegel parasztábrázolásáról, kitekintésekkel. Még sok referátum van előttünk mostani festőnk kapcsán, hogy utána, egyszer, mégis áttérjünk majd a német reneszánszra, benne ifj. Hans Holbein, Grünewald, Altdorfer, Lucas Cranach, Hans Baldung Grien és Dürer munkásságával.

Kunsthistorisches Museum Ormos Zsuzsival. Magasztaló szavak nélkül is el tudja minden olvasónk képzelni, milyen foglalkozás lehetett ez! Albertina szomorú vesztesként várt hiába sorára grafikáival, s ugyanígy az Akadémiai Gyűjtemény a még oda-válogatott világszép különlegességekkel: tájakkal, csendéletekkel… Nem baj, Mária Terézia maga is e felé a múzeum felé mutat kezével részrehajlóan a két tükörépület közt szimmetrikusan állva, és valóban: alig hihető, hogy ennyi érték egyetlen helyen lehessen felhalmozva. A kis Infánsnő, Rembrandt kései önarcképei, Rubens arabs telivérre emlékeztető arcú ifjú neje és Altdorfer világmély erdei… Nagyon szereti csoportunk a történelmet is, a királyok listáját, nagyurak és hadvezérek parádéját: Kláránk évekkel ezelőtt hozászoktatott ehhez bennünket, s most Zsuzsink sorolta érző szíveinknek, értetlen elménknek, zúgó füleinknek a sok habsburgarcú Habsburgot, aki gyarapította e képtárat a világ általunk hitt és gondolt legnagyobb festményeivel. Láttuk a képeket, láttuk a múzeumot belülről, láttuk a puha opálkék foteleket, gyötrött lábú magyaroknak lerogyni. A Kunsthischtorisches olyan, mint a mi Szépművészetink. Csak százszor akkora, és százszor olyan gazdag, sajnos…

és ide fogjuk mi ama fent aposztrofált gyötrött lábikráinkat pár nap múlva betenni…

Ismét Bécs, most Szalma Jutkánk és Pirókánk segítségével! Jutka hosszan, komoly felkészültséggel beszélt s vetített nekünk a Schönbrunni Kastélyról, és bár csoportunk sok kastélyban, palotában, várban és főúri lakban járt már, úgy tűnik, ehhez foghatót nem láttunk még, mint amilyenben most részünk lesz; de már így is, vetítés útján… Lenyűgöztek bennünket a pannók, a kínai és más, távol-keleti szobák, Ferenc József puritán dolgozószobái, s képet kaptunk a barokkról legszebb példái nyomán, és nem támadt csömörünk az aranytól-díszektől, mert harmonikus, gazdagon-szép, esztétikus volt minden, s nyugodtan, komótosan tudtunk elidőzni a szépséges belső terek, csillárok, szőnyegek és porcelánok világában.

Schönbrunnt követően, ami kis időnk még maradt, a Képzőművészeti Akadémia vegyes, de nagy csúcsokkal teli gyűjteményére szántuk, s hatásokat, asszociációkat kerestünk a Piróka által ügyesen kiválogatott világhíres képekhez. Továbbá el-elmélkedtünk az „akadémia”, „akademizmus” fogalmak felett, illetve azon, hogy mily igen más képet fest magának a görögségről, antikvitásról minden egyes művelődéstörténeti korszak, így a miénk is…

Jó lesz végre mindezt a szépséget élőben látni!

Ma ismét Bécs, forever… Bár nem feledjük, hogy van élet Bécs után is, ezért foglalkozásainkon ki-kitesszük a Bruegel-vállalásokat is, majd rendre elfeledjük e vállalások számonkérését. Az ok bizonnyal a sok pompás, Bécset illető, annak nevezetességeit feltáró referátum, ma éppenséggel Antóniánk, Editkénk és Zsuzsánk tollából és hangja által, Bagi Máriánk örök előmunkálataival, előkészítésével, alá-dolgozásával. A Stephans’Dom csipke-finomságú alaprajzával kívül-belül körüljáratott képekben, de láttuk Hundertwasser életének és építkezéseinek helyszíneit is, és megértettük a Kusthistorisches Museum tükörépületét és gazdag belvilágát, királyi díszeit, még királyibb csuda-festményeit, kincseit is. Csak még ama Hatokra volnánk kíváncsiak a különösképp preferált angolszászok közül! Németalföldben viszont egyetértünk velük! Szinte hihetetlen, hogy hamarosan a Ring köveit tapossa léptünk, a Duna-csatorna lesz tévedésünk alkonyi áldozata, és elmerenghetünk a garmadányi, változatos Szent Sebestyénen, melyekkel Vienna kínál majd meg bennünket. Budapest úgyis szebb! – gondoljuk, és nagyon vágyakozunk Bécsbe.

Köszönjük az előadásokat!

Két kiemelkedően jó és informatív előadást hallottunk mai foglalkozásunkon, még mindig és mindig Bécset előkészítendő. Szilágyi Klára megszokott alaposságával és átlátóképességével beszélt fél óránál is többet Bécs történelméről, mely magától értetődően ezer szállal fonódik össze a magyar múlttal, jóban, de főként rosszban, szabadsághiányban, ha létezik egyáltalán olyan szegény, sokat tűrt nemzetünk számára, mint szabadság, függetlenség… Klára előadásainak fő vonása a tartalmi gazdagsággal egybefonódó logikus felépítés, és mivel minden ízében érti, amiről értekezni szándékozik – képes azt velünk is megértetni, sőt érdekfeszítővé tenni. Közben még derülni is lehet a történelem forgandóságán, bizonyos nagy emberek esendőségén. Haranghyné Anci lírai témában nyilatkozott meg, amikor a Belvederében látható Klimt-kollekciót mutatta be. A szecesszió legnagyobb művésze – szűrte le a Csoport Klimtről Ancink elmélyült, gazdag képanyagra támaszkodó bemutatója nyomán: ízig-vérig kiszámíthatatlan, hasonlíthatatlan eredetiségű modern művész, aki a szépséget s a halált ötvözi fájdalmasan gyönyörű, intarziára emlékeztető vásznain.

Jövő alkalommal folytatjuk Bécset Ormos Zsuzsink és Antóniánk bemutatóival!

Most nem Bécs, hanem Bruegel: teljes lendülettel benne vagyunk, alig elhagyva még szeretett Boschunkat. De voltaképp nem is elhagyva, hiszen az Ormos Zsuzsink vezette Bruegel-kollégiumból az derül ki, hogy figyelmünk új tárgya, az újabb flamand óriás sokat tanult Boschtól, képei, főként grafikái megdöbbentő hasonlóságokat, rokonságot, előd-követést mutatnak, miközben talán éppen az volna a legizgalmasabb vizsgálati tárgy: miért nem gondoljuk egy percig sem, hogy Boscht látjuk, mikor Bruegel boschi motivikájú, őt transzformáló, travesztáló képeit nézzük. Nyilvánvalóan egy elképesztő tehetségű, eredeti művész kirándulásainak, hódolatának, stilisztikai bravúrjainak, tanulmányainak vagyunk tanúi.

Várjuk a Bruegellel való elmélyült, részletező foglalkozást, de erre csakis Bécs után kerülhet sor,

ezért aztán következő órán Haranghyné Ancikánk Klimt-bemutatóját és Szilágyi Kláránk Bécs-történelmét várjuk, izgatottan.

Ma délután Haranghyné Ankánk jóvoltából még egyszer, még gazdagabb prezentáció és zenei anyag segítségével vehettünk búcsút kedves Lajosunktól, véglegesítve immár a Hozzá, Róla szóló búcsúzó anyagunkat. Egyszersmind emlékeztettük és felszólítottuk magunkat, hogy, tudósunk híján, most már, az Ő szelleméhez híven, a természettudományos modulról, a csillagok vizsgálatáról, a fizikatudományi kitekintésekről nekünk magunknak fog kelleni, ha jóval alacsonyabb szinten is, de gondoskodni témáink során. Enélkül egyoldalúvá, legalábbis szűkebb világúvá válnánk vizsgálódásainkban, s ez megengedhetetlen!

A továbbiakban nem a bécsi kirándulás előzetesével foglalkoztunk, ezt meghagytuk a következő foglalkozásra, ellenben Ormos Zsuzsink vezetésével, kalauzolása mellett belenéztünk ismét Bruegel Boschból induló, de róla hamar leváló, folytató, de megújító világába, s tervezgettük, hogy, a grafikák áttekintése után, milyen program-vállalás mentén, milyen kiselőadásokkal haladjunk majd újabb mesterünk megismerésében. A Bruegel-bemutató lenyűgözte a csoportot, nagy kedvet csinált az alaposabb áttekintés, részletező vizsgálat megkezdéséhez.

Tervezgettük még a Bosch-program rövidítményének újbóli előadását is, sőt, egy őszi Madách-kirándulás lehetőségei is felvetődtek bennünk, egyenesen Nógrádba és a Felvidékre: Alsósztregovára, Csesztvére, a Madách Irodalmi Társaság őszi szekciójához kapcsolódva.

Valóságos kultúra-bombát vettünk magunkhoz a mai alkalommal, mert nemcsak az önképzőköri foglalkozást teljesítettük, hanem két múzeumban, három kiállításon is jártunk ezen felül. A Tornyai János Múzeumban a kerámia-szimpóziumok összefoglalóját csodálhattuk, s valóban csodálatra méltó, változatos, darabjaiban már ismert, most mégis a reveláció erejével ható bemutató került elénk. Ugyanitt láttuk a hajdani szikáncsi aranylelet szobácskáját is, szép kiállítás, és Tavasz-tv-s időutazás ifjúságunk ’60-as éveibe televízió, híradó, újságok által. Az Alföldi Galériában Sonkodi Rita szegedi művésznő gyűjteményes, 140 képből álló lírai tárlatát nézhettük a festőnő vezetésével: szép asszonyok, szép leányok a hajdanból, a Nyugat első nemzedékének poétikus tárgyai, órák, szobabelsők barnában és ezüstben tartva, költemények mentén; csendéletek és virágok a szebbnek képzelt múltból, köszönjük!

Magán a foglalkozáson Bécs került a középpontba, s ez sem csúnya város, úgy tűnik. Egyesek a csoportból már úgy kiismerik magukat benne, mintha szeretett porfészkünkben motoszkálnának. Szalma Jutkánk Bernardo Belotto vedutái nyomán ismertette Bécs utcaképeit, fő látnivalóit, és szó volt történelemről, kultúrtörténetről és leomlani képtelen betontuskókról, sőt ledőlni ugyancsak képtelen Savoyai Jenő-szobrokról Bécsben és – Budapesten. Végül az Epheszosz-múzeum áttekintése, a kőtár márványainak elfogadó, megérteni vágyó átlapozása került sorra Rozgonyi Pirókánk vetítményében, és igen: a márvány: kemény, s mégis puha, lágy, emberszabású és -léptékű, fényes-árnyas márvány, s a szépséges görög ifjak halhatatlan jelenléte, mely töredékes voltában is kathartikus élményt kell adjon a szemlélőnek.

Változatos és kötetlen, mégis tartalmas volt a mai program, s miután kiértékeltük a héten lezajlott Nyílt Foglalkozásunkat, hosszan beszélgettünk, történetek, emberi tapasztalatok, apró esetek kerültek szóba, részben új tagtársunk, Mérayné Kati pályadíj-nyertes „ö”-ző novellája nyomán, mely valamennyiünket megragadott: hőse szeretett nagymamája volt.

Terveztük legközelebbi, s valamivel távolabbi jövőnket is: Brueghel-témákat vetettünk fel, s kértük szakértőnk, Ormos Zsuzsi véleményét, majd bécsi csoda-utunk programjához rendeltük hozzá referátumainkat, s osztottuk aztán be őket, a kirándulást megelőző négy foglalkozásra. Jó pár kiállítás vár ránk Vásárhelyen és Szegeden egyaránt: Sonkodi Rita új-szecessziós, irodalmias tárlata, a művésznő vezetésével; a REÖK Palota „Nyilasy-zöldjei” s ugyanott Kopasz Márta művésznő ex librisei, grafikái, de a Tornyai Múzeum kínálata is foglalkoztat bennünket, s a Kerámia-szimpózium anyaga úgyszintén… Nem lesz könnyű mindezt feszített időnkbe beleszorítani, de ahogy eddig, úgy ezután is menni fog.

Végül, mi tagadás, saját produktumunkban kezdtünk gyönyörködni: tárlatvezetést tartottunk nyílt napi kiállításunkon, melyen is beszédes, gyakran az anya-képnek ellentmondó háttér-részleteket emeltünk volt ki, kommentárokkal. Most mindenki ismertette a maga választását a csoporttal, s megszólaltak végre a Csendesek is, nem is akárhogyan!

Főpróba-2., ez volt máma, közel két órában, s eredményesen – megint sokat tanultunk az előadóktól, a prezentációkból, saját átgondolásainkból. Érdekes látni egy-egy előadás kialakulását, kiforrását, egy-egy személyiség áttevődését a vetítettképes bemutató szemléletébe! Ámulva nézzük, mennyit lehet következetes tanulás, szigorú fegyelem és figyelem révén, jó módszertannal, szorgalommal haladni a gondolkodás, tudás, megalapozott nyelvi szint útján. S hogy akik csendesek is, mennyire tudnak figyelni, mennyi segítőkészség, háttérmunkára való hajlam van bennük. Mennyire szükségünk van egymás figyelmére, intelligens kritikájára, s nem utolsósorban: humorára, asszociációira!

Bosch még ezeken az ismétlő-begyakorló órákon is új arculatait mutatja: kimeríthetetlennek látszik. A képek részletei mintha végtelenek lennének, ahogy a kombinációs- és variációs lehetőségek is – lehetséges, hogy amit eddig végeztünk, az volt az alapozás, s az értelmező munka most következhetne?

Mai témáinkról szándékosan nem történik ma említés – oly közel van a Nyílt Nap, s hadd’ maradjon valami meglepetésnek is…

Eddigi foglalkozásaink legszomorúbbika, bánat, pótolhatatlan veszteség, s ha történt is más még ezen a pénteki délutánon; ha kiosztottuk is a Nyílt Nap meghívóit; ha hallgattuk is Szőke Mártánk kiváló szimbiózis- és vegyeslény-előadását Jung Katink nyomán; ha Kláránk elmondta is a felejthetetlen Utolsó Ítélet-referátumot; ha Gézánk szavalt is Boschról gyönyörűen, ahogyan szokott – e mai nap, e mai bánat mégis másról szólt: elvesztettük kedves, szeretett, nagyra becsült, pótolhatatlan Csoporttársunkat és Barátunkat, Spissák Lajost, aki oly igen sok nagy küzdelemből győztesen került ki az évek alatt, példát mutatva nekünk, sokszor elgyengülő, panaszolkodó, elerőtlenedő társainak a bátorságra, a szenvedések nemes elviselésére, élni akarásra…

És most már nincsen közöttünk, üres a helye péntek délutánjainkon. Helye most már, mindörökre, szívünkben, lelkünkben, emlékezetünkben van. Nem búcsúzunk Tőle – magunk mellett tartjuk gondolkodó, bölcs, szellemes, emberséges lényét, mert életünk végezetéig szükségünk van Rá.

Haranghyné Ancinak köszönjük, hogy segített emlékezni Rá, felidézni alakját.

Eső, hideg, hó, sár – ez Vásárhely 2014 februárjában: csúszós latyak, vigasztalan szürkeség, néma pagony… Csakhogy mi ugyanazok vagyunk, és e mostani foglalkozás is pompásan sikerült, sőt!! Kláránk duplázott főpróbaszerűen, s mindkét előadása valóságos mesterkurzus volt számunkra: Bosch élete és kora, mögötte az inkvizíció és véres háborúk máglyái, torkolattüze – felidézte bennünk, s újragondoltatta, amiket eddig tanultunk. De hisz épp ezért ismétlünk, voltaképp ezért csináljuk évről évre a Nyílt Foglalkozást is – hogy amit hónapokon át részletről részletre megtanultunk, így rögzítődjék, így maradjon meg lényege szerint emlékezetünkben. De mindig van új felfedezés, volt most is, összefüggések, melyek eddig elkerülték figyelmünket, s jó volt újranézni Brabant térképét, látni például, hogy Hertogenbosch milyen közel van a tengerhez, hogy kígyóznak mellette-körülötte a tengeröblök, benne a sok kis sziget, s hogy a festészeben Velázquez által híressé tett Breda is mily közel van! Vagy, hogy mire képes az internet s a számítógépes grafika: elénk varázsolja az elképzelt Bosch tényleges házát ama Hertogenboschban, a piactéren…

Az adamitákról és Fraengerről, a meghaladhatatlan Gyönyörök kertjéről Klára interperetációjában -- már nem is szólok. Meggyőzőbb volt az első értelmezés, a pozitív verzió… Egyébként pedig: szeretnénk-e valóban visszajutni az Utolsó Ítélet után egy efféle „pszichedélikus” Paradicsomba? (Az Art.Pagony tiszteletre méltó tagságát beveszi-e ide a Seregek Ura?)

Nádai Mártánk ismét megrendítően, mély komolysággal szavalt Szepesi Attilától, de Boscht idézve, és ne feledjük az óra elejét sem, amikor fáradhatatlan és nagy tehetségű Máriánk mint tősgyökeres bécsi prezentálta nékünk a Császárvárosban teendő séták útvonalait, le szinte a pihenőpadokig, hol majd Albertinában és Kunsthistorisches-ben megereszkedett testünket pihentethetjük.

Jövő pénteken a főpróba első felével és Szőke Mártánk bemutatójával folytatjuk, betegeinket, gondokkal küzdőinket pedig várjuk vissza!

Megrendítő, szép, izgalmas, másfelől azonban igen szomorú, fájdalmas is volt mai foglalkozásunk, két különböző okból, előbb a rosszat írom.

Bár Csoportunk erős fogadással megfogadta, hogy a 2014-es esztendőben semmi rossz, baj, betegség, nehézség nem történik vele – velünk, mégis: sorra érik csopottársainkat a gondok: betegség, családi bánat, nem részletezem, s ma egyik nélkülözhetetlen (mindenki nélkülözhetetlen!), első-perc-óta-tagunk újabb nagy betegségéről kaptunk hírt. Minden gondolatunkkal vele vagyunk, szeretetünk, barátságunk vigyázzon Rá, ahogy minden Társunkra eddig, s ezután is!

Más tekintetben pedig az történt, hogy vendégül láttunk egy kiváló előadót a fiatal tudós, Mórocz Gábor személyében, aki 50 perces előadásában Justh Zsigmondról, Mednyánszky Lászlóról és Malonyay Dezsőről beszélt nekünk. Kaptunk kiosztmányt is, melyben Justh jellemzése volt olvasható a festőről s a spirituális, misztikus indíttatású, beállítottságú művészről, a szenvedő, de szenvedését, öröklött gyengeségét, érzékenységét, sérülékenységét nagy művészetre váltó Mednyánszky László mágnásról és csavargóról.

Végül még meghallgattuk mintegy főpróbáink elemeként Mihályné Erzsike okos szimbiózis-referátumát, illetve Pirókánk zeneszó melletti csodaképeit Bosch csodalényeiről – a „denevér fájdalmának” titkos égisze alatt (ez is rejtett szimbólum, csak Csoporttársak mint beavatottak részére…).

Egy hét múlva Klára I-gyel és Klára II-vel folytatjuk, forever!

„Workshop” – találtatott ki a mai alkalomra a legmegfelelőbb kifejezés, és mivel ma voltunk épp 9 esztendősek (kilencéves gimnazisták!), méltó is, hogy szalagos bécsi csokival, múltunk-bevetítésével (mindkettő Marikánk révén) és tanulással, előadás-próbákkal, kérdések sorát felvető pompás ppt-kkel ünnepeljünk! Sorra mutatják be az előadók nyílt napi vetítéseiket, s mi ismételünk, érdeklődünk, átértékelünk, s mindegyre új dolgokat fedezünk fel ismertnek vélt régi témáinkban. Így ma Zsuzsink előadásában a Szénásszekér oldaltábláján -- Ádám és Teremtője lábfejének érintkezésén keresztül -- Szent Ágoston kommentárjait; vagy a középső tábla hátterében a múlhatatlanul szép táj s az előtér furcsa arányokat mutató, perspektívátlan sávjának viszonyát. Bagi Marika előadása még munka-anyag volt (ezért is jöhetett szóba a „workshop” kifejezés), de annál érdekesebb, képi párhuzamaival, kitekintéseivel, előre- és hátrautalásaival: igen, Boschnak is voltak elődei, kapcsolódási pontjai a régiekhez s kortársaihoz.

Kicsit Justh Zsigmondról is szót ejtettünk, mert jövő alkalommal vendégelőadónk lesz Justhból-Mednyánszkyból-Malonyayból, minek következménye – látni már előre – ismét egy kirándulás lesz, méghozzá Békésbe, „Szente”-Tornyára!

Egy hónap múlva lesz a Nyílt Foglalkozásunk, s ma először lehetett úgy érezni, hogy összeállt a kép, lehet látni, mi is lesz az a két, egymástól szünettel elválasztott óra, melyre vendégeinket hívjuk. Most már csak a próbákra várunk: óráról órára a szépen elrendezett, felmondott, megrövidített anyagra, s megleszünk, mint korábban is mindig… Sajnos több nehézséggel küzdünk az idén: betegeink vannak (fogadalmunk ellenére, hisz 2013-ban már, úgy érezzük, előre ki-szenvedtük magunkat mindnyájan….) Annál inkább fontos, hogy most megértő és összetartó legyen a Csoport, egyéni céljait, elképzeléseit rendelje alá mindenki a műsor s a többiek érdekeinek, hogy el tudjuk tüntetni a hiányokat, emberek jelen nem létét, a rövidítésekből adódó hézagokat, s akként mutathassuk be különös Boschunkat, amiként hónapokon át megértettük, elfogadtuk, megküzdöttünk vele! Mivel szakmai elkötelezettség vezet mindenkit közülünk, fentiekkel nem lehet probléma.

Ma két rövidítményt hallgattunk meg, pompás volt mindkettő, de erről bővebben ne többet: titok, melyre a nyilvános szereplés vet majd fényt.

Az óra második részében a Szépművészeti Múzeum tárlatára tekintettünk vissza, benne a 9 Caravaggio-képre, illetve bevontuk a vizsgálatba még a hatalmas méretű Sírbatételt is, melynek parányi átiratát a németalföldi Rubens készíti majd el, az 1610-es évek közepén. Itt Rényi András tanulmányát használtuk fel, a megértési vágy igyekezetével. Felvetettük a barokk, a rokokó, manierizmus, késő-reneszánsz mellett immár a klasszicizmus stíluskategóriáját is, a Carracci-fivérek munkáiban.

Fontos dolgokat döntöttünk el a mai napon: az óra kétharmadában a Nyílt Foglalkozás végső terveit kovácsoltuk ki, ami nem volt egyszerű, de egyszerű is volt egyszersmind. Ezt meg kell magyarázni! Nem volt egyszerű, mert nagy rettegők vannak csoportunkban, kik pompás órai előadásaik ellenére remegő lábakra hivatkozva, inkább a háttérben maradnának a Nyílton. És egyszerű volt mégis, mert a jó tanácsra a mi okos, önkritikus és ön-korrekcióra hajló csoporttársaink mégis hallgatnak, vállalják előadásaikat, a műsor egyéb szerkezete pedig szilárd lábakon áll már régen. S egyébként sincs okunk panaszra: nagy öröm ért bennünket, mikor a Zoltai Attila-kiállításvezetés után a könyvtárban Lajosunk várt bennünket, végre ismét itt van, számíthatunk rá mint koordinátorra és mint az estet szokásos módon lezáró előadóra; és ott volt új tagunk, Bodrogi Kati is, továbbá  el tudott jönni a mi Szabinánk is, iskolai kötelezettségei ellenére…

Mindezek után áttekintettük szép pesti múzeumjáró körutunk délelőtti elemét, a Ludwig Múzeumot, melyben Köves Éva festőművész és egy VJ-művésznő kooprodukciójában izgalmas fény-installációkat látthattunk. Caravaggio átismétlésére már nem volt időnk, de beszéltünk a REÖK „velencei” bombáiról, s a barokk-előzetessel jövő órán folytatjuk.

Miközben Szilágyi Klárinkat máris meghallgattuk egy Boscht ismétlő modullal, öröm volt hallani!

 (Most írom le először a 2014-es dátumot!)

Szép foglalkozással kezdtük az Újévet: folytattuk Zsuzsink irányítása alatt tervezett és várt „Paraszt” Bruegelünket, mind szebb, izgalmasabb képekkel: politikai aktualitású, mítoszba és Bibliába burkolt  rejtjeles művészet, parabola az életről, mely olyan, amilyen, mindig, mindenütt: kisszerű, esendő, oktondi, megértésre, irgalomra váró… És hallatlanul modern ez a művészet, mert – akár a posztmodernben – radikális mellérendelést és középpont-nélküliséget mutat fel  ebben a keserves és hiú világban: Jézus térdre rogy a keresztfával, ámde pár méterrel odább az élet folyik a maga gyarló medrében – egy asszony átlábalni készül a sáron, minden figyelmét ez köti le. Ebben a világban Ikarosz hiába zuhan féktelen sebességgel a később róla elnevezett partok mentén a tengerbe: a pásztor és a szántóvető nem szentel néki figyelmet, mindennapi munkájuk teljesen leköti őket.  Akkor, most és mindörökre.

Bruegel után belenéztünk a szerdán megnézendő pesti  barokk-kiállítás anyagába, szerencse, hogy kapunk majd vezetést ezen az óriástárlaton… Egyszer e korszakhoz is eljutunk majd, de most legközelebbi jövőnket a Nyíltra való készülés köti le – ezt tervezgettük óránk végén is.

buék, 2014! Légy szebb, könnyebb, mint a tavalyi esztendő!

December 30. hétfő, pót-óra, péntek-helyettesítő, s az év utolsó foglalkozása…

szép, tartalmas évünk volt Bosch-sal, s a Nyílt Nap mint (végső?) búcsú még előttünk áll, ámde ma, Ormos Zsuzsink révén, ízelítőt kaphattunk elkövetkezendő nagy témánkból, a Bosch nyomdokain, mégis abszolút eredeti úton járó géniusz, Bruegel művészetéből. Mély kíváncsisággal várjuk ez újabb téma hosszú kifejtését, a lehetséges referátumok és korreferátumok listáját, s Zsuzsink sem fejezte még be kedvcsináló áttekintését: a Tánc az akasztófa alatt (nekünk, andragóg-avantgárdoknak való téma!) és a Fészekrabló s társai még hátravannak… De az már az Új Esztendő lesz, mely is, páros számú lévén, minden mód’ csak jobb, gondtalanabb, sikeresebb lehet az ideinél!

Holnap szilveszterezünk, dől majd a pezsgő-pálinka-tokaji aszú, amúgy bevett szokásaink szerint, s vad kocsonyák, körömpörköltek, véreshurkák s szelíd mogyorós lednekek terítéken,

ámde jövő héten Pesten folytatjuk a művelődést Caravaggióval és a Ludwig főiskolai szintet megütő továbbképzéses tananyagával, előrehozott érettségi kilátásban,

hogy a REÖK csütörtökön megszemlélendő Velencei Biennálé-bombáiról ne is ejtsünk szót…

Csak így tovább, előre a 2014-es évnek, kedves, szeretett Csoportom!! (a szerző metalepszise; ezt tessék megfejteni 10 szem szaloncukorért!)

-          e mostani víg hang a BUÉK-nak szól! -

Karácsony együtt, mint annyi éve már, annyiszor…. 24-en voltunk, s amellett, hogy Antóniánk fehérben-zöldben tartotta az asztalt szaloncukorral, almával, szalvétákkal; s megint amellett, hogy erre a gyönyörűen felékesített karácsonyi asztalra aztán oly sok minden pakolódott a finomságokból – hamarosan ismét tanulni kezdtünk, enélkül mi már nem tudunk meglenni. A téma mára, az Óév-búcsúztatóra egy gazdag prezentáció volt, melynek irányt a Háromkirályok imádása, azaz az Epifánia első és fő eleme szabott: a sok kép és zene valamennyi ehhez a keresztény témához rendeltetett: e rejtélyes királyokhoz, akik gyakorta mágusok vagy bölcsek, s Napkeletről jönnek, a csillag nyomában. Láttunk Rubens és Patinir, Giorgione és Brueghel-képet: valamennyi más-másként ragadta meg a jézusi történet megható epizódját.

Eközben falatoztunk eleget, tombola is volt meg forralt bor, de valamennyien szerepeltünk, épp eleget! Visszatértek tavalyi standard angyalkáink Ihász Katika és Rozgonyi Piróka személyében, hímzett ajándékot osztva mindenkinek, s elhitetni akarván vélünk, hogy ők ama Bosch-i bukott angyalok feketében-fehérben. Gézánk, Szabinánk verselt, Jung Kati egy doboznyi bagolymanóval örvendeztetett meg minket, fotósaink (Ancika, Mihályné Erzsike) kattogtattak és rögzítettek – mindenkit külön-külön kéne műsorával felemlegetni.

Egy igazságtalanság azonban történt, s ezt nem lehet szó nélkül hagyni. A tombolában 1-es számot húzó tagtársunk nemcsak hogy a kölyökpezsgős zacskót nyerte meg, de valahogy bebuherálódott őhozzá a szuperszép főnyeremény is: egy csodadoboz, benne dióval, minden földi jóval… Úgy ment haza ez az 1-es számút húzott tagtárs, mint valóságos karácsonyfa, rakva édességgel, kedvességgel, köszönet érte.

Ma ismét szokatlan időpontban: kedden találkozott a Csoport, de szép létszámban így is: a hűség s a tárgy szeretete a jégverem hideg s a kellemetlen időpont-váltogatások ellenére elcsalogatja a csoporttársakat mindig és mindig. Ma méghozzá a csoport vezetője a fő attrakcióról is megfeledkezett, amikor nem adta meg a szót szeretett és nagyra becsült szakmai vezértársának, Ormos Zsuzsinak, hogy a korábbi felkérésnek megfelelően szót ejtsen az elkövetkező nagy Bruegel-téma vázáról; sőt megfeledkezett erről, ehelyett végigbeszélte az egész foglalkozást őt magát foglalkoztató irodalmi kérdésekről. Zsuzsink sosem haragszik, és két Ünnep közt bepótoljuk a Bruegel-hiányt – ezzel zárjuk a 2013-as esztendőt, s ezzel folytatjuk majd, a Nyílt Foglalkozás után.

Azért szóba kerültek ma fontos dolgok: Bagi Máriánk pótlólag kitért az Utolsó Ítélet téma bibliai hátterére, problematizálta János evangélista és apostol szerzőségét a Jelenések Könyve vonatkozásában, használva ismét a maga készítette gazdag prezentációt. Nem volt hiábavaló Pilinszky János Apokrifje Apokalipszis-képzetének felidézése sem, a Tékozló fiú-példázattal s a Krasznahorkai-intertexttel együtt (Az utolsó hajó c. novellából).

Végül forró csoki, forralt bor és jeges kávé zárta e víg napot a Fekete Sasban, egyszóval: nagy baj nem történt volt… hogy Tolnai Ottó egyik kedvenc igeidejét idézzük…