Art.Pagony

.

Beköszöntött az esős idő a szuperhőség után, nyár van azért, és mint ilyenkor szoktuk, pénteken reggelenként találkozunk. Ám a Kör vezetője tanúsíthatja, hogy kora délelőtt is lehetséges, sőt kellemes dolog gesztenyés sütit enni, főként születésnapi tortát (évi rendes születésnapi tortát) – mert ma ez történt a foglalkozáson, virágcsokor, Haranghy-költemény, ajándékkönyv és levendula-illatosító kíséretében. Tartalmilag pedig megemlékezés és felidézés legutóbbi programjainkról: a Holt-Maros túráról, a Mátyás-templomban Bertalan testvér kolostori vezetéséről; a Kleist-tárlatról a Petőfi Irodalmi Múzeumban; Picassóról és Modiglianiról a Nemzeti Galériában, Lovass Dórával mint profi tárlatvezetővel az élen. Szép napok voltak, s most jön Gyula, de mindeközben visszatérünk egy óra erejéig többször megkezdett manierizmusukhoz is,

és szeretett Mártánk elbúcsúztatását sem feledjük!

Megint rendhagyó az időpont, mivel pénteken Szegedre kirándulunk a Holt-Maros kertjeihez, hidaihoz, továbbá Szent Ferenc szegedi birodalmát és örökségét tekintjük meg (már nem először), egy kolostori vezetés révén…

Jövő héten pedig Budapest: Kleist, Modigliani, Picasso, s a mai alkalommal e programokhoz készültünk elő úgy, hogy még filmnézésre is volt módunk: Andy García mint „Modi”, és egy különleges arcú és habitusú színész, aki el tudta magát mint Picassót hitetni. Manieristáink türelmesen várnak (vártak már eddig is eleget), de szóba kerültek ma is Greco és egy Modigliani-előd Parmigiano-arckép révén. Befurakodnak mindenhová; jelen vannak mindenhol: manerismo – everywhere and forever. Igen, mégiscsak ez az irányzat lesz a modernizmus kezdete! S hamarosan mi is visszatérünk hozzá, csak előbb végigcsináljuk nyári extráinkat!

Ma végre nem siettünk, és minden közös dolgunkat meg tudtuk beszélni!

Ezt követően szeretett Lajosunk és szeretett Pirókánk prezentációi segítségével igyekeztünk felkészülni pesti utunkra Picassóból – lesz mit eltanulnunk MNG-s vezetőnktől!

Szerdán folytatjuk Kleisttel és Modiglianival s egy hosszabb beszámolóval!

A mostani foglalkozás bizony rövidre sikerült, önhibánkon kívül: kitört a nyár, s véle a könyvtár 16 órai zárása! Mostantól alapvetően délelőtt fogunk járni a hőség miatt, mely csillapíthatatlan emberi erőnket és művészeti affinitásunkat keresztbemetszi kissé.

Másfelől így ma Zsuzsink „beugrásos”, de annál pompásabb Vasariját fél órával (és egy kiborult üdítős üveggel, továbbá két kis szeretett Lény többszörös tisztelettevésével) meg kellett rövidítenünk. Ám így is érzékeltük, amit gondoltunk is, hogy a kritika és a visszatérő vád méltatlanul éri Giorgio Vasarit: lehet, túl sokat- és túl sok alakot fest; lehet, túl keresett, túl virtuóz és túl „manierista” – ám nékünk okulásul szolgál ez irányzat megértéséhez, mint építész és mint szakíró pedig: megkerülhetetlen. Bár akadna ma művész-művészettörténész, aki e tevékenységek tört részét volna képes ily eréllyel, tehetséggel szakadatlanul képviselni az utókor s a fogalomtisztázás javára!

Jövő alkalommal, s még azután is: „nyári extrák” – kirándulásainkra készülünk Picassóval, Kleisttel, Modiglianival és a ferencesekkel…

Ez alkalommal korábban kezdtünk, ugyanis a Tornyai János Múzeumban indítottunk KOGART-tal, aki már annyi örömet okozott, annyi ismeretet szerzett nekünk korábbi látogatásai, kép-bemutatói nyomán. Rekogníció, ez történt ma is, hiszen a kiállított képek többségét láttuk volt már Orosházán, Pesten, de idehaza, Vásárhelyen is – s mily sokat mond immár számunkra a „Nyilasy-zöld” s a „Ferenczy-zöld” megkülönböztetés! Vissza kell még mennünk e tárlatra, mert nem lehet ilyen rövid idő alatt befogadni, befogni szépségeit!

A Könyvtárban aztán manierizmusunk felé fordultunk ismét: Mérainé Katitól egy elbűvölő Rimayt hallgattunk, humorral, bölcsességgel, találgatással, iróniával fűszerezve, főként azonban versismerettel az előadó részéről, elemzési készséggel s azzal a kedvesen naiv, de határozott képviselettel, hogy az, amiről az előadó értekezik, 1500-as évek ide-oda, igenis érthető, értelmezhető – és fontos.

Németh Katink Rimay János miatt hosszan várakozott, de majd sor került rá is, hogy tolmácsolásában meghallgathassunk egy másik Villont, egy másig Caravaggiót – olyan embert tehát, aki a világ mély bugyraiból jön fel, aki öl és börtönben végzi, haragos és csal is – ámde megkérdőjelezhetetlen művész, s a mitológiát, kedvünkre -- vagy kedvünk ellenére – só- és borstartóvá változtatja.

Vendégeink voltak a mai foglalkozáson: Vanderstein Noémi és Édesanyja, s témánk ma annak a kiegészítése volt, amiről legutóbbi vásárhelyi kalandozásunk során az izraelita temetőt vévén célba, Noémi nékünk szakavatottan mesélt. Noémi korábban elhangzott előadásához most prezentációkat fűzött a Csoport: Fekete Éve szegedi vendégünk a Salgótarjáni úti zsidó temetőről szóló könyv anyagát mutatta be érdekfeszítően, Németh Kati Prokofjev muzsikája mellett emlékezett a prágai zsidó temetőre, míg Magyar Anna Váli Dezső munkásságát ismertette, Radnóti Sándor tanulmánya alapján a zsidó temetőkhöz fűződő kapcsolatát. Kérdeztünk is Noémitől, és Szabina meg Ancika fotói és kiegészítései segítségével felidéztük elmúlt vasárnapi szép temetői sétánkat.

Legközelebb a manierizmussal, Cellinivel és Rimayval folytatjuk!

Nagyszerű előadást hallgattunk-néztünk ma, s tán jobban megértettük e furcsa, új irányzatunkat, a manierizmust is! Szalma Jutka, szokott pontosságával, épületekről beszélt, de az egész stílusáramlatot értelmezte:

--raffináltság, labirintus-szerűség, szörnyalakok, funkciótlanság, ellentmondásosság, zsúfoltság, össze-nem-illőség, márvány és homokkő, ajtó és ál-ajtó, kifordított arányok –

Azután Szabina mutatta be prezentáción, hová invitálja júliusban a Csoportot, s csak ámultunk, mi minden van e két leszegényedett, kopott viharsarki megyénkben, Békésben és Csongrádon: igazi, Pagonynak szánt csemegék!

És Gyula is jó lesz: a várszínház, de talán legfőként a kis hajóút a Fekete-Körösön, a Kohán-múzeum – az egész vidám, napsütötte nyár, melynek, reményeink szerint, sok kirándulással, Mártély-túrával, Újszegeddel és így tovább – elébe nézünk,

nem feledve Rimay Jánost és Benvenuto Cellinit! Sőt: az izraelitatemető-bejárást kiegészítő extra programokat sem!

Nem is rossz ez a manierizmus, és bár egyikünknek sem lesz ez a legkedvesebb irányzata, ámde érdekes, provokatív, bizarr, a modernség túlkapásaira nagyon emlékeztető világ, s mint ilyen: szokatlan az örök szépségek korszakai után, melyekkel oly sok éve foglalkozunk… Pirókánk és Máriánk prezentációi nyomán igyekeztünk a Kelényi-könyv kilenc, vagy annál is több stílusjegyének azonosítására jutni, nem kis eredménnyel. Most ott tartunk, hogy már egy sincs köztünk, aki ne tudná elkülöníteni, ne látná, ne érezné, hogy milyen a manierista stílus, miben áll egyedisége, torzításai, képtelensége, hideg szürrealizmusa, anyagtalansága, testetlensége, serpentinatái, jeges lépcsői, karcsú oszlopokként felnyúló hattyúnyakai.

Volt egy kedves vendégünk is Pesti Katink személyében, igen örültünk Neki. Máriánk Kelényiből készült, s mindnyájunknak nyomtat is a kötetből: valóságos profik leszünk az új stílusból, mire El Grecóhoz érünk. Őérette viszont elszántan rajongunk máris.

Ma az Agorá-sokkal volt találkánk az Alföldi Galériában, vasárnap pedig az Izraelita Temetőbe megyünk Noémi Tanárnő vezetésével.

És végre eljött a pillanata annak is, hogy a hat esztendeje jósolt és beharangozott manierizmussal foglalkozzunk, és szeretetteljes emlékezéssel kivetítsük Lajosunk prezentációját! Elgondolkodtató volt, hiszen az eltelt évek alatt felsőbb osztályokba léptünk, jóval többet és másként tudunk, s így mindnyájan hozzá tudtunk szólni ennek a furcsa, átmeneti irányzatnak a kérdéséhez. Máriánk egy nagyszerű tudományos könyvet is talált a számunkra Kelényi György tollából, s jövő alkalommal a mai kezdetek és kép-felismerési gyakorlat után végre hozzáláthatunk Pirónk óriásprezyjéhez, mely immár totális manierizmus, nemcsak kóstolgatja azt!

És megyünk Gyulára újnál és újabb Irénünk kapitánykodása mellett: vár, kastély, kakukk, hajókázás és múzeumok – ez vár minket, és a remény, hogy ha utolérni vagy pótolni nem tudjuk is Marikánk túra-útjait, de szerényen bár, jól érezhetjük magunkat együtt e nyáron is!

Vendégül látjuk továbbá jövő pénteken Agorá-s ismerőseinket és kortársainkat, és az Alföldi Galériában kalauzoljuk Őket Zsuzsink vezérletével, sőt vasárnap az izraelita temetőt is megtekintjük együtt… No, hiszen! Nyár van, az extrák ideje! És nemsoká jön Szalma Jutka a manierizmus építészetével: igazi csemege!

Egy péntek-13., mely –íme -- szerencsésen eltelni látszik!

Szép kezdésünk volt: Dratsayné Eszterkénk Balassit szavalt nékünk (Áldott, szép Pünkösdnek gyönyörű ideje…), s ezt követően még mindig nem láttunk a hirtelen támadt égzengés, vihar közepette várva várt manierizmusunkhoz, mivel Szabina egy prezentációval örvendeztetett meg bennünket: vajdasági útjáról, egy soknapos iskolai túráról számolt be érzékletesen: Szabadka, Palics, Zenta, Újvidék, Nándorfehérvár, a Kalemegdan, Szendrő vára s a Száva torkolata, Torontálvásárhely és Thomka Beáta pécsi professzornő régi, szigorú tanárnője, az ifjú Kosztolányi szobra, szecesszió és szecesszió, a hajdani Monarchia hangulatai – s még mi minden, a Duna Hunyadi Jánosunk sárkányfészke alatt etc.

Ezután még szóba került a szokásos nyári kis-kirándulás is (talán július vége; talán Gyula – a kastély s a vár nekünk való volna), majd kép-felismerési gyakorlatot tartottunk kinyomtatott, régről ismerős festményeken,

de jövő órán a tervezett új korszakkal, Lajosunk hajdani prezentációjával, újabb (s nehezebb) kép-felismerési kísérletekkel és Rozgonyi Piró gazdag új bemutatójával folytatjuk a munkát.

Rendhagyó időpont (mindig ezek a konferenciák!!), rendkívül érdekes előadás és – Albrecht Dürerről valóban most hallgattuk a legutolsó órát… Egy felejthetetlen korszak ért véget, s emléke, tényei ott dolgoznak most már az elménkben, segítve az elkövetkezendő korok befogadását. Szalma Jutkánk a Négy apostolról beszélt nekünk (miért éppen e négy? – vetettük fel, s kíséreltük megválaszolni), de előbb végigvezetett egy prezentáció erejéig Nürnberg városán. Igen, kellenek a városok is, a veduták, az épületek, helyek működése – hogy jobban bepillantást nyerjünk a vizsgált korszakok levegőjébe, elmúlt, de sosem múló, feltámasztható életébe.

Úgy véljük most, ezt fogjuk megpróbálni a hamarosan következő, küszöbön álló manierizmussal is – már készülnek a prezentációk, a témavázlatok, képek válogatása, és e különös korszak is elnyeri majd palettánkon, honlapunkon és agyunkban a méltó helyét. Hat éve készülünk rá, szeretett jó Lajosunk rá a tanú!

Mai foglalkozásunkon végre eljutottunk „a világ legmélyebb depressziójába” – Ancikánk vezetésével Herkulesként birkóztunk Dürer Melancolia-metszetével. Beleszólt ebbe a tusába Aby Warburg, Erwin Panofsky, Földényi F. László és Marsiglio Ficino is a legváltozatosabb sorrendben és súllyal – mert igen, a düreri metszet az alkotóerővé változtatott melancholia vigaszlapja, s hisszük, hogy még a jupiteri bűvös számnégyzet segélye nélkül is átváltoztatható a terméketlen, passzivitásra korlátozó mélabú tevékeny, alkotó életté, teremtéssé. Dürer szellemi önarcképe ez a kép, e magasztos, töprengő, szárnyas kreatúra, hiszen ismerte ő is az alkotó művész, a gondolkodó ember minden kínját, kételyét, felemelő boldogságát.

Szerdán Szalma Jutkánk mutatja be nekünk a négy apostolt Dürer kezétől, hogy aztán végtére megkezdjük régóta várakozó manierizmusunkat is, visszatekintéssel: a kései Michelangelo, Tiziano, Tintoretto – és társaik, egészen a megállapodásig El Greco, „a Görög” művészeténél.

Még egy utolsó visszatekintés Firenzére, még egy emlékező fotósorozat Kovács Szabina kamerája felől, még egy nézőszög a látottakból, további részletekkel, apró mozzanatokkal. Szép volt és jó volt e négy nap, s e kétheti ismétlés, beszélgetés, emlékidézés pont kellett ahhoz, hogy rögzüljenek a képek, a történetek, az épületek, Santa Mariák és Vecchiók, Danték és tornyok – hogy most már mindörökké ez légyen a mi Pisánk, a mi Firenzénk, forever…

Jöhet most már a Melancholia, jöhet vissza pár hétre Dürer, mert feltöltekeztünk ugyan Itáliával (amiként feltöltekezett hajdan Dürer is), de nem feledjük északi szeretteinket, e komoly, baljós fenségeket sem,

várjuk tehát Ancikánk előadását Aby Warburg nyomán a Melencholia II-ről, s tán Hamlet is beleszól a történetbe…

Vetítés, ajándékozás, köszönet, emlékezés…

A mai alkalommal, visszatérvén bázisunkra, a vásárhelyi Könyvtárba, a pisai-firenzei út emlékeinek szenteltük magunkat Ancika máris elkészült fotói segítségével – ott volt mindenki, a kirándulásról hiányzók is (sőt, a most már erősen lábadozó Dratsayné Eszterkénk is, a kórházból visszatért Balázsné Mártink…), nagy beszélgetés, tréfa és figyelem alakult ki Ancika pompás fotói körül. Legközelebb Szabina munkáival folytatjuk: más képek, más hang, más emlékek felmozdulása. S a német reneszánsz végleges befejezéséhez, azaz a záró Dürer-referátumokhoz (Melancholia, Apokalypszis, Evangélisták) csak ezután jutunk!

Ezt követően pedig kijelentjük s bizonyítjuk, hogy „Manierizmus igenis létezik!” – következzék Rimay János költő, Bronzino, a kései Tintoretto és Michelangelo, főként pedig a Nagy Toledói: El Greco, a Görög!

Április 1. nem tréfa, egy hét múlva: Pisában…

Nagy erőkkel folytattuk a mai foglalkozáson a felkészülést hatalmas utunkra, mely egy héten belöl immár be is következik, oh, jaj, a gélek és folyadékok, szappanok, kölnik és lekvárok – megannyi vészterhes holmi, melyek áttetsző nylonzacskókban keringenek majd, nélkülünk, az éterben!

A tréfát félretéve: a Santa Maria Novella (ahová Boccaccio menekült cimboráival a pestis elől, halhatatlan meséivel), a Palazzo Vecchio, a Pitti Palota, minden kincsével, a Chiesa Ognisanti – négy-öt pompás, zsúfolt, tele-tartalmú előadás és vetítés: valóban ezt látjuk majd Itáliában? Hazatérünk épségben? Nem kell vasrácsos béklyó ama lágy és kotyogó fejeinkre, hogy megennyi tudomány és művészet beléférjen? Ilyen súlyokkal miként vesznek fel bennünket visszafelé a fapadosra? Még a szegedi buszra sem, nemhogy a pisai repülőre…

Pedig ott fogunk állni: a „paraszt-Krisztus” előtt, La Gravida szemléletébe merülve, a gobelinek termében vagy valamelyik Utolsó Ítéleten borongva, a Ponte Vecchión, a Strozzi kápolnában avagy Ghirlandaio egyik freskója előtt, feltöltekezünk a sok szépséggel, s hazahozunk mindent az itthonmaradottaknak, a Pagonyba.

Mai foglalkozásunkat egy órával korábban kezdtük, hogy amit még szóban nem rögzítettünk kirándulásunkat illetően – megtegyük, megértsük tennivalóinkat, azaz, hogy pont ugyanannyian és pont ugyanolyan állapotban térjünk haza Firenzéből, amilyenben elindultunk… S erre most már látunk is némi esélyt.

Ezt követően sorra kerültek a még el nem mondott magvas beszámolók, s így hallottunk a Bargello Múzeumról és a Dante-házról (Németh Kati), láttuk Firenze egész panorámáját, láttuk utunk jövendő helyszíneit, s végre megjött Ormos Zsuzsi is, kitől ismét frenetikus előadást hallhattunk a Dómról (Cattedrale di Santa Maria del Fiore), az építés nehézségeiről, fordulatairól, a belső térről, az építőkről (Giotto, Pisano, Talenti, Brunelleschi…), sokat és alaposan Michelangelo régről már ismert remekműveiről és a San Lorenzóról.

Lenkei Editke pedig Pisáról, főként a ferdévé ferdült csodás Campaniléről mesélt nekünk, repülőnk ott fog leszállni e hihetetlen Campo körzetében, Európa szívében, s véle mi, csillapodni nem tudó s nem akaró „ifjú” utazók.

Szabinánk előadásában ma az Uffizi-képtárral ismerkedtünk, nem kevés alapossággal. Végighallgattuk a képtár történetét, megtekintettük az alapítókat, támogatókat, a „Medici-arcokat”, kiművelt, nagy hatalmú emberfőket, képtár-fundáló, kép-vásárló, gyűjtő kultúrhéroszokat, akiknek köszönhetjük, amit pár hét múlva Florenzben látunk…

És láttuk régi, szeretett itáliai képeinket Cimabuetól Giottón át Filippo Lippiig, Botticelliig, végül Caravaggióig. Raffaello, Leonardo, Michelangelo – mily messzire Északra kerültünk Fraternitásuktól! De nem örökre! De nem örökre, hiszen most megyünk éppen megtekinteni minden szépségüket!

Utána Zsuzsink kápráztatott el bennünket a messzi múltból rémlő Ghiberti-féle Paradicsom-kapuval, mely minden bizonnyal benne kell legyen a Világ tíz csodájában – s Zsuzsi előadása újfent lenyűgözött mindnyájunkat. Egy szoborba s domborműbe faragott árnyas aranyfestmény!

Jövő alkalommal a Bargellóval folytatjuk, nincs akadály, nincs elfedett zug előttünk: ismerni véljük Firenzét máris.

Mai alkalmunkon megérdemelt és megszolgált babérjainkon üldögéltünk mindahányan: visszanéztük a Nyílt Foglalkozás képeit, elolvastuk „Őrsi Naplónk” szép vendég-beírásait, dicsérgettük egymást s magunkat mind együtt… A tréfát félretéve – valóban jó érzés, hogy nem vallottunk szégyent, s hogy méltó módon sikerült elbúcsúztatnunk a német reneszánszot!

Most pedig arccal előre, Firenze felé! A Kör vezetője hangot ad abbéli reményének, hogy épp annyian térünk vissza majd e nem éppen 100 éveseknek való útról (együttesen talán 100-nál is több évet „nyomunk”, holott egyénileg még az imént lettünk főiskolások), s hogy karjaink-lábaink épsége is fennmarad. Lehet, a Kör vezetője főként önmagában bizonytalan…

Így hát megkezdtük a kirándulásra készülést, s már meg is hallgattuk új tagunk, Kiss Irénke debütálását egy lenyűgöző alaposságú, Kláránk nyomdokain járó Firenze-bemutatóval, történelemmel, politikával, művészettel, s mind az összes Medicivel, ki valamit számított valaha – lassan kiismerjük minden titkukat, s ha az Arno partján a Nagy Lorenzo szelleme jön vélünk szembe – fel fogjuk ismerni, s gálánsan üdvözöljük (mindahányunk vállán ugyanegy táskával)!

Még három nap, visszaszámlálás: Nyílt Foglalkozás, 2016. És nem kértünk mikrofont a főpróbára – hol van itt már a gimnázium térdremegő ügyetlenkedése?! Nem egyetem még, de főiskolának már mondható: némi rutin, uralkodni tudás az izgalmon, magabiztos tudás, jól megírt, sokszor ellenőrzött előadás. Ha pedig elrontunk valamit, valami kicsiséget elügyetlenkedünk – hát nevetünk magunkon, s közönségünk is meg fog bocsátani.

Annyi biztosnak mondható, hogy e több hetes készülés, ismétlés, közös munka alapos, felejthetetlen összefoglalásává vált nemcsak a német reneszánsznak, de az egész korszaknak, sokévi munkálkodásunknak is. Szerettük ezt a kort, nehéz szívvel válunk meg tőle, de hisz itt van még nekünk Dürer – jó pár hétre ad munkát, örömet. S ott van, közelít Firenze is, ami méltó megkoronázása lesz ennek a sok szép évnek.

S aztán jöhet végre ama sokat emlegetett manierizmus, mely nincsen ugyan, mint megtudtuk, a fogalmat, legalábbis az irodalom térein, megkérdőjelezték – mi azonban, fentiekre ügyet sem vetve, témánkká emeljük. S biztosak vagyunk benne, hogy a kései Tizianót, Tintorettót és Bruegelt is emlegetni fogjuk…

A főpróba fele ma lezajlott, szerényen, de határozottan: elégedettek vagyunk, ami persze nem jelenti a Nyílt biztos sikerét is. Jelenti viszont a komoly közös figyelmet, munkát, egyetértést, jóakaratú kritikát és erős önkritikát, és legfőképpen – a tanulás csillapíthatatlan vágyát.

Jó volt ma délután újrahallgatni az előadásokat: mind jobban kitárul, elmélyül bennünk a német reneszánsz tépett, zaklatott tájaival, kopár, mégis mesebeli hegyeivel, vad vidékeivel, kísérteties lakóival. Az ördögi Cranachhal és Baldung Griennel, a színekben tobzódó, expresszív és gót Grünewalddal, a mindenkinél jobban rajzoló Dürerrel és az Isszoszi csata hősével, ki nem Nagy Sándor többé, hanem maga Altdorfer, aki egyébiránt vadon-festő, ember nélküli sűrű erdők vándora. Jörg Breu-t talán Melk miatt szeretjük, Stwosz kezei feledhetetlenek, Dürer Nyula mentén Bécsben lépkedtünk, Holbein Követei régóta kísérnek minket mint rejtély, mint csillagászat és szimbólumtan együttese…

Várjuk mind a bemutatót, de addig még sokat kell dolgoznunk nagyon!

Az al-főpróba előtti utolsó próba, rész-próba, ismétlő-próba, próba-próba napja – jól sikerült, bizalom és elégedettség eluralkodó érzete. Jó lesz, és ma is jó volt, mert tanultunk, ismételtünk, láttuk társaink példa értékű fejlődését, fejlődtünk magunk is, TÍZszeresen kiérdemelve a dicséretet…

Hallgattuk Antóniát, Bodrát, Annát és Máriát, és mindnyájan újdonságukkal leptek meg; s hallgattuk Szőke Márti rögtönzött szavaló felolvasását, ugyan kinek a versét olvashatta? Hisz több költőnk is vagyon… És hallgattuk a Követek titkának tovább-boncolását Jutkánktól, ki alapos és sokoldalú volt, mint mindig.

Továbbá volt édes és sós, és narancs és mandarin, mert Zsuzsánna napot is ültünk.

Sajnos, a meglepetés okán több a fentieknél nem kerülhet a blogba, pedig volna mit írni az óra konkrét tartalmairól is, kezdve a „Pörgetővel” (Angyali Csendesünk munkája; folytatva Miskin herceggel és Veit Stoss „kezeivel” s az „ördögi” Baldung Griennel).

Metszeteket pedig mindenki válasszon, ne feledjék! S aki az összekötő szövegért felelős, az se feledje, hogy a rögtönzéshez sem árt előtte alaposan megfigyelni s jegyzetelni,mit mondanak a Társak!

Nyílt, Nyílt, még Nyíltabb… Ancikáék előadása átrobbant a tökéletesbe, Annánkat, Máriánkat még meghallgatjuk, ma Bodra és Antónia adtak elő, érdekfeszítően, mindenki a saját módján, stílusában, humorával, önkritikájával – még hibáik, problematikus szöveghelyzeteik is önmagukra, saját karakterükre rímeltek. Nevettünk, ámultunk, mind jobban és jobban felismertük vállalásunk nehézségeit! Szalma Jutkánk jó arányérzékkel rövidítette Holbeinjét, csak most már azt nem tudjuk, melyik modell vitte haza végül a gyönyörű, sok motívumú képet, melynek azonosításán minden képnézőnek újra és újra fáradoznia kell… Tegnap két sikert is elkönyvelhetett magának a Pagony: Annánk tárlatmegnyitóját szép kis egyetemista-műsorral az Agorában, és Bodra „néprajzos” sikerét  a könyvtárban – büszkék vagyunk eredményes, igyekvő tagjainkra, és magunkra is, hogy a kemény Nyíltra-készülést nem intézzük el holmi kompromisszummal!

Teljes erővel (mondhatni: gőzzel) előre a Nyílt felé, az évi rendes harcok és küzdelmek, győzelmek és megingások, csoportunk példás kitartása mellett. Ma ismételtünk, rövidítettünk, korrigáltunk, és extrapoláltunk (ismeretlen dolgokra következtettünk a meglévő ismeretek alapján), de újat is mondtunk – nyilvános blogról lévén szó, mindent nem mondhatunk el! Ismételtük a Dunai iskola poétikus, romantikus képeit, de újként hallgattuk a Nyílt tekintetében Karátson Gábort (szándékos a rébuszokban beszélés!) és Kláránk történelmet átszelő, lutheri megnyilatkozásai, ha 17 perc, hát 17 perc – megrendítették tudni vágyó, népes csoportunkat!! Hová messzire is jutottunk a 10 esztendő alatt – ki gondolta volna! Mi mindent gondoltunk már végig, micsoda alapossággal! Retorika, stilisztika, történelem és kulturális antropológia – mindez ott mozog megnyilatkozásaink mögött, hogy a művészettörténetről, a műelemzés, mű-értés csillapíthatatlan vágyáról ne is beszéljünk!

És szavalatot, felolvasást is hallgattunk Piroskánktól, Szőke Mártánktól – mindenki tette a dolgát, ámde mindenből a következő alkalomra is maradt!

Mától teljes erővel a Nyíltra való felkészülésnek szenteli magát a csoport – mai foglakozásunk is ennek jegyében telt. Először a Dunai iskoláról hallgattuk Ancikánk értékes, informatív (csak kissé még hosszú) bemutatóját Gézánk figyelem-lekötő előadásában, az Ancika által összeállított változatos képekben – jó volt ismét felidézni a rengeteg német erdők „romantikus” világát, s jó volt hozzá meghallgatni a valóban romantikus német költő, Eduard Mörike költeményét Csókayné Piroska szép előadásában. Altdorfer képei közt fog e szavalat elhangzani – döntött a Csoport.

Gézánk elszavalta meglepetés-versét, mely műsorunkat zárja majd: öröm látni, miként válik kedves Csoporttársunkból mind változatosabb versformákat birtokba vevő jelentős alkotó! E vers meghallgatása ismétlésszámba ment mindnyájunk számára.

Vargáné Anna Breu-előadása melki kirándulásunk s az esztergomi Keresztény Múzeumban tett látogatásunk miatt is fontos volt, s közönségünknek két remélt nóvummal is szolgál majd: MS Mester magyarként, avagy németként történő meghatározása, illetve a török alakjának a festményen való felfedezése és magyarázat-kísérlete miatt. A Kálvária-képen egy „kétballábú” török mutogat gonoszul, s Eörsi Anna tanulmánya szerint ez az alak maga Pontius Pilatus volna, kinek oszmán voltában a kép keletkezési idejének vészterhes levegője s a hajdani Golgota-hegy naiv keletiessége egyesül…

Visszatért Zsuzsink köteles útjáról, teendői közül, s bevégezte nekünk a Dürer-művet, áttekintést és egyetemi felkészítést: most, e kurzuson váltunk nagykorúvá… Nem hittük ugyan el, hogy a német Mester ilyen elképesztő szerkezettel, melyet Zsuzsink nékünk Dürer elméleti írásai és rajzai nyomán prezentált – képes lehetett pontokból lantot szerkeszteni és zsineggel operálni a valósághűség érdekében, kiszerkeszteni a heverő csoda-asszonyt és lekicsinyíteni őt egy vászon méreteire…, de úgy tettünk, mintha hinnénk, s ámultunk. Ámulunk most is. Továbbá végig-ismételtük a 110 (sic!) diás vetítést, mindenki örömére. Jöhetnek most már a választott előadások!

És a Nyíltra való készülődést is megkezdtük, végighallgatván Máriánk Baldung Green-jét a rettentő szablyával, karddal, tőrrel átszúrt ártatlan és halvány Szűzanyával, e korántsem rejtett, ellenben valóságos szimbolizmus áldozatával… Gondolatokkal, ötletekkel, Szépművészetit idéző emlékekkel teli előadás-kezdeményt hallottunk, tele várakozással. Várjuk Annánk előadását is Jörg Breu-ról, aki NEM M S mester ugyan, de óriási festő, és kedveli a muszlimánokat!

Legközelebb pedig jöhet az Utolsó Ítélet és a Dunai Iskola széltépte fái,

majd a Melancholia, mely Szaturnusz jegyében született,

majd a titokzatos Apostolok, mind a Négyen!