Art.Pagony

Mindenféle megbeszélésekkel és tisztázásokkal és programokkal és tervezésekkel kezdődött a foglalkozás, mint mindig, s a Csoport a megszokottnál is élénkebb volt… Zsuzsink ma másutt teljesített szolgálatot, így Dürer-folytatásosunkról átmenetileg le kellett mondanunk,

ámde Kláránk és Katánk kárpótolt bennünket. Előbb az Apokalypszis, aztán Szent Jeromos: kimerítő, lenyűgöző és komplex témák! Az Utolsó Ítéletnek lesz még folytatása, a metszeteket átnézendő, hisz Dürer 15 képet készített a témához, s e munkák áttekintik, felölelik János Jelenéseinek legfontosabb elemeit – mi bibliai idézetekkel igyekszünk majd e bonyolult rajzolatú, zsúfolt ábrákat értelmezni. Németh Katánk a Jeromos Vulgata-fordító témából messze túlhaladta Dürert (tőle is nem egy sosem látott képet mutatott), és ámuló ismétlésre, fejtörésre s szégyenkező beismerésekre késztette a Csoportot – valaha láttuk, tudtuk, tanultuk, s mára a tudatmély homályába húzódott. De épp ezért jók a tematikus blokkok, az ismétlés, s döbbenten szemléltük Botticelli, Mantegna, Simone Martini ismeretlen Jeromosait. S Szent – mint megtudhattuk – Dürerhez hasonlóan: „magyar” volt!

Hideg, csúszós, ráfagyott-havas nap, napok --, de hisz tél van, s mi – töretlenek! Lám, most is: 14 órakor már a Tornyai Múzeum előtt várakoztunk, s hallgattuk azután Szabó Klára Petra művésznőt a koreai s magyar jégvirágok eltérő természetrajzáról, művészetté varázsolhatóságáról. Sok sikert, örömet e kedves, kísérletező kedvű fiatal művésznek!

Utána dacosan átvonultunk bázisunkra, a Könyvtárba, mit sem törődve hóval-sárral-rejtett csúszkával. S továbbra is eredményes volt a nap: Máriánk felizzította bennünk a vágyat közelgő Firenze-projektünk iránt. Talán nem is marad semmi utánunk abban a szép toszkán városban, elhozunk mi onnan magunkkal mindent, az Uffiziből legalábbis! És a 10. (ismét jubilálunk!) Nyílt is végső sínjére, parkolójába került – kialakult a végleges sorrend, lezárultak a vállalások, programpontok, mindenki tudja a dolgát, s szívesen teszi, amit tesz! Jó érzékelni, hogy e Pagonyban mindig minden megoldódik, kisimul, elrendeződik, mert bölcsek és nagyvonalúak vagyunk, bocsánat az öndicséretért, de a blog is magunknak készül!

Nagyjából a Dürer-referátumok iránya is kibomlott, s ehhez ismét óriási lökést adott Zsuzsink folytatásos előadása: íme, feldolgozta, s prezentálta számunkra Dürert, nekünk már csak az a dolgunk, hogy e szélesen kibomlott kendőre ráhímezzük a magunk kis mintáit: holmi Melancholiákat, Apokalypsziseket, evangélistákat s mellé Jeromost, oroszlánjával…

Az év utolsó foglalkozását most kedden tartottuk, hiszen pénteken már Újév első napja lesz –ünnep, hideg, néma város, hazabukdácsoló emberekkel, jégbe fagyott tavaszvárással, mely kilátástalanul messze tűnik lenni…

Először is visszaemlékeztünk múlt heti Karácsonyunkra Ancikánk ragyogó, szívmelengető prezentációja mentén: étel-ital-terítés mint esztétikum, mint installáció és csalogató falatok e ragyogó ünnepen, angyalszárnyakon. Elmaradhatatlan Angyalainkat s szeretett önmagunkat csodálhattuk a képeken, kedves könyvtári helyszínünket, a tombola emlékezetes tárgyait, fényeket, színeket, meleg bíborokat a terített asztalon, emléknyomokat, versek töredékes strófáit.

Ezt követően Dürerhez tértünk, vele zártuk a 2015-ös esztendőt, s vele kezdjük majd az új évadot is, remélve, hogy Ormos Zsuzsink még sokáig ismétel velünk, s minden alkalommal jól megalapozottan újat, sosem-látottat is kapunk e fölülmúlhatatlan Mestertől. Próbáltunk ma kedvet csinálni a kisreferátumokhoz, bár közben kiderült, komoly felmérések bizonyítják: a nyilvános fellépés, előadás egy amatőr részére a halál torkának kapuinál is félelmesebb lehet, nocsak! de hisz mi a bátrabbnál bátrabb vad oroszlánok vagyunk, Szent Márk és Szent Jeromos vad társainak rokonai! Legalább az Apokalypszis lovasairól, legalább Fortunáról, legalább az Erasmus-portréról szülessék külön referátum! Legalább a Nagy gyepről, a Rinocéroszról, a Rózsaünnepről! Legalább a Lovag-Halál-Ördögről…

Zsuzsink mindent megtett ez ügyben, úgy prezentálva nékünk ismét Dürer munkásságát, hogy a Krisztus-arcot viselő, önéletíró, naplóíró ember is elénkbe állott.

Rendhagyó foglalkozás követ rendhagyó foglalkozást, kis-kirándulást, mozit, pohárköszöntőt és sütizést, betlehemes műsort… --, de csoda-e ez így év vége felé egy ünnepelni, kirándulni, sütizni és mozizni (s még mi mindent!) amúgy is szerető Pagony esetén?

Péntek délután marathoni Karácsonyt tartottunk, de nem ám csak kerekasztal mellett, finomságok előterében folyó finom beszélgetés által, hanem, ahogyan megszoktuk az évek alatt: a szakmai szint semmiféle csorbát nem szenvedett most sem: Szent Lucia, a betlehemes népszokások, a karácsonyfa-állítás szokásai, a kereszténység előtti s utáni hagyományok képeken és szóban egyaránt helyet kaptak a műsorban, nem beszélve Gézánk alanyi- s a többiek szekunder, de szép és szokatlan szavalatairól, versválasztásairól…

Volt tombola és ezerféle sütemény, álomszép asztal és kölyökpezsgő, és kétszer két Angyalka is meglátogatott bennünket: két ezüsthajú, ezüst szárnyú derűs angyal ajándékot osztogatott, két barnaszemű, komoly gyermekangyal pedig furulyált és dalolt a Pagony örömére…

Ma este pedig Szegeden jártunk, a Belvárosi Moziban az Uffizi Képtárral és Firenze műtárgyaival ismerkedtünk (még április előtt!) egy lenyűgöző 3D-s szuperfilm segítségével, közvetlen közelből pillanthatva Michelangelo Dávidjának elszánt tekintetébe… Előtte a REÖK Palota gazdag tárlata, egy színházi produkció: igazi csemegék és ámulatok így, Karácsony előtt, mit ne mondjak, sok saját főzésű barackbefőttel…

Ma ismét Dürer, örömünkre! Előbb a szokásos ismétlés (mely a tudás anyja, tudjuk), de már az ismétlésbe is új vonásokat, ismereteket csempész Zsuzsink. S utána tovább a festői életúton, az önarcképek egyre növekvő művészi öntudata; „Mein Agnes…” és az itáliai utak, a hatalmas architektúrájú bibliai jelenetek, ahol csaknem elvész a kicsiny Jézus. És vallomások, levelek, tételmondatok, a művészet lényegét érintő megjegyzések: egy szépíró, napló- és levélíró, tanulmányszerző, elméletíró Dürer, aki a valóságtól sem távolodik el soha. Sorozatok, fa- és rézmetszetek, Apokalipszisek és Passiók, hihetetlen erudíció, invenció és munka-erő, technikai tudás, nyitottság a világra, az újra, az intellektus titkaira.

Csak a legnagyobbakkal mérhető, Leonardóval, Michelangelóval, Tizianóval, Rembrandttal hasonlítható! Zsuzsink pedig e művészet méltó közvetítője!

Ormos Zsuzsink ma, dacolva hangszálai gyulladt állapotával, mégis tovább-suttogta nékünk a csodálatos Dürert! Reméljük, ez az előadás-sorozat még sokáig tart, mert orátorunk nyugodt, melegszívű, elképzeltető prezentálásában valósággal megelevenedik előttünk a múlt, s benne állva az időben e hatalmas művész, emberi nagyságával, töredelmes életével, családjával és csodálatos képeivel – lesz mire építkezniök a kisreferátumoknak, melyek kiosztását legközelebb meg is kezdjük!!

Tervezgettük az ismét csak újdonságokkal is szolgáló 2016-os Nyílt-at, terveztük a Karácsonyt, és örömmel állapítjuk meg, hogy egyre többen és többen vagyunk: valóságos osztály!!

Csak így tovább! Pagonyok!

Katalin-nap, négy Katalin egy csoportban, sőt négy és fél, hisz van egy félig-Kláránk is… (Van félig-Sára, félig-Máriánk is!) Nem vagyunk fiatalok, nem vagyunk mozivászonra valók, de íme, ma megtestesültünk és átesztétizálódtunk kedves Gézánk verssorai által! De sőt, egy kötetnyi British Museum, benne a Rosetti-sztélével, a mayák kincseivel és az új-asszír művészettel – ennyi szép s jó hogy férhet el egy másfél órában? S hozzá Dürer is, Dürer kezdete, eleje, amikor még kicsit magyar is volt!! Lám, egyik, a felnőtt kort is megérő öccsét Endres-nek (Endre! nem András) hívták… Ormos Zsuzsinkra várt a feladat, hogy eme legnagyobbik németet nékünk több órában prezentálja, s Zsuzsink e feladatnak megfelelt: ha csak annyit kapnánk is Dürerből, a nagy festőből és vallomásos-jegyzetelő, önéletíró, nyom-hagyó emberből, amennyit máma: az sem volna kevés, az sem feledhető!

Jövő alkalommal folytatjuk, s most, hogy Agnest, „sótlan és merev”, de hű, okos és figyelmes asszonyát megismertük (pedig az iringót mint megkülönböztető jelet férje kezében hagyta!), elküldjük őt Itáliába, megengedjük neki, hogy a Dél csillagait csodálja egy időre, s nékik Észak egeit magyarázza…

Szép és fontos nap volt a mai, hiszen visszatért közénk „sokat-tűrt Odüsszeuszunk”, minden apró gondunk és nagy kavarodásunk orvoslója, Máriánk, s ezzel helyre is állt a Rend! Ezen felül délelőtt voltunk egy autós konvojjal Algyőn, hogy aki még nem látta, megnézze Varga Annánk kiállítását. A művész – barátunk és csoporttársunk – részéről tárlatvezetést, műhelytitkokba pillantást is kaptunk (és sütit, kávét), mellesleg feltártunk Algyőn egy utcát, melyet szeretett saját költőnkről neveztek el, abszolút helyénvalóan! Magán a foglalkozáson aztán Ancikánk örvendeztetett meg bennünket saját pesti sikereivel, képzőművészi elismertetésével, képeivel s a hozzá tartozó elbeszéléssel.

A mai festői-szobrászi témát Antónia szolgáltatta, aki „kezeket” mutatott nekünk a művészet történetéből Wit Stwoszon át Michelangelóig, s tovább Dürerig, azon is messze túl egy csodálatos mai alkotóig, kinek nevét itt még nem publikálhatjuk, lévén a róla szóló előadás egyelőre befejezetlen.

Beszéltünk 2016-os „Nyílt”-unkat illető terveinkről is, ám ez sem publikus, így mára letesszük a tollat…

Egyrészt az Algyőn történtekről hallottunk a kint jártaktól: Magyarné Anna tárlatáról a Csoport nevében Ormos Zsuzsi számolt be értő szavakkal, elképzeltetően. Akik még nem voltak a kiállításon, jövő héten látogatnak el Algyőre, autó konvojjal.

Bodránk folytatta a Lamenatio témáját, és Dosztojevszkij feleségének naplójából, illetve A félkegyelmű lapjairól értesülhettünk kegykép és ellen-kegykép viszonyáról, a Holbein-festette „nyugati” Halott Krisztus és az orosz ikonok szépségeszméje különbségéről. Julia Kristeva és Victor Stoichita tanulmánya alapján valóságos komplexum öltött testet előttünk a dosztojevszkiji szépség-fogalomról, hitről és hitetlenségről, a krisztusi eszméről, epitáfiumról és predelláról...

De meghallgattuk Szalma Jutka és Németh Kati „szuperkeresésének” eredményét is, ők egy Altdorfer-kép (Az isszoszi csata) kapcsán szóba jött különös, absztrakt Dalí-kollázs mentén kutattak ki olyasmiket, amit feltételezni sem mertünk: csatakép helyett Raimundus Lullus arcképe! Egyre jobban érezzük, hogy kereső, kíváncsi elménk mily távlatok átfogására lehet képes a képek és témáik kapcsán!

Szerdán találkoztunk, de igen nagy létszámban, jó közérzetben, s egyik legizgalmasabb óránk lett ez a mai.

Szalma Jutkánk, szokott alaposságával, utánanézett és tisztázta Szent Mihály és Szent György szárnyainak és sárkányainak kérdését, így nem maradt kétség, hogy Schongauer metszete melyiküket ábrázolta (ahogy Zsuzsink mondta is!)…

Utána Németh Katink mutatott be egy hihetetlenül jól kiválasztott és megcsinált, nagyításokkal teli, élvezhető színvilágú prezentációt Altdorferről, ezzel máris ötletet adva a 2016-os „Nyílt” egyediségéhez (a „négykezes” mint megszólalásmód). Célja pedig az volt Katinak, hogy elkülönítse egymástól Altdorfer és Dürer aláírásait, s ez sikerült is: a hasonlóság mellett a különbségek számba vétele.

Harmadikként Mérayné Cs. Katink látott hozzá, egy újabb „négykezes” első tagjaként Holbein Halott Krisztusa elemző bemutatásához, Dosztojevszkij életrajza, illetve A félkegyelműben megfogalmazott ekphraszisz felől, mély átéléssel, s egy olyan értelmezés felvillantásával, mely épp ellentmondani látszik a Dosztojevszkijének.

Magyarné Annánk kiállítása Algyőn pénteken nyílik; mindent elsöprő, fergeteges sikert Neki!

Mai alkalommal visszatekintettünk előző óránk témájára, Martin Schongauer metszeteire, s kibővítettük a képanyagot a legkülönbözőbb, szebbnél szebb alkotásokkal, de hozzájuk vettük a rákövetkező időszakok nagy mestereit, így Dürert, Rembrandtot is, míg a régebben tanult anyagból Bruegelt emlegettük, hogy végül Rékassy Csaba is szóba kerüljön a közelmúlt jelentős mesterei közül…

Elámultunk a metszetek változatosságán, technikai tökélyén, modernségén. Mert igen, némelyik metszet roppant újszerűnek hat ma is, talán ez a műfaj, ez a technika jobban ellenáll az Időnek, mint a festészet. Néztük a drapériákat, a glóriákat, a kezeket, a megelevenedő szörny-lényeket és a szépséges ornamentikákat: új terület, új világ nyílt meg előttünk, ahogy foglalkozásunk előtt kedvtelve nézegettük Pannonhalmi Zsuzsanna keramikusművésznő vezetésével a Borsos-tárlatot is: finom, nagy igényű, változatos munkák, izgalmas, harmonikus terek, nagyszerű, megértető vezetés: az anyag és a forma öröme.

Szép délután volt. Jövő héten Holbein Halott Krisztusával és Dosztojevszkij regényével folytatjuk…

Rendhagyó nap, kedd, hisz e hét péntek – piros betűs Ünnep!

Martin Schongauerről hallgattunk ma előadást Magyarné Annától, sok érdekes képpel, sok fontos összefüggés feltárásával. A német grafikus metszetei nélkül tán el sem lehetne képzelni immár az európai festészet hatástörténetét az 1400-as éveket követően: ikonográfiai típusai, ékes rajzossága számtalan nagy festmény ihletője német- és olaszföldön egyaránt. Láttunk aztán okos és balga szüzeket is, sőt, egy belga leány is odatévedt, mindnyájunk örömére.

Később Ormos Zsuzsink vezetésével visszatértünk a képrombolás múlt órai baljós témájához, s felidéztük a haragvó Mózes alakját Michelangelótól: Mózes fáradtan roskad le a nehéz küldetés után, de meghallja a bálványozók hangjait, s a súlyos kőtáblákat tartva, felugrani készül indulatában. Még néhány kiegészítés hangzott el a szentképek pusztításának, meggyalázásának változatos eseteiről, de beszéltünk a nagy reneszánsz festők tudós felkészültségéről, s a tanulmányok lábjegyzeteiben (is) megmutatkozó végtelen tárgyi tudásról, az Idő allegóriájáról és Arnolfiniékről ismét és ismét, de az egyik „balga szűz” furcsa kéztartásáról csakúgy, mint a másik furcsa cipellőjéről s az elszabaduló, önálló életre kelő drapériákról.

Ígérjük: hamarosan elkezdjük a Dürerrel való foglalkozást, ki, szerénység nélkül állítjuk, ugyancsak magyar volt. Egy kicsit bizonyosan…

Következő alkalommal, úgy reméljük, pótolhatatlan kirándulás-szervezőnk is velünk lesz ismét.

Részben szomorú és rossz hírek, aggodalom kedves Társunkért, balesetet szenvedett „Jobbkezünkért” – ez foglalta el pénteki foglalkozásunk elejét, ez hatotta át óránk egészét; drukkolunk, együttérzünk, várjuk vissza Tagtársunkat mihamarabb! Ez az aggodalom hangolta be a pénteki órát, hogy aztán – másrészt -- egy frenetikus, alapos tudásanyaggal szolgáló kiselőadás képesszen el bennünket, habár ellenszenves, kétes témáról: a képrombolás története, s pont a képek szerelmesei, a Pagonyisták előtt! De tudnunk kell erről is, e sanyarú időkről, s Nagy Csendesünk, Anonymusunk pénteken is remekelt – apró kortyokban ivott vize segítette a nagy történelmi korokat átívelő, a kiadott feladat határait messze meghaladó beszámolója abszolválásában.

A mai alkalommal először is ünnepeltünk: Haranghy Géza tagtársunkat, poétánkat az Őszikék nemzetközi költői versenyén elért többszörös díjazottságáért, zsüri-különdíjáért; és ünnepeltük kedves nejét, Ancikát is: fotósunkat és grafikus-festőnket, akinek olvasóköri kiállítás-megnyitóján a minap volt alkalmunk részt venni, nagy örömmel. Géza verseit szavalta, olvasta fel, Ancika pedig három mártélyi tájképét mutatta be, melyekhez aztán értelmezést, elemzést is igyekeztünk fűzni, a festészet anyagain s a realizmus változatos természetrajzán gondolkodván. Szabina tagtársunk költeményeivel a Látóhatár antológiájában kap majd helyet (legközelebb Őt hallgatjuk). Novemberben pedig Magyarné Anna festő-tagtársunknak lesz kiállítása Algyőn, s ehhez az eseményhez is szeretnénk órai elemzést, beszélgetést fűzni.

E tehetségek, e lelkes művészi pályák itt bontakoztak ki a szemünk előtt, láthattuk az első lépéseket, elszánásokat – s a mostani eredményeket: örülünk, és büszkék vagyunk Rájuk!

Sok elmaradásunk van a német reneszánszban mutatott elmélyülésben, valami mindig elvon a konzekvens munkától: vágyunk a mozgásra, változatosságra, s ez minden bizonnyal a tagság egyre fiatalodó lelkületét, derűs kedélyét, megújulni vágyását mutatja. Sok a tennivalónk: nem láttuk még a Borsos-kiállítást, a most megnyílt Őszi Tárlatot, Szabó Ábel és Szabó Klára Petra munkáit a Tornyaiban, s az igazsághoz tartozik, hogy a Pagony fejét kissé megzavarta a hír, hogy 2016 tavaszán hová-merre is merészkedünk most már, be, Európa s a művészetek legszívébe… fapadon!

Egyszóval: belenéztünk még az Altdorfer-prezentációba, hogy 19. századi párhuzamokat keressünk a „romantikusnak” ítélt Dunai iskolához (Caspar David Friedrich -- Szabinánk bemutatójában), de az Isszoszi csatához is megtérünk még, egy furcsa, szokatlan Dalí-kollázs előkészítésével.

Még a szokott soknál is többen voltunk ma foglalkozáson a borús, őszi délutánban, jókedv és nyüzsgés. És változatos volt az is, amivel foglalkoztunk, mert előbb fotókat néztünk Anonymitását Őrző, ám páratlanul aktív Tagtársunk kezétől pesti utunkról – a hajózás, a Várkert-Bazár, a higanycsíkként a városon átkanyargó Duna, a két rakpart, a Vár és a Várhegy szépségei, s mi magunk, a Mindig Jókedvűek… Majd Csontváryra s a látott nagy tárlatra emlékeztünk sok-sok képpel, arra a Csontváryra, kinek műveihez munkálkodásunk során évről évre, így vagy úgy, de visszatérünk, elevenné téve a róla szóló Németh Lajos nagymonográfia állításait. A Cédrusok, a Baalkbek, a Tarpatak és Taormina, a Vihar a Nagy Hortobágyon és a Hajótörés, a jeruzsálemi képek és a sámán-próbák számosságával (Pap Gábor) megjelenő szépséges hidak az életműben.

A Csontváry-prezentáció megtekintése után egy rendhagyó témát vettünk elő közjátékként: a Wiener Genesis (egy 6. századi kódex és miniatúrái) egyik pluriszcénikus lapján tekintettünk meg egy forrásnimfát, aki maga a forrásnak bizonyult, ebbéli létével a komplex mitológia természetrajzát és jelenlétét bizonyítván.

Ifj. Hans Holbein híres Követek-jének képi elemeivel folytatjuk a következő órán, Szalma Jutka kezét fogva, de visszatérünk még Altdorferhez és Grünewaldhoz is!

Kettős csillagzat alatt telt a mai foglalkozás, két roppant mű egészen mástermészetű nyomaival szembesültünk előbb Lenkei Editke, utóbb Ormos Zsuzsi előadásában.

Editke, választását követve, a német reneszánszon belöl az Isenheimi oltárról beszélt, mely hosszú ideje Colmarban van, az Unterlinden Múzeumban. Karátson Gábor Hármaskönyvének magával ragadó, lelkes és értő sorait Editke hasonló invencióval tolmácsolta, toldotta meg, s 50 perc alatt így tette lélek és szenvedély által érthetővé, átélhetővé Grünewald mester expresszionista és gótikus, egyedülálló oltárképeit.

Ormos Zsuzsi pedig ismétlésre tanított bennünket ismét: a Pesten, a Széchényi Könyvtárban látottakhoz fűzte kis tanulmányát, segítségül híva Kovács Szabinánk pont ide illő Corvina-vetítését. Annakidején Zsuzsink az összes Corvináról beszélt a Csoportnak órákon át – most 35, az OSZK-ban lévő könyvészeti műalkotást kellett ismétlőleg érintenie. S mi átéltük újra a pesti sétát a poszterek és lapok közt, de átéltük pár évvel ezelőtti, a mainál (Zsuzsi jóvoltából) sokkal bővebb tudásunkat is Philosztratoszról, Naldo Naldiról, Tadeo Ugolettóról, a Mátyás-emblémákról és címerekről és a könyvei közt olvasó, pihenő, elmélkedő nagy királyról,

köszönet a mai élményekért mindkét tagtársunknak!

Isenheimmel, Csontváryval (másik pesti emlék) és az Altdorfer-kiegészítésekkel folytatjuk jövő héten.

Mérayné Bodra tovább fejtegette ma számunkra az Altdorfer-világ rejtélyeit: a furcsa tér-idő kapcsolatokat, a nem pluriszcenikus, ám mégis több cselekményfázist feldolgozó különös képeket; a többféle festői technikát, mely olykor mese-rajzot, máskor germán rém-erdőket, megint máskor misztikus szépségben fénylő tájakat eredményez. Rég láttunk ilyen megkapó, ennyire átlelkesített, tájakkal telt világot, mely expresszív és romantikus, korát messze meghazudtolva, előreszáguldva az időben. Altdorfer fest először tiszta tájképet, mondják… De ezek a gomolygással teli egek, e lángoló Nap-kráter, a szél-tépte alpesi fenyők rajza, a sokféle kéznyom és parányi donátorok, a Getsemani-kert „cseppkőbarlangja” is feledhetetlenül megragadott bennünket.

Csak Isenheim tehet még ehhez hozzá, a „Három Mária” világlása -- s ezt várjuk jövő hétre Editkénktől…

Dunai iskola, mely nem iskola, nem műhely, de létező összefüggés egy korszak és egy terület művészi világa, választott témái, kifejezőkészlete között. Haranghyné Anci értő, felkészült beszámolóját és vetítését hallgattuk-láttuk: sorra vett az előadó mindenkit, aki e poétikus, romantikus tájábrázolás, ember-elrejtés, már-már misztikus germán őserdők, vihar-tépte fenyők, távoli szirtfokok és eldugott, csipkés tornyú kastélyok képét festette valaha Osztrák- és Németföldön. Szó esett Altdorferről (bár róla aztán, Mérayné Katink tolmácsolásában, részletesebb beszámolót is kaptunk, egyelőre bevégezetlenül, hogy maradjon valami jövő alkalomra is), Wolf Huberről és a talányos, ördögi Lucas Cranachról. Továbbra is látjuk, érezzük e német festészet eddigi témáinktól elkülönböződő voltát,

és kívánjuk kedves előadónknak, hogy szeresse meg a Dunai iskola tagjait épp annyira, mint korábban Broederlamot, a Dijoni oltár mesterét, vagy Claus Slutert…

Ancikánk kedvesen előreengedte ma Ormos Zsuzsinkat, aki élményekkel telve tért haza négynapos észak-olasz útjáról: Bergamo, Verona, Padova, Milano, Aquilea, a Garda-tó… ámulva hallgattuk kedves Tagtársunkat, aki felidézte bennünk hajdani itáliai tanulmányainkat, mindenekelőtt talán Leonardo Utolsó vacsorájának élményét… Még azt sem bánnánk, ha sok volna körülöttünk a turista, csak nézhetnénk Júlia fiktív házát Veronában; ha láthatnánk a Garda-tó adriai azúrját, Padova hídjának Báthoryját (hoppá, sikerült ide másolni! lengyel király is volt, a mi Balassink jótevője);

ha láthatnánk most, de azonnal azokat az észak-itáliai mesebeli fákat, melyeket Gulácsy is oly szerelmesen festett.

Zsuzsinknak mindenesetre sikerült e látás, s fényképei alapján még az asszír Nebukadnécár is megelevenedett, berezgett Aida árnya, fölénk magasodott a Milánói Dóm szépséges eklektikája.

Köszönjük az élményt, s várjuk türelmesen türelmes Dunai Iskolánkat.

Ma megtértünk -- végtére is alig elkezdett -- németjeinkhez. Komoly, szigorú témát hallgathattunk Szilágyi Kláránktól: a reformáció szellemi háttere, Luther fellépése, elvei, reformjai, színes, kalandos, veszélyekben teljes élete, maga az evangélikus vallás, és hogy a predestináció tana, úgy tűnik, már őnála, Luther Mártonnál (sic! ő is magyar lett volna, mint Verne Gyula?) megjelenőben van, ha nem egészen oly módon is, mint Kálvin Jánosnál (!). Nehéz, száraz, történelmi-ideológiai és teológiai téma ez, de Klára a maga szokott rendszeretetével, elrendező képességével, kiváló, célra törő nyelvezetével, értelmével és nyugalmával (nem sorolom tovább) nemcsak megértetette velünk tárgyát, de vonzóvá, érdekfeszítővé és vitára ösztönzővé is tette azt. Kérdéseinket legközelebb tesszük fel Őnéki és egymásnak, de egy hét múlva a Dunai Iskolát és Altdorfer művészetét is napirendre tűzzük.

A mai napon váratlanul egészen különleges, valójában nem tervezett program alakult ki foglalkozásunkon, a német Dunai Iskola- és a reformáció dogmatikai rendszere-beszámolók helyett. Két művészünket hallgattuk: alkotómunkájukról, műveikről, művészetről fogalmazott gondolataikról számoltak be a Csoportnak, s mindez oly érdekes volt, hogy eszünkbe sem jutott németjeink kedvéért a mesét megszakítani. Hisz őrájuk – Altdorferre, Dürerre, Holbeinre -- még sok hónap áll rendelkezésünkre.

Ormos Zsuzsink új grafikáiból az Ortodox Szerb Templomban nyílt szép kiállítás 11-én (a Pagony, természetesen, jelen volt a megnyitón, s mindenki kiválasztotta a maga kedvenc képét…) – Ő, Zsuzsi e kiállítás-előkészítő munkálatokról számolt be, saját alkotói módszereiről, dilemmáiról.

Haranghyné Ancikánk pedig festői stúdiumokon esett át Bányai Béla és Társai vezetése alatt a Mártélyi Művésztáborban, s erről láthattunk részletes vetítést, műhelytitkokba pillantva. Láttunk szélmalmokat, forró mezőket, ahol a tájban, a sivatagi éghajlattal dacolva, Lányaink dolgoztak: mert Ancikán kívül ott láttuk Annánkat és régi vendégünket, Bitó Ágit is.

Szép, tartalmas, igazi, nyári szüneti víg foglalkozás volt!

A Heidelbergi Várkastély teljes pompájában és érthetőségében bomlott ki ma előttünk Szalma Jutka másodszori, ismétlő-, majd újat mondó interpretálásában: egy bekerített, óvott kastély-csoport, egy gyönyörű, védett főtér, város a városban, melyet azonban a történelem viharai mégis elértek… A német reneszánsz építészet nagyszerűsége, a grandiózus épületek és specialitásaik, nagy uralkodók és nagy építészek: messzi múltból indítunk ismét, s megint a manierizmus küszöbéhez jutunk, mint annyiszor már.

Utána Németh Katit hallgattuk uralkodókról és pártfogoltjaikról: halhatatlan művészekről, mint Leonardo I. Ferenc mellett, Tiziano V. Károly oldalán, a „rettenetesen” gazdag és követelőző, becsvágyó pápák és kegyeltjeik-kihasználtjaik, mint Michelangelo, Raffaello.

A sorba beállítjuk még ifj. Hans Holbeint VIII. Henrik mellett és Velázquezt IV. Fülöp udvarában, hogy a mi Mátyásunkról se feledkezzünk meg! Kati prezentációja virtuóz volt; Ormos Zsuzsink hozzászólásai úgyszintén…

Szombaton: Czóbel-kiállítás Szentesen; jövő kedden Zsuzsink grafikáit csodáljuk a Szerb Templomban.

A mai nap első részét a múlt heti kirándulás átismétlésének szenteltük: Haranghyné Ancika érzékeny, finom, mindent észrevételező fotói segítségével utunk (Pécs-Orfű-Abaliget) minden titkába bepillanthattunk. A „pannon dombokon” s szelíd, derűs dunántúli hegyekben, a Mecsek lejtőin s ormain járva Csoportunk a kevéske három nap alatt igen sok mindent látott: malom- és kemence-múzeum, madárijesztő-kiállítás és denevér-múzeum, cseppkőbarlang és az öt mesterséges tó, ahol belépődíj nélkül, szabadon lehet fürödni, üldögélni, kacsát etetni, jégkrémet nyalogatni, darvadozni (ha értik, mire gondolok!)… A képeknek egy különös vonása keltette még fel a figyelmünket: Ancika és más fotósaink érzéke a parányi részletek, a festői mellékszereplők, a kontextusukból kiragadott etűdök ön-értéke, szépsége iránt: egy harkály-család kivájta üreges fatörzs közvetlen közelből; egy gombák borította kéreg-darab; egy arc éle a kép szélén, mely tág, zöld pagonyra nyílik… Igen, ebből kell majd kiállítást csinálnunk: ezekből a képekből!

Emlékidézés után visszatértünk németjeinkhez, és Szalma Jutkánk megszokottan pontos, értő tolmácsolásában megkezdtük a Heidelbergi Várkastély feltárását, s már annyit látunk is, hogy hihetetlenül érdekes monumentumról – részben romról – van szó, melynek reneszánsz jellege nagy mértékben különbözik az Itáliában megszokottól, zordabb, magasabb, változatosabb is talán, akár egy középkori város képlete. Kíváncsian várjuk Jutka előadásának folytatását!

Rendhagyó foglalkozás-időpont már megint – szerda, s ismét reggel, nyári időszámítás. Holnap pedig nagy nap lesz, a Pagony tudja, miért: július 16. 61, Venezia – ez a kód, s a találkozás: július 22. Magdolna, Léna napja, 7.45, Orfű – ez meg a másik kód. Mindez érthető, hisz nyár van, s a San Roccóban sem vész el senki, Christo Morto a helyén van, és haza kell térni tudni Velencéből. A rébuszokban beszélésnek itt vége is van,

s jöjjön a mai Mária-nap, hiszen foglalkozásunkon még mindig a Boldogságos Szűzanya (meglehetősen foghíjas) élettörténetével bíbelődtünk a Biblia, a festmények, Herbert Haag és az apokrif Jakab-evangélium adalékai alapján. Jó volna minderről sokkal többet tudni, s lehetne is, csupán időnk és érdeklődésünk iránya szab néki gátat: mennünk kell tovább, vár a Dunai Iskola, a heidelbergi vár és Altdorfer, továbbá még a reformáció története Kláránktól, hogy a többi, előkészítés alatt álló pompás előadásról ne is beszéljek…

kedves Csoportom, találkozás jövő szerdán, a pécsi buszon!!

Szűz Mária Boldogságos Nagyasszony és Egek Királynője életrajzába pillantottunk be a mai alkalommal egy Bagi Máriánk által fellelt apokrif (Jakab evangéliuma) alapján. Tettük mindezt annak kapcsán, hogy Ormos Zsuzsink lenyűgözött bennünket két órán keresztül a krakkói Mária székesegyház elemző bemutatásával, s felhívta a figyelmünket, hogy Máriáról, bár személye megkerülhetetlen, rejtőző halkszavúsága, szerénysége a Bibliában is mintegy háttérbe szorítja – alig valamit tudunk.

A mai napon belekezdtünk egy igen hosszú, Mária életének eseményeit bemutató vegyes prezentáció megtekintésébe a legkülönbözőbb korszakok festményei alapján (mely kurzus akár ismétlésnek, újra-gyönyörködésnek is megteszi…). E munkát korántsem fejeztük még be, hisz nem is Máriánál, hanem édesanyjánál, Annánál és jó atyjánál, Joachimnál indítottuk a történetet. Láttunk képeket Giottótól, Sebastiano del Piombótól, Ghirlandaiótól és Filippino Lippitől, de minden képsor a krakkói Mária-domborművekkel és szobrokkal végződött. Legközelebb folytatjuk, ahogy a különlegesen izgalmas Jakab-evangélium megbeszélését is, mely máris módot adott a Csoportnak, hogy héber mítosz és kanonizált bibliai könyv, illetve apokrif szöveg közt különbséget tegyen, megtanulja e különbséget észrevenni.

És már komoly jelentkezőink vannak elkövetkezendő német reneszánsz témáinkra is: Pagonyunk aktívabb, mint valaha…

csak előbb még elmegyünk kicsinyég Orfűre hegyet mászni!